Ez a terepezős kerekesszék felmegy szinte mindenhol – videó
Az elektromos, terepre fejlesztett járművekkel komoly kirándulásokat lehet tenni.
Az elektromos, terepre fejlesztett járművekkel komoly kirándulásokat lehet tenni.
Nem jutott most át a schengeni, uniós határon.
A futurisztikus járgányban ugyan még van kormány, de a fejlett technikának köszönhetően akár hátat is lehet fordítani neki.
A rendőrség közlekedésrendészeti főosztályának vezetője azt mondta, egyelőre nincs napirenden annak a mérőrendszernek a bevezetése, amivel kiszűrhetőek a traffipaxoknál lassító gyorshajtók.
Cartu eddig inkább a Ferrari-gyűjteményével jeleskedett, de most egy másik híres márka, a brit McLaren egyik modelljével parádézott kicsit a Belvárosban.
A Jaguar egy igen alapos videón mutatta be, hogyan is kellene ülni a volán mögött.
Az idén is megrendezik a SpeedMarathon nevű napot, amikor minden sebességmérő eszközét beveti a rendőrség.
Más abból az összegből egy nagyon komoly autót vásárol, amennyibe ennek a Porschénak csak a különleges színe került.
Vázoljuk, hogy körülbelül hogyan néz majd ki a 2020-ban bemutatkozó új zászlóshajó modell.
A franciaországi Anènes-le-Vieux-től származó Lazareth LMV 496 hoverbike a repülés mellett, közlekedhet sima motorkerékpárként is.
A brit gyártó egyik legkeményebb közúti sportkocsija a jelek szerint igen jól gyorsul. És a villanyautóktól eltérően 250 felett sem szakad vége a sprintelésének.
Kicsi, alacsony, nagyon könnyű és elképesztően erős - ez a receptje ennek az izgalmas új olasz sportkocsinak.
Ha azt érzékeli a Volvo sofőrbiztonsági rendszere, hogy valami nincs rendben a jármű vezetőjével, automatikusan lassíthatja, és akár le is parkolhatja az autót.
A sofőrök közül vélhetően kevesen gondolnák, hogy egy elképesztően szennyezett kezelőszervvel terelgetik autójukat nap mint nap. És a benzinkutakon még ennél is sokkal rosszabb a helyzet.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Papon történt baleset sérültjeihez mentőhelikoptert is hívtak.
Ez a sofőr úgy döntött, hogy a Mustang GT-jével nagyjából 40 másodpercig pörög egy helyben. Sajnos egy idő után nem csak a gumi füstölt el.
Alig pár hete jelent meg a Skoda új modellje, de már a sportos változatot kérdezgetik, mikor lesz.
Elég veszélyes helyzet alakult ki múlt hét végén a szlovákiai síterep közelében, mert klasszikus módon tehetetlenül csúsztak egymásba az autók a lefagyott úton.