Mindkét fél vesztett Woody Allen és az Amazon vitájában
Woody Allen megállapodott az Amazonnal, és visszavonta a szerződésszegésért az év elején benyújtott keresetét – jelentették hírügynökségek.
Woody Allen megállapodott az Amazonnal, és visszavonta a szerződésszegésért az év elején benyújtott keresetét – jelentették hírügynökségek.
MTI
A Tokiói és a Michigani Egyetem kutatói egy néhány ezer forintos lézerpointer segítségével akár 106 méterről is képesek parancsot adni az okoshangszórónak.
hvg.hu
A szomszédoknak akar segíteni, de csalók és feljelentgetők előtt is utat nyit egy sikeres amerikai internetes szolgáltatás.
HVG
Elemzők szerint kormánykritikus tulajdonosa miatt bukhatta el a tendert az előzetesen esélyesebbnek tartott Amazon.
MTI
Az Amazon szerint a Bluetooth, de még a wifi hatótávolsága is kicsi, a messze elérő 5G viszont túl sok energiát emészt fel és bonyolult, ezért egy újfajta technológiát fejlesztettek ki a vezeték nélküli kommunikációhoz.
hvg.hu
A konkurens termékekénél alacsonyabb árképzéssel lép piacra az Amazon a saját fejlesztésű, vezeték nélküli fülhallgatójával. A cél egyértelmű: az Apple AirPods dominanciájának megtörése.
hvg.hu
Az Amazon olyan okosmikrót mutatott be, amely gombok mellett a cég digitális asszisztensét is megkapta. A melegítéshez csak a megfelelő kulcsszavakat kell elsuttogni.
hvg.hu
Nem fogta vissza magát a világ egyik legnagyobb cége, az Amazon, amikor arról adtak hírt, hogy megrendeltek 100 ezer darab elektromos áruszállító autót a széles körben korántsem ismert Rivian nevű cégtől.
hvg.hu
Azoknak kínálja új Music HD zenei streaming szolgáltatását az Amazon, akiknek nemcsak a zenei tartalom, hanem a hangminőség is fontos.
hvg.hu
Az Amazon új sorozata sokak szerint a valaha készült legdrágább tévészéria lesz.
MTI
Hasznosak a GPS nyomkövetők, csak épp van velük egy kis gond: több mint félmillióban lehet olyan sérülékenység, amely lehetővé teszi, hogy akár rosszindulatú illetéktelenek is hozzáférjenek a védeni kívánt gyerek, idős ember stb. valós helyzetéhez.
hvg.hu
Egy nemzetközi tudóscsoport az Amazonas-medencében vizsgálta meg a Diinizia excelasa 80 méternél is nagyobbra nőtt egyedeit, de még nem tudtak rájönni, mitől nőttek meg.
hvg.hu
Szebb és jobban látható képmegjelenítővel felvértezett, valamint optimalizált fogyasztású notebookokkal támad a világ legnagyobb számítógépgyártója. Melyekről már Alexa sem hiányzik.
Az új épületben akár 15 ezren is dolgozhatnak egyszerre.
hvg.hu
Egy új fejlesztésnek hála már érzelmek sorát képes felismerni az Amazon Rekognition algoritmusa. A gyorsan okosodó program sokak szerint egyre veszélyesebbé is válik.
hvg.hu
Az Amazon kapucsengője miatt már eddig sem lehettek túl nyugodtak a felhasználók, most azonban egy újabb adalék miatt aggódhatnak.
hvg.hu
Az Amazon alapítója adózás után 1,4 milliárdot kapott kézhez, a részvények eladása után azért még maradt a magánvagyonból, körülbelül további 115 milliárd dollár. A Forbes magazin becslése szerint a három napig tartó részvényeladás volt Bezos eddigi legnagyobb összeget hozó hasonló akciója.
hvg.hu
Az EU a piaci túlsúly és az adatokkal való visszaélés miatt bünteti, Franciaország megadóztatná az amerikai techcégeket, amelyek a tengerentúlon hatósági vizsgálatokkal néznek szembe.
Nagy Gábor
Ismét hírbe hozták az izraeli NSO Groupot, kiderült ugyanis, hogy kémprogramjával felhasználói adatok szerezhetők az Apple, a Google, a Facebook, az Amazon és a Microsoft szervereiről.
hvg.hu