Vizsgálatot sürgetnek az Európai Bizottságnál a magyar veszélyhelyzet miatt
Aggódik az Európai Parlament jogi bizottsága a magyarországi veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt.
Aggódik az Európai Parlament jogi bizottsága a magyarországi veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt.
hvg.hu
Ha a pekingi kormányzat nem ellenőrzi és cenzúrázza a kínai médiumokat, az ország lakossága sokkal hamarabb értesülhetett volna a koronavírus okozta veszélyekről. Ezzel több ezer életet lehetett volna megmenteni és talán el lehetett volna kerülni a világjárványt is – állítja az Újságírók Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet, amely számokkal és tényekkel is alátámasztja érveit.
hvg.hu
Az orosz kormány utasította a közlekedési minisztériumot, hogy a belügyminisztériummal és a Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB) együttműködve szervezze meg az Oroszországban tartózkodó ukrán, illetve az Ukrajnában lévő orosz állampolgárok hazaszállítását.
hvg.hu
A vidéki önkormányzatok helyi döntésekkel, akciótervekkel segítik a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat.
MTI
Hallgattak Johnsonék a járványügyi adatokra és az elégedetlenségre: a britek kedd reggel óta csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonaikat. Az egészségügyben dolgozók szerint még messze van a járvány tetőpontja.
B. Nagy László korábban az igazoltan koronavírusos szegedi orvossal vett részt egy eseményen.
Tóth Richárd
Eddig 113 milliárddal kalkuláltak, de most úgy tűnik, ennek az összegnek több mint a duplája lehet reális.
MTI
Az olasz polgári védelem kedden közzétette a koronavírus-járvány adatait. Újra növekedett a fertőzöttek és az elhunytak száma.
hvg.hu
A vállalat április 7-ig függeszti fel az üzem működését.
MTI
Ismét segítene az Instagram a koronavírus-járvány miatt otthon maradó felhasználóknak. A most bemutatott új funkció mellé egy különleges matrica is készült.
hvg.hu
India miniszterelnöke tévés beszédben jelentette be, hogy az ország lakóinak három hétre karanténba kell vonulniuk. A kormányfő szerint, ha nem tartják be a 21 napot, az ország és a családok 21 évet lépnek vissza.
MTI
Igen érdekes módozatai kezdenek kialakulni a személyes találkozások helyettesítésének.
hvg.hu
Amikor hétfőn ellenzéki képviselők javasolták ugyanezt a parlamentben, Orbán Viktor elutasította a felvetést.
hvg.hu
Az általános iskolai záróteszteket már korábban elhalasztották.
hvg.hu
A koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet egyelőre felbecsülhetetlen mértékben sújtja globálisan a gazdaságot, a koronavírus-járvány pedig hatalmas terhet ró az egészségügyre. És bár ilyenkor értelemszerűen nem az a prioritás, hogy a kulturális szférában milyen kármentesítést lehetne végezni, érdemes egy pillantást vetni arra a helyzetre is, amelybe most itthon sok, előadó-művészeti területen dolgozó ember kényszerült. Az utóbbi évek kultúrafinanszírozási kavarásai most hatványozottabban éreztetik negatív hatásukat.
Egyelőre az sem tisztázott, hogy a német gyártású maszkok belföldre szánt szállítmánya hogyan kerülhetett az afrikai országba.
hvg.hu
A részleges nyitás súlyosbíthatja a járványhelyzetet, a gazdaságnak viszont a teljes zár okozhat katasztrófát.
Lengyel Miklós
Elsőként az autópályák mentén lévőket zárják be a járványveszély miatt, aztán következhet a többi is.
hvg.hu
Szinte teljesen leállítja kereskedelmi járatait a Ryanair: Európa legnagyobb légitársasága felajánlotta flottáját a kormányoknak.
MTI
Polgár után újabb településen rendeltek el korlátozásokat.
hvg.hu