6,1 milliárddal drágul a Néprajzi Múzeum
A szerződésmódosításban előre nem látható körülményekre hivatkoznak.
A szerződésmódosításban előre nem látható körülményekre hivatkoznak.
hvg.hu
Előre nem látható körülmények miatt kerül többe a kivitelezés. Már 23 milliárdnál járunk.
hvg.hu
Az ajánlott és tértivevényes szolgáltatással feladott levelek díja drágább, ha papíralapú azaz hagyományos feladóvevényt vagy feladójegyzéket tölt ki az ügyfél. Ám ha elektronikus felületen teszi ezt, akkor a díj kedvezményesebb.
MTI
A belföldi és nemzetközi csomagfeladás fog többe kerülni a jövő hónaptól.
MTI
MTI
hvg.hu
A zöldségek és a hús ára is tovább emelkedett, részben a járvány miatt.
hvg.hu
Egyre többe kerül a napi beváráslás, miközben például a ruhák ára alig változott.
hvg.hu
A lottóáremelés után a Puttó, a Kenó, a Joker és a Luxor játékok árait is emeli a Szerencsejáték Zrt.
hvg.hu
Mélyen a zsebükbe kell majd nyúlniuk az ausztrál dohányosoknak ősztől.
hvg.hu
Jóval nagyobb lett a 2019-es infláció, mint amit a kormány tervezett.
hvg.hu
Az év utolsó napjaiban és az új év első napján 300 forintra emelkedik a legnépszerűbb hazai lottójátékok, az ötös és hatos lottó, valamint a skandináv lottó alapjátékainak ára - közölte a Szerencsejáték Zrt.
MTI
Az energiaárakon kívül minden drágult, így a legalább 10 százalékkal többet kell majd a lakóknak fizetni.
hvg.hu
A beruházás költsége így eléri a 2,22 milliárd forintot.
hvg.hu
Leginkább a szeszes italok, dohányáruk, a hús és a lakbér ára nőtt.
MTI
MTI
hvg.hu
Úgy érezte év közben, hogy jelentősen nő az élelmiszerek ára? Ezt megerősíti hagyományos karácsonyi bevásárlásunk is. Ebből azonban az is kiderül: kevés olyan termék van, amely egy hirtelen drágulás után újból tartósan olcsó tud lenni.
A nemzetközi helyzettel és a forintárfolyammal magyarázzák a várható áremelkedést.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyre inkább érezhető, amit a szakemberek korábban megjósoltak. A durva drágulás az afrikai sertéspestis tombolásának következménye.
hvg.hu
Kiderült, hogy nem gondoltak arra, a budai Várban régészeti előírások átrajzolhatják a terveket, ez 189 millióba került.
hvg.hu