Egy másik magyar gép is leszállt Banja Lukában szombaton, nem csak Orbáné
Nem tudni, kik utaztak az Airbus A319-en.
Nem tudni, kik utaztak az Airbus A319-en.
Az Airbus szakemberei szerint a Zephyr akkumulátorai olyan jól teljesítenek, hogy a számítások alapján fél éven át is körözhet a sztratoszférában.
A CityAirbus akár 80 kilométeres távolságot is képes megtenni, emellett kifejezetten halk. A prototípus 2023-ban gördülhet ki a gyárból, de a tanúsítványok megszerzése további két évet is igénybe vehet.
Több mint egy évet, 384 napot repült Szijjártó Péter ebben a ciklusban nem menetrend szerint közlekedő járatokkal, vagyis a Honvédség luxus Falconjaival és Airbusaival – derült ki az adatokból, melyeket Szél Bernadett független képviselő kért ki a külügyi tárcától. Orbán Viktor miniszterelnök is ezeket a "nemkormánygépeket" használja rendszeresen, legutóbb Rómába repült így.
Váradi József már korábban beszélt erről, most úgy tűnik, tényleg megállapodtak az Airbusszal.
A tudósok az emberi őssejtekből növesztenének emberi szöveteket a világűrben, ami a gyógyszergyártó cégek és az orvoslás számára is fontos kísérlet.
Tűzszünetet kötött leghosszabb kereskedelmi vitájában az EU és az USA, mert beismerték, hogy állami támogatás nélkül lehetetlen polgári repülőgépet alkotni, és ha egymást büntetik, az csak Kínának jó.
Kölcsönösen eltörlik a polgári repülőgépgyártást sújtó büntetővámokat.
Az EU és az Egyesült Államok júliusig rendezni kívánja a repülőgépgyártóknak nyújtott támogatások miatti vitáját.
Nem úgy tűnik, hogy nagyon sokat használnák, igaz, még híján van a kereskedelmi hatósági engedélyeknek a Wizzair által üzemeltetett Airbus.
A tárcavezető azt reméli, hogy Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakul ki, mint amilyet a Mercedes beruházása indított el Kecskeméten.
A cég hamburgi üzemében egy kisebb járványgóc alakult ki: 21 munkatárs pozitív mintát adott.
A bíróság szerint védett adatokról is szó lesz az ülésen. Az LMP-s képviselőt hivatali visszaéléssel vádolják.
A repülőgyártó Airbus szerint áttörő tudományos eredményt értek el egy ROXI nevű eljárás segítségével, amely szimulált holdi porból képes oxigént gyártani. A felfedezés a cég szerint lehetővé teszi az ember megtelepedését a Holdon.
Az Airbus ZEROe néven három olyan elektromos repülőgépet tervezett, amikbe kerozin helyett hidrogént kellene tankolni. A cég szerint 15 év múlva már utasokat is szállíthatnának.
A kormány további beruházásokról is tárgyal a francia székhelyű vállalattal.
Repülőgépipari befektetésekre és légikikötők fejlesztésére ösztönöz a kormány. A tervekben volna is ráció, ha nem bukkannának fel mindenütt jól ismert személyek, akik körül azonnal megnő a pénzfelhajtó erő. Újabb innovatív iparág került a kormánykörök tömegvonzásába.
A levegőbe emelkedett és néhány percig ott is maradt az Airbus különleges helikoptere, amely mindezt pilóta nélkül végezte el – utóbbit most először.
Van-e slusszkulcsa egy utasszállító gépnek? Le tud szállni magától egy repülő? Mit kell tudnia egy légiutas-kísérőnek? Többek közt ezekre a kérdésekre kaptunk válaszokat a Wizz Airtől a ferihegyi futópályán.