Nem nyomoz a rendőrség a felújított orosz metrókocsik ügyében
Ami történt, nem bűncselekmény – ezzel utasította el a rendőrség a Fővárosi Önkormányzat feljelentését a Tarlós-érában levezényelt járműfelújítás ügyében.
Ami történt, nem bűncselekmény – ezzel utasította el a rendőrség a Fővárosi Önkormányzat feljelentését a Tarlós-érában levezényelt járműfelújítás ügyében.
Aki metróra vár, annak fel kell vennie a maszkot, mindenki másnak elég közvetlenül a felszállás előtt.
Egyelőre csak péntekenként, de ingyenesen lehet majd utazni.
Kőbánya felsőnél még a szerdán tönkrement biztosítóberendezést javítják, eközben Rákospalota-Újpestnél is elromlott a berendezés.
Mintha valami gyurmán járna az ember – fakadt ki egy lakos az út minősége miatt.
Kipróbáltuk az új fővárosi közbringát: tudja, amit tudnia kell, élvezet használni. A legnagyobb probléma, hogy mindeközben a vacak réginek álcázza magát.
A Központ közleménye szerint a cél az, hogy a Lánchíd június közepére tervezett teljes lezárásakor ne okozzon fennakadást a közúti forgalom elterelése.
A 3-as metró feletti hidat újítják fel.
Nagyjából 14 négyzetkilométeres területet tennének autómentessé.
Meghosszabbították az opciós szerződést a gyártókkal, idén novemberig, illetve jövő májusig vásárolhatja meg a járműveket a BKK “megfelelő pénzügyi forrás rendelkezésre állása esetén".
Számos tóparti település közvetlenül elérhetővé válik Budapestről.
A metróvonalat annak idején úgy építették, hogy ha egyszerűen lifteket építenének beléjük, az lehet, hogy lakóházak földszintjén érne a felszínre.
Újra járható az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldala a 89-es kilométernél, ahol szombat hajnalban baleset történt. A rendőrség legfrissebb információi szerint a balesetben nyolcan megsérültek és hét jármű rongálódott meg, köztük rendőrségi autók is.
Azt ellenőrizték a rendőrök, mennyire figyelnek oda az autósok a gyalogosokra. És fordítva.
A fővárosból kifelé vezető oldalon történt balesetben egy ember elhunyt. Több kilométeres a kocsisor.
A múltból itt ragadt plakátra a Deák Ferenc térnél bukkantak rá.
A főpolgármester szerint ha később kezdődnek az első órák, akkor kisebb lesz a tömeg a BKK-járatokon.
Dinamikus forgalomirányítási berendezéseket kap a gyorsforgalmi út fővároshoz közeli szakasza.
Kábelvágás, váltóhiba, elromlott biztosítóberendezés lassítja a közlekedést Kőbánya felsőnél és Rákosnál.