Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A lengyel iskolásoknak szóló (ajánlott) olvasmánylistában már egy világháborús videojáték, a This War of Mine is szerepel.
A 2014 novemberében megjelent This War of Mine is felkerült a lengyel iskolásoknak összeállított ajánlott olvasmányok" listájára – írta a Gamesindustry.biz. A szoftver műfaját tekintve egy háborús-túlélő játék, melyben néhány ártatlan civilt kell életben tartani. A csapat egy menedékhelyen bujkál, amit csak éjjel tudnak elhagyni. Ilyenkor indulnak portyákra is, hogy élelmet keressenek maguknak.
A This War of Mine-t sokan dicsérik realisztikussága miatt, és azért is, amiért egész más oldalról mutatja be a háborús poklot. Ezért is döntött úgy a fejlesztő 11 bit studios, hogy javaslatot tesz a lengyel kormány felé arra, hogy a szoftver kerüljön fel a középiskolai ajánlott “olvasmányok” közé. Az elképzelést a politikusok is támogatták. A stúdió azzal érvelt, hogy egy interaktív program is lehet annyira érzelmes, mint egy könyv vagy egy film.
Miután egyetértés született a témában, a döntéshozók arra jutottak, hogy a videojáték bekerülhet a 2020/2021-es tanévtől az ajánlott olvasmányok közé. A tartalomhoz a vonatkozó korhatár-besorolás miatt csak a 18 éven feletti tanulók férhetnek majd hozzá, de közülük is azok, akiket a szociológia, filozófia, történelem és etika tárgyak vonzanak. A lengyel iskolák saját példányokat kapnak a szoftverből, melyeket díjmentesen lehet majd kikölcsönözni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.