Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Giovanni Angelo Becciu bíboros volt, de egy másik ügy miatt már tavaly lemondott tisztségeiről, köztük pápaválasztó jogáról is.
Vádat emeltek a Vatikánban egy olasz érsek és kilenc másik személy ellen, többek között sikkasztás, csalás, pénzmosás, zsarolás és hivatali visszaélés miatt – közölte a Vatikán. Arról a 73 éves Giovanni Angelo Becciu érsekről van szó, aki körül tavaly robbant ki botrány. Társaival együtt július 27-én kell megjelennie a bíróság előtt.
Sikkasztás, intrika, konteó a Vatikánban - mintha egy új Dan Brown-regényt olvasnánk
A lemondásra kényszerített Becciu bíboros menesztése és a szexuális vádak alól felmentett Pell kardinális római visszatérése is összefügghet.
Az érintettek – köztük az érseken kívül a Vatikán négy másik volt tisztségviselője – a Vatikán egy 350 millió eurós londoni ingatlanbefektetését intézték, a vád szerint ekkor követték el a bűncselekményeket. Az első számú gyanúsított Gianluigi Torzi, aki 15 millió eurót csalt ki a Vatikántól. Az ügyben, amelyben a gyanú szerint felelősség terhel két, Svájcban bejegyzett, továbbá egy amerikai és egy szlovéniai illetőségű gazdasági társaságot is, két éve indítottak nyomozást az olasz és a vatikáni hatóságok.
Angelo Becciu egyébként már tavaly lemondott tisztségeiről, pápaválasztó jogáról és bíborosi címéről, egy másik kétes ügyletének kibukása után. Akkor Becciu az egyház 100 ezer euróját adományozta egy olyan alapítványnak, amelynek vezetője a saját testvére.
Rég nem látott kiterjedésű botrány kavart jókora vihart a Vatikánban
Sikkasztás, korrupció, luxusingatlan vásárlása és egy szexuális zaklatással vádolt bíboros bírósági ügyének befolyásolása, mégpedig a vádlott oldalán - címszavakban így lehetne összefoglalni azt az ügyet, amely az elmúlt napokban felborította a Vatikán életét.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.