Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az első becslés is meglepően nagy GDP-növekedésről szólt, most viszont még ezen is javított a KSH.
A harmadik negyedévben 4,9 százalékkal nőtt a GDP az egy évvel korábbihoz képest – közölte a KSH. Ez még az előző becslésnél is magasabb, akkor 4,8 százalékosra mérték a növekedést.
A növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások.
A korábban közölt adatot is elsősorban azért módosították felfelé, mert a piaci alapú szolgáltatások teljesítménye a vártnál kedvezőbb volt, az iparban pedig a nagyobb hozzáadott értékű ágazatok jelentősen növekedtek.
A mezőgazdaság hozzáadott értéke 3,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az ipar teljesítménye 2,7, ezen belül a feldolgozóiparé 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten. A gép és gépi berendezés gyártása, valamint a közúti jármű gyártása kivételével a jelentősebb súlyú feldolgozóipari ágazatok mindegyike bővült. Az építőipar hozzáadott értéke 28 százalékkal emelkedett, ezen belül minden ágazatban erőteljes növekedés jellemző.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.