BDPST: Tiborcz István csak bérelte a 250 milliós Ferrarit
Tagadja a BDPST Group, hogy lenne Tiborcznak egy olyan Ferrarija, amilyennel Marbellán lefotózták.
Tagadja a BDPST Group, hogy lenne Tiborcznak egy olyan Ferrarija, amilyennel Marbellán lefotózták.
Az olasz gyártó megfontolja, hogy egyes modelljeiben újra meghonosítsa a nyitott kulisszás manuális váltót.
A megemelt importvámokra áremeléssel válaszol az olasz cég. Több tízezer, egy modell esetében több százezer dolláros lesz a drágulás.
A Ferrari Purosangue szélesebb, alacsonyabb és erősebb lett.
A hétszeres világbajnok első helyről indult a kínai sprintfutamon, és meg is nyerte a 19 körös versenyt.
A brit F1-es versenyző rajtolhat a pole-pozícióból a Kínai Nagydíj sprintfutamán. Liam Lawson a Red Bull-lal az utolsóról indul.
Egy ideje már kriptovalutáért is lehet Ferrarit venni, ami jól jelzi az újmódi milliomosok érkezését a márkához.
A McLaren ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, ami a versenyképességet illeti, még akkor is, ha Oscar Piastrin kifogott az eső, Lando Norris győzelméhez pedig a szerencse is kellett. A melbourne-i pálya alaposan megdolgozta az újoncokat – kivéve Andrea Kimi Antonellit.
Évek óta az egyik legkiszámíthatatlanabb, legszorosabb Forma–1-es világbajnoki versenynek ígérkezik az idei, pedig már a tavalyira sem lehetett panaszunk. A tesztek alapján nemcsak a mezőny élén lesz nagy tülekedés, hanem a középcsapatok között is. A várható izgalmakhoz pedig csak hozzátesz, hogy egyfajta őrségváltásnak is tanúi lehetünk: idén hat újonc debütál, és a mezőny csaknem fele, kilenc pilóta 25 év alatti. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Lewis Hamilton beül egy Ferrariba.
Portugáliában az óceánpart mentén próbálhattuk ki a Ferrari V12-es motorú újdonságának nyitott tetős változatát.
Az olasz gyártó értéke több mint tízszeresére nőtt az első amerikai részvénykibocsátás óta.
A Stellantis konszern sportos olasz márkája nehéz időket él át mostanság.
Az alig 10 példányban készült Bugatti Centodieci nem talált gazdára a párizsi árverésen, ahol a legdrágább portéka egy 14 milliárd forintos Ferrari volt.
Mi sem gondoltunk arra, hogy eljutunk egy olyan helyre, ahol nem egy, hanem közel féltucat Ferrari F40 és egyéb hasonlóan hatalmas eszmei és forintosítható értékű elképesztő sportkocsival találkozunk. Mutatjuk, mit láttunk Párizsban.
A több mint 2,2 milliárd forintos ára könnyfakasztó.
A Ferrari 296 GTS N-Largo kicsit erősebb és jelentősen szélesebb lett a normál GTS-nél.
Jövünk minden információval, melyek a Hot Wheels legújabb kisautóinak hazai elérhetőségével kapcsolatosak.
A 61 éves Ferrari 250 LM a becsértékénél jelentősen drágábban talált gazdára a párizsi árverésen. Nem véletlenül.
Ez a harmadik alkalom, hogy új csapatánál töréssel indít.
Egy 2023-as autót próbált ki a hétszeres világbajnok.