Úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg az akkuipar zuhanását Magyarországon
2025 júliusában az ipari teljesítmény 1 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, és bár az autóipar valamelyest bővült, az akkugyártás továbbra is döglődik.
2025 júliusában az ipari teljesítmény 1 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, és bár az autóipar valamelyest bővült, az akkugyártás továbbra is döglődik.
HVG
Még az itteni gyártás is ázsiai cégekhez köthető.
HVG
Egyelőre nagyon nem jött be az elektromosítás a német presztízsmárkának.
HVG
A csarnokban dolgozókat evakuálni kellett.
HVG
Ennek oka elsősorban a kínai konkurencia.
HVG
Azt egyelőre nem tudni, mi lesz az SK On üzemének sorsa, ahonnan több mint 500 dolgozó távozik.
HVG
Az elektromos járművek terjedésével az akkumulátorgyárak már bevették Európát, de sürgősen gondoskodni kell az akkuhulladék feldolgozásáról is. A becslések nagyon rövid időn belül mennyiségi ugrást jósolnak, de a hulladék legértékesebb részének kezelését végző üzemekre csak tervek vannak a kontinensen. Itthon sem jobb a helyzet.
Kiadta a KSH a részletes májusi adatokat, kicsit nőtt az ipari export, 6 százalékkal az autógyártás. Az akkugyártásnál csak annak lehet örülni, hogy már nem folytatta a hónapokon át tartó mélyrepülést.
HVG
Éves összevetésben és a megelőző hónaphoz képest is csökkent a termelés.
HVG
A Telex értesülései szerint már több embert ki is rúgtak.
HVG
Mintha a koreai hátterű cégek háttérbe szorulnának, a kínaiak viszont előretörnének.
HVG
Főleg a gazdaságpolitika fókuszában lévő ágazatok, a feldolgozóipar és az építőipar húzzák le a hazai átlagot.
HVG
Kína globális antimonexportja jelenleg a tavaly ilyenkor látott szint egyharmadát teszi ki.
HVG
2,3 százalékkal csökkent az ipari termelés áprilisban 2024 áprilisához képest, legnagyobb mértékben, közel 17 százalékkal az akkugyártásban. Márciushoz képest valamelyest nőtt az ipari kibocsátás.
HVG
A kínai akkumulátorgyártó óriás várhatóan az év legnagyobb részvénykibocsátását hajtja végre, amikor belép a hongkongi tőzsdére. A remélt beáramló tőke nagy része Debrecenbe menne. A gyárhoz a kormány is bőkezű támogatást ígért, A cellagyártás tesztüzeme még ősszel beindul, több száz Fülöp-szigeteki vendégmunkás segítségével.
A projektet Nagy Márton vezeti.
Továbbra is döglődik az akkumulátorgyártás, de más ágazatok esetében már növekedés történt februárhoz képest.
HVG
Az autóipar szenvedése mutatja igazán, mekkora kockázatot hordoz Orbán Viktor hazárdjátéka, amelynek igazi tétje a magyar ipar túlélése. Óriási kapacitások állnak kihasználatlanul az akkumulátor- és autógyárakban, a javulásra csak halvány remény van.
Fülöp István
Kovács Gábor
A feldolgozóipari ágazatok többségében csökkent a termelés a KSH adatai szerint.
HVG
Akkora mínuszok érkeznek az ipari statisztikában, hogy ahhoz képest egy időjárás-jelentés semmi.
HVG