340 forint fölött az euró árfolyama
A forint napközben egyszer már történelmi mélyponton járt, a kereskedésben most ezt is sikerült alulmúlni, 340,29 forintot is kértek egy euróért.
A forint napközben egyszer már történelmi mélyponton járt, a kereskedésben most ezt is sikerült alulmúlni, 340,29 forintot is kértek egy euróért.
Két munkanap is eltelt úgy, hogy nem ért el a forint történelmi mélypontot, de semmi nem tarthat örökké.
Amennyiben beüt a krach, úgy az MNB egyből elengedné a forintot, főleg, ha egy másik célját kellene cserébe feláldoznia – mondta Zsiday Viktor befektetési szakember a G7 Podcast Live harmadik eseményén.
Történelmi csúcs!
A magasabb infláció, a nem várt mértékben gyengülő forint és a banki kamatköltségek enyhe emelkedése miatt a lakáshitelek kamata 0,2-0,4 százalékkal növekedhet az elkövetkező 1,5 hónapban. De mikor következhet ez be, és egy ilyen mértékű kamatemelkedés vajon milyen hatással lesz a havi törlesztőkre?
A forint gyengülése miatt hibáztatták már a médiát, hivatkoztak a szilveszteri buliból józanodó spekulánsokra, de azt is mondták, hogy örülnünk kellene a gyengülésnek. Összegyűjtöttük, hogy az elmúlt évtizedek nagy forintgyengüléseire mit reagáltak a politikusok és a gazdasági döntéshozók.
A héten már negatív csúcsokat döntött a forint, de hol a gödör alja? Erről beszélgettünk a Fülkében.
Maradt a lassan négy éve érvényben lévő alacsony alapkamat.
Ismét a nemzetközi hangulat a fő bűnös, de nem segít az sem, hogy rendkívül alacsonyak a kamatok Magyarországon. Az MNB-nek megvannak az eszközei, kérdés, élnek-e ezzel.
A világ negyedik leggyengébb devizája 2020-ban eddig a mienk.
330-ról 333-ra változott a forint/euró árfolyam egy nap alatt.
Sem az alapkamatot, sem a többi kamatkondíciót nem változtatta meg a jegybank.
Távolabb került a forintárfolyam a 340-es szinttől, miután a jegybank alelnöke megígérte, mindent megtesznek, hogy csökkenjen az infláció.
Nem győzte meg az MNB a piacot, hogy jó az irány.
A történelmi mélypont még messze van, de a gyengülés folyamatos, mióta kinyitottak a tőzsdék Európa-szerte.
Elindítja-e a nehéztüzérséget a kormány az ellenzéki önkormányzatokkal szemben? Beüt-e a régóta várt válság? Elindul-e végre az egészségügy még régebben remélt átalakítása? Jóslataink 2020-ra.