Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tavalyi negyedik negyedévben négyéves mélyponton stagnált a gazdasági növekedés az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön kiadott előzetes becslése szerint.
A negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest a vártnak megfelelően, 0,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az euróövezet 19 tagállamában, negyedéves bázison a harmadik negyedévivel megegyező ütemben. Az első és a második negyedévben 0,4 százalékos volt a negyedéves GDP-növekedés.
A 0,2 százalékos negyedéves növekedés 2014 második negyedéve óta a legalacsonyabb. Az euróövezeti negyedéves GDP-növekedés átlaga 1995 és 2018 között 0,39 százalék volt, a legmagasabb, 1,30 százalék, 1997 második negyedévében, a legalacsonyabb, mínusz 3,0 százalék, 2009 első negyedévében.
A tavalyi negyedik negyedévben Olaszország a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott, elsősorban a belső kereslet csökkenése miatt: az olasz GDP a negyedik negyedévben 0,2 százalékkal csökkent az előző negyedévihez képest a harmadik negyedévi 0,1 százalékos negyedéves csökkenés után. Az olasz gazdaság így recesszióba jutott. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerint a visszaesés valószínűleg idén is folytatódik – írja a BBC. A portál idézi az olasz statisztikai hivatal beszámolóját, amely szerint a mezőgazdaság, az erdészet és a halászat egyaránt hozzájárult a gazdasági visszaeséshez.
A francia, belga és osztrák negyedéves növekedés 0,3 százalékon, 0,3 és 0,4 százalékon stagnált a negyedik negyedévben, a spanyol gazdaság a várt 0,6 százalék helyett 0,7 százalékkal növekedett.
Az Európai Unió 28 tagállamában a tavalyi negyedik negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévihez képest, a harmadik negyedévi negyedéves növekedéssel megegyező ütemben. Az EU-ban az első negyedévben 0,4 százalék, a harmadik negyedévben pedig 0,5 százalék volt a negyedéves GDP-növekedés.
Éves bázison az euróövezetben 1,2 százalékkal, az Európai Unióban 1,5 százalékkal nőtt a GDP a negyedik negyedévben. Az éves GDP-növekedés mindkét régióban folyamatosan csökkent: az euróövezetben az első negyedévben 2,4 százalék, a másodikban 2,2 százalék, a harmadikban 1,6 százalék volt az éves GDP-növekedés. Az EU-ban az első negyedévben 2,3 százalék, a másodikban 2,2 százalék, a harmadikban pedig 1,8 százalék volt az éves GDP-növekedés.
Az Eurostat első becslése szerint az euróövezetben 1,8 százalék, az Európai Unióban 1,9 százalék volt az éves GDP-növekedés 2018-ban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.