Nagy sikereket arat egy hörcsög, ami kriptovalutával kereskedik
Valamivel több mint egy év leforgása alatt majdnem 20 százalékos nyereségre tett szert a Goxx nevű hörcsög, ami a ketrecéből kereskedik a kriptovalutákkal.
Valamivel több mint egy év leforgása alatt majdnem 20 százalékos nyereségre tett szert a Goxx nevű hörcsög, ami a ketrecéből kereskedik a kriptovalutákkal.
A billió dolláros amerikai fejlesztési csomag keretében az adóhatóság teljes rálátást kap a nagyobb kriptopénz-tranzakciókra. A figyelem és a vita jót tett a megtépázott renoméjú és árfolyamú bitcoinnak. Az arany közben visszaesett, a befektetők már az amerikai kamatemelést várják. Az olaj árát pedig az ázsiai járványhelyzettel kapcsolatos aggodalmak húzzák le.
A Super Mariónál jóval fejlettebb szoftvereket is meg lehet kapni sokkal olcsóbban, de a nosztalgia nagy úr.
Shabi Michaeli beszélt Habony Árpádról, a rádió-, illetve tévévásárlási tervekről, de szóba került a Klubrádió is.
Amerikai és francia mintára 1998-ban tartották a Virág Judit Galériában az első olyan aukciót, amely már külföldön is megállta volna a helyét. Azóta sok idő eltelt, de a festmény a járvány okozta válság idején is értékállónak bizonyult. Virág Judittal és a róla elnevezett galéria vezetését fokozatosan átvevő Kelen Annával beszélgettünk. Rendszerváltókból generációváltók, 4. rész.
Nem a mostani az első befektetése a városban, ráadásul családi és szakmai összefonódások is oda kötik.
Giovanni Angelo Becciu bíboros volt, de egy másik ügy miatt már tavaly lemondott tisztségeiről, köztük pápaválasztó jogáról is.
Viharos tempóban zsugorodnak a tavaszi felfutásban bitcoinba fektetett megtakarítások, de ebből még nem következik, hogy ne lehetne jó üzletet csinálni belőle.
A koronavírus-válság okán sok elemzés foglalkozik a részvénypiacok lehetséges jövőjével, a kilátásokkal. Az OTP Trend Alap viszont más utat választ: egyedi részvénykiválasztást támogató modellje segítségével kevésbé nyilvánvaló, a megatrendek árnyékában megjelenő lehetőségeket is meg tud találni. Cikkünkből kiderül, melyek most a legforróbb részvénypiaci trendek.
A kötvényekért 5 milliárd forint névértéken nyújtottak be ajánlatot a befektetők. Kosztolánczy György vezérigazgató szerint a pénzből külföldi akvizíciókra is lehetőségük nyílik.
Jóllehet az új lakásokra ismét bevezetett 5 százalékos áfa és a piac által régen várt felújítási támogatások piacélénkülést hoztak, a tartós és kiszámítható építési piac képe továbbra sem látszik kirajzolódni.
Miközben az árfolyam- és értékeltségi csúcsokat döntögető, de már meg-meg torpanó amerikai részvénypiac folyamatosan a figyelem középpontjában van, jóval kevesebb szó esik azokról a régiókról és szektorokról, amelyeket a koronavírus válság súlyosan érintett. Vajon ezek közül kerülhetnek majd ki az újranyitás részvénypiaci nyertesei? A légiközlekedés, a szálloda- vagy akár az étteremláncok? Honics István, az OTP Alapkezelő vezérigazgató-helyettese és Boér Levente befektetési igazgató elemzi az esélyeket.
Pénzügyek a koronavírus-válság alatt és után.
Nem csalt az üzletember szimata, amikor úgy döntött: dollármilliárdokat fektet be egy újfajta akkumulátortípussal kísérletező cégbe.
A gazdagok még a koronavírus-járvány okozta krízisben is tovább gazdagodtak, míg a kockázatfélő kis ügyfelek a felpattanásból is kimaradnak. Az idén a távol-keleti részvények és az árutőzsdék lehetnek a slágerek – vélekedik Bánfi Attila, az OTP Global Markets ügyvezetője.
Minél jobban félnek a befektetők az inflációtól, annál inkább emelkedhet a bitcoin csillaga. Az intézményi vevők megjelenése és a várható szabályozás csillapítja az árfolyamkilengéseket.
Peking évek óta épít bázist a térségben. Tavaly óta felgyorsultak a próbálkozások a magyaroknál, Orbán pedig a legnagyobb nyitottságot mutatja. A francia lap Kelet-Magyarországon is körbenézett.
Néhány napja mutatták be az EV600-as elektromos teherautót, és már az is megvan, hogy hol gyárthatják majd azt.
Lassan Magyarországon is növekszik az igény a fenntartható fejlődést segítő befektetések iránt, elsősorban a vészhelyzetben is rendszeresen megtakarítók körében.
A magasabb hozam és a fokozott, ámde csökkenő kockázat között kell manővereznie annak, aki az ázsiai befektetési célpontok felé fordul – véli Al-Hilal István, a Fidelity International befektetési alap közép-európai régiót vezető igazgatója. Interjú.