Hivatalos: itt a teljesen új Toyota Corolla szedán
Szívó benzinmotorral és hibridhajtással debütál a japán gyártó újdonsága, melyet már nem gyártanak gázolajos erőforrással.
Szívó benzinmotorral és hibridhajtással debütál a japán gyártó újdonsága, melyet már nem gyártanak gázolajos erőforrással.
Azzal együtt, vagyis inkább annak ellenére kaphatta meg kinevezését a japán kiberminiszter, hogy saját bevallása szerint sosem használt még számítógépet.
Több mint két éven át alkalmazta a West Japan Railways azt a feladatot a képzésben, amely életveszélybe sodorta a leendő dolgozókat.
Az ebben az autóban helyet foglalóknak egy esetleges baleset során igen kevés az esélyük a túlélésre.
Csendes forradalom zajlik Japánban. A kormány a napokban hagyta jóvá a törvényjavaslatot, amelynek alapján a jövőben szerény képzettségű külföldiek is ötéves tartózkodási vízumot kaphatnak.
Ennek a különleges ékformájú sportkocsinak talán csak egyetlen hibája van. Hogy mindössze egyetlen példány készült belőle.
Eltűnt egy japán sziget az ázsiai ország észak-keleti partjainál, az Eszambe Hanakita Kodzsima nevű lakatlan szigetet a parti őrség keresi.
A döntés diplomáciai feszültséget is okozhat Japán és Dél-Korea között.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt művésze, Basky nem pihen, alkot.
A 444.hu úgy tudja, a magyar kormány nem akart olyan közös nyilatkozatot aláírni, ami Kína érdekeivel megy szembe, ezért végül nem állapodtak meg semmiben.
Divatterepjáró helyett ezúttal itt egy igazi kőkemény terepjáró, melynek csak a belterét próbálták egy kicsit divatosra venni. Ha komoly terepezésről van szó, akkor ma a Land Cruiser az egyik legjobb választás, igaz, nem olcsó és nem is túl fürge.
Különös jelenségre lettek figyelmesek az emberek szerte Japánban: októberben is kivirágoztak a híres cseresznyefák, a sakurák.
A felvételből kiderül, hogy az orosz, a japán és német technika mennyire könnyen kelthető életre azután, hogy 1 évet a föld felszíne alatt töltöttek.
A jogsértő tartalmakra mutató webhelyeket jelenleg nem tiltják a japán törvények, de van már ötlet, mivel zárnák be a sokak által kihasznált kiskaput.
A férfira az állat ketrecében találtak rá, vérző nyakkal.
Megtartották az utolsó árverést a világ legnagyobb halpiacán, a jelentős turistalátványosságnak számító Cukidzsin, amely helyett napokon belül egy közeli mesterséges szigeten nyílik új, ultramodern halpiac.
Mike Pompeo közvetlenül phenjani látogatása előtt kereste fel Tokiót.
Ennek a Suzukinak a tulajdonosa az elmúlt időkben igen komoly pénzt hagyhatott játékboltokban.
MGU-K és MGU-H. Eddig csak a Forma–1-ben hallhattunk róluk, de most egy utcai autóba is bepakolta ezeket a Nissan prémium márkája.
Óránként 180 kilométeres széllökéseket is mértek.