Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Élesen bírálja az EU új követelményeit az Apple, melyek értelmében gyakorlatilag teljesen átjárhatóvá kell tenni az iPhone-okat. A cég szerint ez lassíthatja az innovációt.
2024 márciusában élesedett a digitális piacokról szóló uniós jogszabály (DMA), mely az Apple-től is egy sor változtatást követelt meg – például sosem látott módon kellett megnyitniuk az iPhone-ok operációs rendszerét.
Az EU azonba nem elégszik meg az eddigi intézkedésekkel, és tovább szigorítana: megkövetelné például, hogy a cég rendszerei jobban együttműködjenek más gyártók okosóráival, fej- és fülhallgatóival és más készülékeivel.
Az unió friss határozatai lényegében azt követelik meg az Apple-től, hogy nyissa meg az iOS-t külső felek számára is; más gyártók okosórái is férhessenek hozzá a rendszer értesítéseihez, valamint a háttérben futó folyamatokhoz. Lényegében úgy kéne kezelnie az iOS-nek egy más gyártó okosóráját is, mint a sajátját. Hasonlókat követelnének meg az audioeszközök terén is, de az AirDrop és az AirPlay megosztási funkciók alternatíváit is el kéne készítenie az Apple-nek.
Mint a 9to5Mac kifejti, a határozatok sokkal szélesebb körűek, mint a kiemelt példák. Az EU például azt is nyilvánvalóvá tette, hogy elvárja, minden, az Apple által biztosított funkció legyen átjárható, méghozzá díjmentesen, bármilyen csatlakoztatott eszköz számára. A legtöbb elváráson már dolgozik az Apple, és az idén érkező iOS 19, valamint az iOS 20 részeként érkezhetnek majd meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a cég szó nélkül hagyja az elvárásokat.
Állásfoglalásában az Apple úgy fogalmazott, a döntések „bürokráciába csomagolnak minket”, és lassítják az Apple innovációs képességét, és arra kényszerítik a céget, hogy ingyenesen nyújtsák át az új funkcióikat olyan cégeknek, melyek nem is ugyanazon játékszabályok szerint játszanak.
Az adatvédelmet illetően az Apple-t különösen aggasztja az a rész, hogy az iOS értesítési rendszeréhez is hozzáférést kell adjanak. Így ugyanis az ehhez hozzáférő cégek minden értesítést titkosítatlanul juttathatnak el a saját szervereikre.
Bár az Apple élesen bírálja a szigorításokat, mondván azok lassítják az innovációt, de jelezte, hogy be fogja tartani a törvényt, és együttműködik az Európai Bizottsággal.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.