#Budapest





Így néz ki a fertőtlenített szabadság

A karanténból most már nem csak a vidék, hanem a főváros is kiszabadult. Vége a veszélyhelyzetnek is, de nincs még vége a járványhelyzetnek. A felszabadultságot így kénytelenek vagyunk óvatossággal ötvözni, a fertőtlenítőszerek és a maszkok még jó ideig a mindennappjaink részei lesznek. Elcsíptünk néhány pillanatot a világ újrafelfedezéséből.











Csapdában az önkormányzatok: egyre többen vinnék a gyereket az oviba, de nincs hova

Egy továbbra is hatályban lévő korlátozással gyakorlatilag saját maga blokkolja a kormány, hogy az óvodáskorú gyereket nevelők visszatérhessenek a munkába: hiába nőtt meg az igény gyerekek napközbeni felügyeletére, a vírus terjedésének akkor még aggasztó statisztikái alapján hozott létszámkorlát miatt egyelőre csak kapacitásaik töredékén tudnak üzemelni az óvodák.






Négy asztaltól nem lehet csodát várni – fővárosi teraszkörkép karantén után

Van, aki félházzal is elműködik, más keményen fejlesztett, hogy több lábon álljon, míg van, aki reménykedik, hogy a négy, járdára kirakott asztal elég lesz a túléléshez a következő 1-2 hétben. Hétfőn Budapesten is jelentősen könnyítettek a Covid-19-járvány miatti korlátozásokon, újranyithattak többek között az éttermek és kávézók, megnéztük, mekkora a forgalom, és ki mire számít.