#alapkamat

A lakáshitelek kamata is emelkedik az MNB rejtett kamatemelése miatt

A jegybank 0,15 százalékponttal megemelte az egyhetes betétjének kamatát. Ennek a konstrukciónak komoly hatása van a rövid lejáratú hozamokra, ami viszont a változó kamatozású – azon kölcsönök, melyek kamatát a bank egyoldalúan éven belül megváltoztathatja – lakáshitelek kamatszintjét befolyásolja.


És akkor már Matolcsy György sem látja fényesen a jövőt

Miközben az euró ára már 365-nél is járt, utolsóként az MNB is elismerte, hogy idén recesszió lesz; minden idők legnagyobb otthonteremtési programját ígérte meg Novák Katalin; leállt a Hajógyári-sziget gátépítésének előkészítése. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.








Mi történik a hitelekkel most, hogy az alapkamat 0,6 százalékra csökkent?

A jegybank július 22-től 0,6 százalékra mérsékelte az alapkamatot. Ezen lépését az MNB már előre bejelentette, így az elemzőket nem érte váratlanul. Ugyanakkor a jegybank kommunikációjából arra lehet következtetni, hogy ezúttal a csökkenést a hosszú hozamoknál is mindenképpen érvényesíteni szeretnék: éppen ezért az egyik legizgalmasabb kérdés az, hogy mi fog történni a hosszú kamatperiódusú hitelek kondícióival, melyekre az előző kamatvágás csak minimális hatással volt.




És akkor Matolcsy megjósolta, nem lesz idén semmiféle recesszió

Váratlanul csökkentette az alapkamatot az MNB, de azzal is felhívta magára a figyelmet a jegybank, hogy egyedüliként továbbra is növekedést vár 2020-ra. Változhatnak a kata szerinti adózás szabályai, segítséget kérnek a strandok, közel kétmilliárd eurót eltüntetett a Wirecard. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.





Az átlag lakáshiteles is meg fogja érezni az alapkamat csökkentését

Nem is annyira az alapkamat, hanem azzal együtt a jegybank egyhetes betéti eszköze kamatának csökkentése érint sok lakáshitelest. Ez ugyanis lefelé fogja húzni a BUBOR-t, amihez a változó kamatú ingatlanhitelek nagy része kötött. A jegybank deklaráltan fel akarja pörgetni a lakossági fogyasztást, hogy meglegyen az áhított V alakú gazdasági visszapattanás.