"Képmutató európai vitákról" írt a lengyel kormányfőnek Orbán Viktor
A magyar miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány idején is jól vizsgázik a visegrádi együttműködés.
A magyar miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány idején is jól vizsgázik a visegrádi együttműködés.
MTI
Az Európai Bizottság hozzájárulását kéri a lengyel kormány és az elnök, hogy 0 százalékosra vihessék le a könyvek áfakulcsát.
MTI
MTI
hvg.hu
Az egyik legnagyobb lengyel napilap, a Fakt csütörtöki száma magyar nyelvű kommentárral a címlapon jelent meg.
hvg.hu
Hétfőtől lazítanak a korlátozásokon: újra nyitnak a parkok, többen lehetnek majd a boltokban és a templomokban is.
MTI
MTI
hvg.hu
Ha átmegy az alkotmánymódosítás, 2022-ig maradhat hivatalban Andrzej Duda. Jaroslaw Kaczynski, a legnagyobb lengyel kormánypárt vezetője nemrég még arról beszélt, hogy az elnökválasztást alkotmányosan elhalasztani nem lehet, az ellenzéki ötlet pedig, hogy egy évre halasszanak, rossz szerinte. Most azt kéri, hogy két év legyen a halasztás.
MTI
MTI
hvg.hu
A Lengyelországban történt közúti balesetet feltehetően a sofőr alkoholos befolyásoltsága okozta.
Az Európai Unió Bírósága (ECJ) szerdai döntésében utasította Lengyelországot, hogy azonnali hatállyal függessze fel a legfelső bíróság fegyelmi tanácsának a működését.
hvg.hu
Lehet-e elnökválasztást tartani májusban Lengyelországban, ha az emberek jórészt ki se léphetnek a lakásukból? Ez még nem dőlt el.
Egy nap alatt 60 százalékkal ugrott meg az igazolt fertőzöttek száma az országban, több mint tízezer beteggel számol a miniszterhelyettes.
MTI
A járvány okozta vészhelyzetben példátlan intézkedésekkel igyekeznek megőrizni az európai kormányok a munkahelyeket: hiteleket és garanciákat nyújtanak, átvállalják a fizetések egy részének finanszírozását. A költségek hatalmasak, de a munkanélküliség elszabadulása még nagyobb gazdasági és társadalmi kárral járna.
HVG
Miután Kijevben bejelentették, hogy a külföldön maradt ukrán állampolgárok előtt is lezárják az ország határait, ezrek gyűltek össze az egyik lengyel-ukrán határátkelőnél. Az emberek órákon át várakoznak egymáshoz préselődve, hogy eljussanak az útlevélkezelésig.
hvg.hu
Újabb intézkedéseket vezettek be Csehországban, bővült az engedélyezetten működő üzletek sora, a lengyel elnök pedig a Fekete Madonna csodatévő képe előtt imádkozott a járványveszély miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Átírták a lengyel parlamenti házszabályt, mostantól rendkívüli helyzetben videókonferencián is lefolytathatják a parlamenti ülést.
MTI
MTI
hvg.hu
Romániában pedig életbe léptek a szigorított kijárási korlátozások.
MTI
A lengyel katonák Magyarországon tartottak hadgyakorlatot, kedden mennek haza.
MTI
Miután a lengyel környezetvédelmi miniszter megfertőződött a koronavírussal, több kollégája is karanténba ment.
MTI
MTI
hvg.hu
Olvasónk beszámolója szerint míg Lengyelországban átvizsgálják az embereket, Magyarországon semmiféle kontroll nincs.
hvg.hu
Szombat délben 84 lengyel fertőzöttről tudnak, eddig ketten haltak meg.
A lengyel nemzeti utazási tilalom miatt földre kényszerül a Wizzair valamennyi lengyelországi járata - jelentette be a légitársaság.
hvg.hu