Az orvosok és a betegek is örülhetnek az Amazon mesterséges intelligenciájának
Az Amazon legújabb fejlesztése, a Transcibe Medical nem csak az egészségügyi szöveg lejegyzetelésében segít, hanem képes kiszűrni a mondandó lényegét is.
hvg.hu
A mesterséges intelligencia egyik legfontosabb felhasználási területe az orvostudomány. Nemcsak azért, mert a segítségével újfajta gyógyszereket fejleszthetünk ki, vagy pontosabb diagnózist adhatunk, hanem azért is, mert ezzel az orvosok munkáját is csökkenthetjük és növelhetjük vele a betegekre szánt időt is. Erre jó példa az Amazon Web Services legújabb eszköze, az Amazon Transcribe Medical névre keresztelt fejlesztés, amely egy mélytanuló algoritmus segítségével teszi lehetővé az orvosok számára, hogy az eddigieknél jóval könnyebben jegyzeteljék le a beteg által elmondottakat.
Matt Wood, a Web Services mesterséges intelligenciával foglalkozó részlegének vezetője szerint a szoftver képes megérteni az orvosi nyelvet, és a vesszőket és egyéb írásjeleket is képes a megfelelő helyre tenni. Wood szerint mindezt ráadásul nagyon pontosan teszi, igaz, azt nem árulta el, ez a számok tükrében mit jelent.
A fejlesztők szerint a programot úgy készítették el, hogy képes legyen együttműködni a Comprehend Medical nevű Amazon-fejlesztéssel. Ez utóbbi lényegében elolvassa az orvosi szöveget, majd kiemeli belőle a lényeget: tüneteket és gyógyszeradagokat.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.