Senna és Prost visszatér: legendás F1-futamokat adnak vasárnaponként a magyar tévében
A koronavírus miatt várhatóan még sokáig nem kezdődhet el az idei F1-szezon, addig viszont bőven akadnak olyan régi versenyek, melyeket érdemes megtekinteni.
A koronavírus miatt várhatóan még sokáig nem kezdődhet el az idei F1-szezon, addig viszont bőven akadnak olyan régi versenyek, melyeket érdemes megtekinteni.
Az ötlet annak a csapatvezetőnek a fejéből pattant ki, aki nemrégiben Verstappent már kitette volna a fertőzésnek.
A Red Bull Formula–1-es csapatának vezéralakja igen meglepő kijelentést tett a koronavírus kapcsán.
A koronavírus miatt továbbra sem tudni, hogy mikor kezdődik a WTCR versenysorozat idei szezonja, de Michelisz Norbert rajtszáma legalább már biztos.
A himesházi születésű 35 éves pilóta 2020-ban is egy Hyundai-jal áll rajtvonalhoz.
Hogy ne csökkenjen a versenyek száma, a tavaszi magyar futamokat nyáron Spanyolországban pótolják majd be.
Könnyen lehet, hogy március közepe helyett csak májusban vagy júniusban veszi kezdetét a 2020-as világbajnokság.
A különböző hazai és nemzetközi autósport-rendezvényeket egymás után fújják le, vagy tolják el későbbi időpontra.
A maranellói istálló és a sportág felügyeletét ellátó szervezet megállapodásra jutott, de a tartalmát titkolják. A riválisok felháborodtak.
Óriási karambollal ért véget az idei első NASCAR-verseny, ám ez csak azoknak lehet meglepő, akik nem követik a sportágat. Persze nemcsak a balesetekről híres a ma már megkopott népszerűségű versenysorozat, hanem egyéb showelemeiről is, így nem véletlenül fizetnek ki még ma is dollármilliárdokat a közvetítési jogokért a tévétársaságok.
A Forza az egyik, ha nem a legismertebb autóversenyzős játék, érthető tehát, hogy sokan kedvelik. A széria rövidesen a mobilvilágban is hódításba kezd.
Az esemény főszervezője szerint még nem tudni, milyen biztonságos útvonalon folytathatják útjukat Sierra Leone felé, amely a verseny célállomása.
Igazán jól mutattak a GT3-as Mercedesek és Porschék között, csak pont rosszkor voltak ott.
A korábbi szervezők közül egyetlen ország sem maradt, amely vállalná a Dakar-rali megrendezését, így találtak rá Szaúd-Arábiára. A verseny anyagilag még nyereséges, de akkora presztízsveszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedben, ami nemsokára az anyagiakban is megmutatkozhat.
A Toyota Supra jövőre debütál versenyautóként a japán Super GT sorozatban.
Nem tudja pontosan, mitől volt gyorsabb az ellenfeleinél, nem bánja, ha a csapatok taktikáznak a versenyzőikkel, és ha hívnák sem szívesen menne más versenysorozatokba – hazatérése után a repülőtéren nyilatkozott Michelisz Norbert, a WTCR-sorozat bajnoka.
Nem lesz Ausztrál Nagydíj, marad a számítózás.
A legendás versenyt öt év alatt harmadszor nyerte meg Denny Hamlin, ám a futam nem csak erről marad emlékezetes.
A WTCR újdonsült bajnoka megelőzte a Toro Rosso F1-es pilótáját is.
A Ford hollywoodi sikerfilmben megörökített Le Mans-i győzelmében meghatározó szerepet játszott az autók tuningolásában utolérhetetlen amerikai Carroll Shelby, aki szív- és veseátültetés után is imádta a száguldást.