Orbán vadul fenyegetőzik, de vétózni aligha fog – nemzetközi lapszemle
Az ukrajnai fegyverszállítások leállításának következményei, az európai újrafegyverkezés hatásai foglalkoztatják a világlapokat. Válogatásunk.
Az ukrajnai fegyverszállítások leállításának következményei, az európai újrafegyverkezés hatásai foglalkoztatják a világlapokat. Válogatásunk.
hvg360
Több mint 1,6 milliárd forint egyszeri és 5,4 millió forintos napi bírság kivetését kéri az Európai Bizottság Magyarországra. Az ügyben csütörtökön hoz ítéletet az Európai Bíróság.
Orbán Viktor oligarcháiról, a közpénz lenyúlásáról, de a kínai és orosz befolyásról is szó volt a lengyel közcsatorna, a TVP műsorában. A „Magyarország szégyensapkát kap?” felvezetésű anyag keményen kritizálta az Orbán-kormány uniós ténykedését is.
HVG
Közel 800 milliárd eurót költene erre az Európai Bizottság elnöke.
EUrologus
Ez a hét páratlanul fontos a háború utáni történelemben, mert hosszú időkre meghatározza a földrész sorsát. Most derül ki ugyanis, hogy képes-e a kontinens a saját jogán geopolitikai tényező lenni, vagy pedig marad gazdasági tömörülés, tényleges politikai befolyás nélkül.
hvg360
Megint valami olyan spirálba hergelte bele magát Orbán Viktor, amiből lehetetlen kitörni, nem mintha lenne ilyen szándéka. Az elmúlt napok világpolitikai fejleményei és a várhatóan felgyorsuló események centrifugális ereje arra a külső ívre szorítja a magyar "diplomáciát”, ahonnan már a bekiabálások sem hallatszanak.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint Magyarországon soha nem fordulhat elő, ami Lengyelországban, hogy a Brüsszel irányítja az ország vezetőit.
hvg.hu
Egy új szövetség keretei körvonalazódtak Londonban, amely szerint Ukrajna biztonsága az európai biztonság alapja. A résztvevők elkötelezettek amellett, hogy ez az együttműködés a jövőben is aktív lesz.
A magyar miniszterelnök felbátorodott Donald Trump miatt, és ennek súlyos következményei lehetnek.
hvg360
A Fidesz frakcióvezetője beszélt a készülő „brutális” törvényekről, Magyar Péterről pedig azt mondta, hogy az egyik legirritálóbb fideszesből a legszerethetőbb baloldali lett.
hvg.hu
Nem egészen ez történt.
hvg.hu
Levelet küldött az Európai Tanács elnökének a magyar miniszterelnök.
hvg.hu
Korlátozza a LIFE program felhasználhatóságát civil lobbitevékenységre Brüsszel. Ez azért különösen problémás, mert a nagyvállalatok feneketlen lobbibüdzséivel szemben a zöld civilek nagyságrendekkel kisebb forrásokkal rendelkeznek.
Folk György (EUrologus)
Az egyik legaktívabb fideszes képviselőt küldi az USA-ba a kormány a külföldi befolyást vizsgálni, aki korábban sajtósként dolgozott már Brüsszelben, és részt vett zaklatás elleni képzésen is.
Arató László
Kuglics Sarolta
Ezentúl a „szuverenista reformfolyamatot” kell előmozdítania.
Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke kiküldte meghívólevelét a tagállami vezetőknek a jövő csütörtöki, brüsszeli rendkívüli uniós csúcsra. Costa nemcsak az európai fővárosokba, hanem Kijevbe is küldött egy meghívót.
EUrologus
Az Európai Bíróság főtanácsnoka szerint a bíróságnak ki kell mondania, hogy Magyarország az ENSZ-ben egy szavazás során megszegte uniós kötelezettségeit, és megsértette az EU hatásköreit.
EUrologus
A külügyminiszter szerint Brüsszelben az emberek „alkalmatlanok és főleg gyávák”.
HVG
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint „az embereknek” hozzá hasonlóan borzasztóan rossz a véleménye az Európai Unióról.
MTI
Az amerikai elnök szerint az EU azért jött létre, hogy szívassa az Egyesült Államokat.
HVG