Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A szlovák építésügyi és vidékfejlesztési minisztérium két egymás utáni vezetőjét ítélte el a bíróság.
Hatáskörrel való visszaélés és közbeszerzés befolyásolása vádpontokban bűnösnek találta, és sokéves szabadságvesztésre ítélte a szlovák legfelsőbb bíróság a Szlovák Nemzeti Párt két volt miniszterét egy több mint tíz évvel ezelőtti ügyben.
A most jogerősen tizenegy, illetve kilenc év fogházra és 30 ezer euró (mintegy 10 millió forint) pénzbírságra ítélt Marián Janusek és Igor Stefanov egymást követően vezette az építésügyi és vidékfejlesztési minisztériumot. Ügyük, a maga idejében nagy botrányt kavart, és még 2007-re, az első Fico-kormány idejére nyúlik vissza. Akkor a "faliújságtender-botrány" néven híresült el.
Az ügy hátterében az állt, hogy a tárca vezetése úgy hirdetett meg egy csaknem 100 millió euró értékű közbeszerzési pályázatot, hogy a felhívást csak a minisztérium egyik zárt folyosóján, egy jelöletlen faliújságra tűzték ki. A pályázat alapján - míg azt végül érvénytelenítették - csaknem 13 millió eurót fizetett ki a tárca. Az ügyben, mivel uniós projektről volt szó, az Európai Bizottság eljárást indított Szlovákiával szemben, majd leállította a tender költségeinek kifizetését is.
A botrány miatt Robert Fico akkori kormányfő menesztette a tárcavezető Marián Januseket, helyére azonban Igor Stefanovot, a pályázati kiírás egyik előkészítőjét nevezték ki. A kormány 2009 áprilisában arra kötelezte a minisztert, hogy mondja fel a szerződést, amit ugyan Stefanov meg is tett, ám Fico az Állami Számvevőszék és a Közbeszerzési Hivatal vizsgálatát követően végül őt is menesztette.
Janusek ellen még 2011-ben, Stefanov ellen egy évvel később indult eljárás. Utóbbi ellen azért később, mert az akkor már ellenzéki parlamenti képviselő Stefanov mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyészség először elutasította.
A szlovák legfelsőbb bíróság mostani ítélete már a sokadik az ügyben, a mostani döntés gyakorlatilag megerősítette a különleges büntetőbíróság tavaly hozott ítéletét, csupán annyiban változtatott azon, hogy Janusek büntetését egy évvel mérsékelte. Az ítéletet a legfelsőbb bíróság a két vádlott távollétében hozta meg, ugyanis mindketten engedélyt adtak arra, hogy a tárgyalást távollétükben tartsák meg. Ezzel ugyanis elkerülhették, hogy a tárgyalóteremből rögtön a börtönbe vigyék őket.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.