A TikTok európai üzletágát is megvenné a Microsoft
Nagyobb falatot harapna ki a Microsoft a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTokból, mint azt eredetileg tervezték.
Nagyobb falatot harapna ki a Microsoft a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTokból, mint azt eredetileg tervezték.
Az amerikai elnök aláírta a rendeletet, amely értelmében semmilyen ügyletet nem lehet majd bonyolítani a TikTokot készítő kínai céggel. A rendelkezés szeptember 20-án lép életbe.
Katie Ledecky a TikTok egyik kihívásához csatlakozott.
Hetek óta kétséges, mi lesz a TikTok sorsa az Egyesült Államokban. Most eldőlni látszik a dolog, ami mellett már Kína sem mehetett el szó nélkül.
Napok alatt került a világ vezető politikai, gazdasági és tech-hírei közé a TikTok. Mára ott tartunk, hogy az amerikai-kínai gazdasági háború egyik fő frontja a cég, az adatbiztonságért aggódók az egész világon figyelik a történéseket, lett egy téma, amelyben Donald Trump és Joe Biden nagyjából egyetért, és dollárban számolva is több százmilliós a tét.
A TikTok nemrég már bejelentette, hogy az amerikai felhasználók legjobbjait egy előre meghatározott keretből fogja kifizetni 2021-től. Most kiderült, Európában is megnyitja pénztárcáját a vállalat.
Satya Nadella, a Microsoft vezetője szerint szeptember 15-ig lefolytatnák a tárgyalásokat a TikTok amerikai leányvállalatának felvásárlásáról.
Amerikai kormányzati tisztségviselők már többször kijelentették, hogy például a TikTok nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára.
A kommunikációs ipar és a közösségi média frissebb vívmányait is beveti a rendszer, melynek továbbra is célja a fiatalítás.
A TikTok az átláthatóság jegyében megnyitja a videók rangsorolásához szükséges algoritmus forráskódját, és arra biztatja a konkurenciáit, hogy ők is tegyék meg ugyanezt.
Mindent elkövet a Facebook, hogy sikerre vigye az Instagram egy hamarosan megjelenő funkcióját, és ezzel borsot törjön az elképesztően sikeres TikTok orra alá.
A TikTok vezérigazgatója, Kevin Mayer szerint sokan az ellenséget látják a népszerű videós appban, miközben semmi rosszat nem tettek.
A TikTokot birtokló kínai ByteDance régóta hangoztatja, hogy a kínai kormánynak nincs ráhatása a működésükre, ám a jelek szerint ez nem győzte meg az amerikaiakat.