Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Putyin-limuzin polgári változata után hamarosan érkezik az Aurus első divatterepjárója.
A tavalyi Genfi Autószalon volt szerencsénk üléspróbát venni az oroszok vadonatúj luxusautójában, Putyin új elnöki autójának polgári változatában, az Aurus Senatban, aminek azóta már a nyitható tetejű változatát is leleplezték.
Az Aurus ezenkívül egy luxuskisbusszal is meg kíván jelenni a piacon, íme az Aurus Arsenal:
A legfrissebb fejlesztés pedig nem más, mint egy divatterepjáró. Az Aurus Komendant nevet kapott SUV hivatalos leleplezése egyelőre még várat magára, mindenesetre az eddig kiszivárgott kémfotók alapján egy orosz dizájner már most felvázolja nekünk, hogy hogyan nézhet ki az újdonság:
Az előreláthatólag 2021-ben debütáló orosz divatterepjáró mozgatásáról egy 4,4 literes V8-as motorra épülő hibrid hajtáslánc gondoskodik, mely nem kevesebb, mint 600 lóerőt, illetve 880 Nm-t szabadít rá a kerekekre. A kilencfokozatú automataváltóval és összkerékhajtással szerelt Aurus Komendant várható ára egyelőre ismeretlen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.