Felrobbant egy kamion Kínában, 18 halott 189 sérült
A robbanás Sanghajtól délre történt egy gyorsforgalmi úton Wenling városában.
A robbanás Sanghajtól délre történt egy gyorsforgalmi úton Wenling városában.
A XV. kerületben úgy suhant át a piroson egy autó, mintha más nem is lenne az úton.
Összehangolt, komplex közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak a Nógrád megyében pénteken.
Lámpákat programoztak át, sávok használatát módosították, felszedték a beton terelőelemeket az Üllői úton kialakított bringasávoknál.
A járvány miatt csúszik a RegioJet Prága és Budapest között közlekedő járatának elindítása. A közlekedési társaság a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások teljes megszüntetését várja.
A vasúti vonalbezárás a vidék megbüntetését jelenti – mondták a fideszesek 2007-ben és 2009-ben, és valóban, amióta hatalomra kerültek, a megszüntetés helyett csak elsorvasztottak és lélegeztetőgépre helyeztek kihasználatlan vonalakat. A Volánbusz és a MÁV közös cégbe olvasztásának eddig legalább ötször futottak neki, mindhiába, de az e-jegyrendszert is megígérték már 2010-ben.
Extrém terhelést jelent az ingyen parkolás a fővárosi, kisebb utcák számára, miközben a forgalom még nem érte el szokásos szintet Budapesten. Országosan viszont lényegében az autóforgalom már ugyanott tart, mint a járvány miatti korlátozások előtt.
Hiba lenne abban bízni, hogy az önvezető autók megjelenésével teljesen megszűnhetnek a közlekedési balesetek.
A Közlekedő Tömeg szerint ezer sebből vérzik az életbe lépése előtt mindössze 3 nappal korábban nyilvánosságra hozott menetrend. A területért felelős államtitkár menesztését követelik.
Amikor a rendőrök előállították a vétkest, először nem tulajdonított jelentőséget a szerinte mindennapos szituációnak.
A balesetet okozó ittas férfi elütötte, majd 55 méteren át vitte a motorháztetőn a vétlen sofőrt, mert az vissza akarta tartani.
Online kérdőívvel szeretnék megtudni, hogy mit támogat a többség.
Legkésőbb május 20-ától már Pest megyében is minden járaton – a Budapestet érintőkön is – visszaáll a fedélzeti jegyeladás és az első ajtós felszállási rend.
Vidéken a korlátozások feloldása óta háromezren vizsgáztak le.
Az áprilisi forgalom a tavalyi fele volt csak, most viszont már folyamatosan nő az autók és teherautók száma az utakon.
Sok, a közlekedéshez kötődő törvényt írnak át egy nagy javaslattal.
Valahol Isten kezében vagyunk, igaz? – mondja Tarlós István, aki a járványhelyzet ellenére is bejár dolgozni irodájába. Az egykori főpolgármester úgy látja, már megy a helyezkedés a kommunikációban a 2022 választás előtt, de a Pesti út politikai felelőssége elől szerinte nem menekülhet el Karácsony Gergely. A közlekedésért miniszterelnöki megbízottként felelős Tarlós azt mondta: a járvány után át kell gondolni, hogy ki merre utazgat.
Az előző főpolgármester a libegőhöz és a fogaskerekű vasúthoz sem ragaszkodik.
Nem csak kerékpárutak felfestésével lehet javítani egy város élhetőségén, és a gyökeres változások megvalósítása nem feltétlenül tart évekig – bizonyítják a pandémia hatására kipróbált városigerilla-módszerek.
Olaszország lazított a szigorításokon, az emberek pedig ismét autóba ültek, és célba vették a junk food állomásokat.