A SPAR-vezér szerint Győrből már mindenki Szlovákiába jár vásárolni
Május végéig lehet bírni a kormányzati beavatkozást a kiskereskedelmi árrésbe – véli Heiszler Gabriella, a SPAR elnök-ügyvezető igazgatója.
Május végéig lehet bírni a kormányzati beavatkozást a kiskereskedelmi árrésbe – véli Heiszler Gabriella, a SPAR elnök-ügyvezető igazgatója.
HVG
Ahogy a HVG-nek, úgy Arató Andrásnak is elsősorban a laktózmentes termékek árcsökkenése tűnt fel.
HVG
Csak két olyan termék van, amelyiknél a kisboltok fel tudják venni az árversenyt a nagyokkal.
HVG
A fejünk felett suhanó robotok, az eladótéren belül kialakított kasszák és rengeteg ember. Megnéztük, milyen a jövő bútoráruháza.
A SPAR szerint 700 másik árut is leakcióztak az áruházaikban.
HVG
De most egy kis csúszással jelent meg a rendelet, és csak jövő szombattól hatályos.
A kormány intézkedése hétfőn lépett életbe, és elvileg május 31-ig tart.
HVG
Hétfőtől lépett életbe az egyes élelmiszerekre vonatkozó árrés szabályozása, a kormány jelentős árcsökkenésre számít a kijelölt harminc terméknél. Megnéztük, mi látszik ebből a boltokban.
hvg.hu
Termékenként ötmillió forintot kockáztat, aki megszegi az árrés új szabályait. Azt is rendeletbe írták, hogy tilos lesz elfogynia az árunak.
HVG
A nemzetgazdasági miniszter már 9-10 százalékos élelmiszer-inflációval számol márciusra, ezt akarják 2 százalékponttal mérsékelni az árréssapkával. Az intézkedés ráadásul már nem csak a legnagyobb láncokat szorongatja, de így is csak a most februári, 2023 óta nem látott inflációs mértéket tudják majd tartani, ha sikerül.
HVG
A kiszivárgott listán rajta van a far-hát, a zsír és a párizsi is.
HVG
Legfeljebb 10 százalék maradhat a kereskedőnél 30 alapvető élelmiszer esetén. Ez ugyan nem konkrét árstop, de a korábbihoz képest bő háromszor annyi termékre érvényes.
HVG
Amennyiben ez nem vezet eredményre, a kormány következő lépése a haszonkulcsok hatósági korlátozása lesz.
HVG
Infláció feletti béremelést ad munkatársainak az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc. A fizikai dolgozók fizetése jobban nő, mint a szellemieké.
HVG
A PostNord közölte, hogy jövő évtől megszünteti a levélküldő szolgáltatást, és leépíti alkalmazottainak egyharmadát, hogy a csomagküldő üzletágra összpontosíthasson. Kilencven százalékkal esett a feladott levelek száma.
HVG
A kormány önkéntes árcsökkentésre próbálja rávenni a kereskedőket.
MTI
MTI
hvg.hu
Donald Trump elnök éppen az amerikai dominanciájú globális kereskedelmi rendszer alapjait támadja, amikor 1939 óta nem látott csúcsra emeli az importra vonatkozó összesített vámtarifát. Az elnök egyértelmű célja visszahozni az USA-ba a gyártást, és erősíteni a hazai piac szerepét, ám mindennek ára van, ami hosszabb távon akár a dollárt és az amerikai gazdaságot is gyengítheti.
Tiszóczi Roland
Mától szombatig az adóhatóság fokozottan ellenőrzi az üzletek jogszerű működést.
hvg.hu
Nem megfelelően feltüntetett származási hely, takarítás hiánya, nyomon követhetetlen élelmiszer, és tárolási problémák is felmerültek.
hvg.hu
A miniszter azt állította, hogy minden termék vonalkódját ismerik a bolti rendszerek, így könnyű lesz megállapítani, hogy mi után jár majd áfa-visszatérítés a nyugdíjasoknak. Csakhogy a kisboltok online pénztárgépei esetében ez nem igaz.
HVG