Ázsiai befektetésekre csábíthat, hogy nyugaton nulla százalék körüli a hozam
A magasabb hozam és a fokozott, ámde csökkenő kockázat között kell manővereznie annak, aki az ázsiai befektetési célpontok felé fordul – véli Al-Hilal István, a Fidelity International befektetési alap közép-európai régiót vezető igazgatója. Interjú.
hvg360: Mintha Ázsiát gazdasági értelemben is kevésbé érintené meg a koronavírus-járvány...
Al-Hilal István: Ez egyértelműen így van. Ázsia hamarabb került válságba, de gyorsabban is jön ki belőle, mivel komolyan állt hozzá a pandémiához, erőteljesebben védekezik. Sokkal kevesebb fertőzött van a térségben, mint a fejlett országokban, ezért míg nálunk még szigorítanak, ott már visszatért az élet a rendes kerékvágásba. Már a járvány előtt is a globális növekedés nagy részét, több mint 40 százalékát az ázsiai régió adta, míg az USA csak a 10 százalékát.
A járvány miatt Európában komoly, 7–8 százalékos GDP-visszaesés következett be, míg Indiában és Kínában csupán 3–5 százalékos.
A 2020-as év 5 százalékos globális csökkenése után jövőre ugyanekkora növekedésre számítunk; 4,8 százalék várható a fejlett országokban, 6 százalék a feltörekvőknél. Világszerte viszonylag gyors lehet a visszapattanás, ám a fejlett piacok 2021-ben még nem érik el a 2019-es szintet, míg a feltörekvők már meg is fogják azt haladni.