Egy rábapordányi állattartó telepen is megjelenhetett a ragadós száj- és körömfájás
A vérmintát Budapestre szállították, most vizsgálják.
hvg.hu
Újabb Győr-Moson-Sopron megyei állattartó telepen jelenhetett meg a ragadós száj- és körömfájás vírusa – írta az InfoRádió. Rábapordány polgármestere, Visy László azt közölte, hogy egy helyi tehenészetben a betegség tüneteit észlelték egy állaton. A vérmintát Budapestre szállították, most vizsgálják.
A gyanús esetet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette a csütörtök délutáni kormányinfón, azt mondta,
vizsgálják a vérmintát, eredmény este várható.
Rábapordány legalább hatvan kilométerre fekszik a másik négy helyszín bármelyikétől, ahol korábban megjelent a páros ujjú patásokat megtámadó betegség.
A polgármester a rádiónak azt mondta, hogy a helyi Mezőgazdasági Zrt. szarvasmarhatelepén merült fel a fertőzés gyanúja, egy tehén mutatta a megbetegedés jellegzetes tüneteit, ezért rendelték el az azonnali tesztelést. Az önkormányzat egyelőre nem kapott hivatalos értesítés, így még azt sem tudja, hogy milyen korlátozások várhatnak a településre és az ott működő állattelepekre. „Annyit tudok, hogy a zrt.-nél a szarvasmarhatelepet, illetve a sertéstelepet lezárták, de az önkormányzat egyelőre nem intézkedik, mert igazából nincs semmilyen tájékoztatás, hogy mi a feladatunk, hatáskörünk” – mondta Visy László.
A rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. a HVG megkeresésére megerősítette, hogy a vérmintát vizsgálják, az eredmények megérkezéséig pedig nem akarnak nyilatkozni.
Nagy István agrárminiszter korábban azt közölte, hogy a kormányzati kártalanítás segíteni fogja az állattartó telepek mielőbbi újraindítását, az állam átvállalja az ott dolgozók bérét az állami bérgarancia-alap terhére, a gazdaságok egyéves hitelmoratóriumot kapnak. Szerinte eddig sikerült megállítani a ragadós száj- és körömfájás terjedését, mivel egyelőre nem kaptak bejelentést újabb megbetegedésről.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.