Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Monetáris Tanács nem nyúlt a kamatokhoz, már korábban meglépték, amit meg akartak lépni.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon a jegybank Monetáris Tanácsa május 26-ai ülésén.
A Monetáris Tanács az elmúlt hetekben már korábban megtette, amit meg akart tenni, illetve amit megtehetett. A Monetáris Tanács legutóbb, április végén is 0,9 százalékos szinten hagyta az alapkamatot, illetve -0,05 százalékos szinten az egynapos O/N betéti kamatot. Az O/N és az egyhetes fedezett hiteleszközének kamatát március végén 1,85 százalékra emelte. Az egyhetes betéti eszköz kamata az alapkamat 0,9 százalékos szintjével egyezik meg, ugyanakkor a Monetáris Tanács április elején döntött arról, hogy az eszköz kamata a kamatfolyosón belül eltérhessen az alapkamattól, akár felfelé, akár lefelé. Az eszköz kamatát minden héten az aktuális tender meghirdetésekor határozza meg a jegybank.
Ezek az intézkedések gyakorlatilag kamatemeléssel értek föl, a jegybank azért láthatta szükségét a közbelépésnek, mert a forint árfolyama a régiós devizáktól elszakadva zuhanni kezdett részben a járvány miatti piaci mozgások, részben a felhatalmazási törvény országgyűlési elfogadása miatt.
Egy hét alatt 180 fokos fordulatot tett a jegybank, de mit szól majd ehhez a forint?
A Magyar Nemzeti Bank gyors kamatemeléssel próbálja megállítani a forint árfolyamának zuhanását, de nem mond le arról, hogy a válság kezelésére pénzbőséget teremtsen. Krízis idején nem vészesen nagy baj, ha a gazdasági prognózisok szavatossági ideje csupán egy hét. Az már nagyobb, ha az ország jegybankja ennyi idő alatt kénytelen felülbírálni korábbi döntését, és 180 fokos fordulatot vesz.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Utoljára 1977-ben a Securitate emberei dokumentálták úgy a Bretter György temetésén résztvevőket, ahogy most Orbán Viktor erdélyi magánlátogatásán csattogtak a fényképezőgépek.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Ez már a második alkalom, hogy a védelmi miniszter az elnök tudta nélkül vont meg támogatásokat Kijevtől.