Elindult a budapesti rendőrök TikTok-csatornája
És rögtön vicceskednek!
A TikToknak köszönhetően egyre elterjedtebb a kifejezés, amelyet elsősorban nők használnak arra a jelenségre, ha egyetlen pillanat alatt kiábrándulnak abból, akihez addig vonzódtak.
Egy befektetői csoport, élén a világ legismertebb YouTube-videósával 7821 milliárd forintnyi összeget gyűjtött össze, hogy megvegye a kínai ByteDance-től a TikTok amerikai piacát.
Újabb nevek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy ki vásárolja fel a TikTok amerikai üzletágát. Az egyiket tagadta Donald Trump amerikai elnök, a történet végére viszont hamarosan pont kerülhet.
Franciaországban több család pert indít a TikTok ellen tinédzserek öngyilkossága miatt, amelyek szerintük összefügghetnek a videómegosztón terjedő, általuk károsnak ítélt tartalmaival – jelentette az AP hírügynökség.
A TikTok betiltása miatt ügyeskedők lepték el az eBayt, akik olyan okostelefonokat árulnak, amelyekre már rá van telepítve a TikTok.
Váratlanul megnyíló piaci szegmenst láttak meg azonnal a TikTok amerikai leállításában a vetélytársak, és rá is erősítettek saját szolgáltatásuk hasonló funkcióira.
MrBeast összeállt egy techvállalkozóval és több befektetővel, hogy megvegyék a TikTok amerikai cégének 50 százalékát.
A Meta a felnőtt amerikai felhasználók számára nyitott bónuszprogramot, melynek célja elsősorban a facebookos tartalomgyártás felpörgetése lehet.
Az Egyesült Államokban, de világszerte is veszélyes precedenst teremthet, ami a Biden-kormányzat utolsó hétvégéjén történt. A TikTok elsötétítése mellett az is kérdéseket vet fel, ami a tiltás hozadéka lett. A megmentő szerepében Donald Trump tetszeleg – aki első elnöksége idején elkezdte pedzegetni a betiltást.
Egy felkapott videó szerint kötegekben is elfogadja a papírpénzt az automata, az áruházlánc azonban azt tanácsolja, inkább legyünk türelmesek.
Rászállt a kínai cégekre az ismert osztrák adatvédelmi aktivista, Max Schrems, aki korábban a Metát is megszorongatta, az Európai Unió pedig az ő nevével fémjelezve hozott már két adatvédelmi ítéletet is.
Egy teljes napot sem élt meg a TikTok elsötétítése az Egyesült Államokban. A szolgáltatást üzemeltető vállalat Donald Trump megválasztott elnöknek mond köszönetet, aki végül elég garanciával szolgált ahhoz, hogy reaktiválni merjék a videós appot.
Az életéről szóló könyvet népszerűsíti az egyházfő.
Billentyűzetet adhatnak a kutyáiknak azok, akik arra számítanak, hogy a családtagnak tekintett kedvencük szólni akar hozzájuk. A jelenséget tudósok is kutatják, az eredmények egyelőre vitathatók.
Megtörtént, ami korábban sokáig elképzelhetetlen volt: az amerikaiak már nem tudják használni a világ egyik legnépszerűbb alkalmazását, miután magyar idő szerint vasárnap hajnalban országszerte elsötétült a TikTok. Donald Trump megválasztott elnök szombaton 90 napos haladékot lebegtetett be, de még nincs döntési jogköre.
Az üggyel kapcsolatban várhatóan beiktatása után, már hétfőn bejelentést tesz.
Örült, hogy hat hónap uniós elnökség után “kiszabadulhatott” Európából.
A világsláger-alkalmazásnak nemzetbiztonsági aggályok miatt január 19-től reszeltek az USA-ban – vagy nem, mert másnap jön Trump, aki tavaly nyárig még ütötte a TikTokot, aztán hirtelen irányt váltott, és a hírek szerint most díszpáholyba várja az app vezérigazgatóját a beiktatásán. Az amerikai tiktokkerek már elkezdtek átregisztrálni egy másik kínai appra, ahol a két ellenséges nemzet fiataljai egyelőre egészen valószínűtlenül szívélyesen közelednek egymáshoz.
Egyhangú döntést hozott a testület.