Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A népszerű videómegosztó sajtóhírek szerint már kedden léphet.
Napokon belül pert indíthat a főleg a tizenéves korosztály körében népszerű videomegosztó közösségi szolgáltatást üzemeltető TikTok Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja ellen, amiért az elnök de facto kitiltotta az Egyesült Államokból a céget – közölte az NPR.
A bő egy hónap múlva életbe lépő elnöki utasítás értelmében a TikTok anyacége, a kínai ByteDance és egy amerikai természetes vagy jogi személy közötti bármely tranzakció törvénysértőnek minősül a „nemzetbiztonsági kockázatok” miatt. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatást törölni kell a népszerű alkalmazásboltokból, és hogy amerikai cégek nem reklámozhatnak rajta, valamint a több mint 100 millió amerikai felhasználó sem juthat hozzá frissítésekhez, ami voltaképpen használhatatlanná teszi az appot.
A Fehér Ház álláspontja szerint a TikTok indokolatlanul sok adatot gyűjt felhasználóiról, a kínaiak szerint viszont csak annyit, mint amerikai versenytársaik, a Google, a Facebook vagy az Apple. Ezt szakértők is alátámasztották, akik szerint valójában inkább az amerikai-kínai kereskedelmi háború állhat a háttérben, amely miatt a Huawei okostelefongyártó is szenved. Ám Trumpék úgy vélik, a ByteDance-nek komoly összeköttetései vannak Pekingben, a begyűjtött adatokat pedig a kommunista párt rendelkezésére bocsáthatják – akár önként, akár kényszer hatására.
Eközben a Microsoft bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a TikTok felvásárlásáról, néhány egyéb nagyobb amerikai cég mellett. Ha amerikai kezekbe kerülne a szolgáltatás, vagy annak egy része, akkor persze tovább üzemelhetne az USA-ban. A kínai cég mindenesetre most egy amerikai bíróságon keresné az igazát.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.