A NAV már azt is figyeli, kiből lehet majd adócsaló a jövőben
Erről is beszélt a Magyar Időknek a NAV nemrég kinevezett új vezetője.
Erről is beszélt a Magyar Időknek a NAV nemrég kinevezett új vezetője.
hvg.hu
A rendőrség sajtóértesülések szerint ezúttal a Bezeq távközlési vállalat korrupciós ügyével összefüggésben faggatta az izraeli miniszterelnököt.
MTI
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség egyszerűen új etikai szabályzatából egyszerűen kihúzta a korrupció vétségét, ha pedig elméletileg nincs ilyen, akkor büntetni sem lehet, vagyis olyan, mintha nem is lenne.
hvg.hu
A bukaresti kormány jó eséllyel épp most játssza el az egyetlen esélyét arra, hogy valahogy visszacsábítsa az országba a külföldön élő románokat – az ország munkaerejének több mint egyötödét.
53 millió dolláros korrupciós ügyről számolt be a La Nacion című lap Argentínában. Az egész elit érintett: Cristina Fernandez-Kirchner ex-elnökasszony hétfőn találkozik először a vizsgálóbíróval. Aki a Bloomberg hírügynökség szerint már megszerezte az engedélyt a politikai immunitás megszüntetésére és arra, hogy az ex-elnökasszony házában házkutatást tartson.
Lengyel Miklós
Az utóbbi hónapokban több befolyásos orosz közéleti személyiség féltve őrzött titkait szellőztették meg az interneten, s most kiderült, hogy a kiszivárogtatások mögött Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz olajipari vállalat egykori tulajdonosa, Vlagyimir Putyin orosz elnök politikai ellenfele áll. Hodorkovszkij újabb meglepetéseket is ígér.
hvg.hu
Washingtonban képzelem el az életemet, és nem tudom, hogy egyáltalán visszatérek-e még az üzleti életbe- közölte a sajtóval az amerikai elnök lánya, aki egyébként férjével együtt Donald Trump főtanácsadója is a Fehér Házban.
Lengyel Miklós
Kele János futballszakértő szerint hasznos és jó, hogy van a 2rule-ügy, mert leleplezi a magyar foci korrupt természetét. Az egész csakis a lenyúlásról szól.
hvg.hu
A spanyol sajtóban keringő, pénzügyi visszaéléseket sejtető információk forrása egy német arisztokrata hölgy, aki nem is olyan régen, az akkor még uralkodó János Károly szeretője volt.
hvg.hu
Ráadásul a korrupciót is szigorúbban fogja büntetni az új elnök. Ha ezt itthon meglátják...
hvg.hu
Az áldozat egy pénzmosás miatt elkaszált bank felszámolását intézte Lettországban. A bank egyik fő hitelezőjét lelőtték az Egyesült Államokban. A Rigában bejegyzett kis bankot 20 milliárd dolláros pénzmosással és orosz maffiakapcsolatokkal vádolták Amerikában.
Lengyel Miklós
A 24.hu próbálta kideríteni, miért nem kezdte még meg börtönbüntetését Veres Margit, akit áprilisban öt év letöltendő börtönre ítélt hivatali vesztegetés miatt a Debreceni Ítélőtábla.
hvg.hu
Malajziában vádat emeltek a nemrég megbukott miniszterelnök ellen, mert több mint egymilliárd dollárt vágott zsebre egy állami fejlesztési alapból. Legalábbis ezt állította az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma 2015-ben.
Lengyel Miklós
Ilmars Rimsevics állítólag félmillió euró kenőpénzt követelt egy Lettországba telepedett moldovai banktól, amely az ügyészség szerint pénzmosást folytatott.
MTI
Megvesztegetés kicsikarásával vádolják a Baltikum Svájcaként emlegetett Lettország jegybankjának elnökét, aki a nagy nyomás ellenére sem mond le hivataláról, melyet 2001 óta tölt be.
Lengyel Miklós
A tüntetők a kormány lemondását, a parlament feloszlatását sürgették és előrehozott választásokat követeltek.
MTI
Eddig nem látott mélységekben jár a forint; bemutatta a kormány a 2019-es adótörvényeket; hiába ígértek 800 ezer dolgozó nyugdíjast, 7 ezer embert vezettek vissza a munkába. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Klaus Iohannis román államfő szerint Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnöknek második ítélete után el kell tűnnie a közéletből, ahogyan ez még az "éretlen demokráciákban" is ilyen esetben megtörténne.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
És az új EU-költségvetés tervezete sem tetszik a pénzügyminiszternek.
hvg.hu