Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mobilteszt

László Ferenc Tech

Mit tud a 380 ezer forintos Samsung telefon?

Nagyobb és szebb kijelzővel, több kamerával és okosabb ceruzával támad a Samsung felsőkategóriás készüléke, amelyből viszont néhány dolog kimaradt. Vázoljuk, hogy mit kapunk 380 ezer forintért, és hogy megéri-e váltani a tavalyi modellről.

Balogh Csaba Tech

Megérkezett a Huawei legádázabb vetélytársa: a Huawei

A világ második legnagyobb okostelefon-gyártója már olyan magabiztos, hogy két helyet is meg kíván szerezni a legnépszerűbb márkák top 5-ös listáján. A Huawei lényegében saját maga ellen indítja harcba a Honort, melynek eddigi legjobb telefonja ma debütál Magyarországon. Kipróbáltuk.

Balogh Csaba Tech

Huawei Mate 20 Pro: leteszteltük, valóban ez most a legjobb telefon

Miközben a Huawei sokszor merít ihletet az Apple-től, a két gyártó a felhasználók számára fontos akkumulátoros megoldások terén egyre távolodik egymástól. Jó bizonyíték erre a kínai gyártó új zászlóshajója, a Mate 20 Pro, amely több más szempontból is érdekes telefon. Nem hibátlan, de nagyon jó.

László Ferenc Tech

Teszt: Egy Nokia telefon, amelyben végre benne van a szükséges plusz

Amennyire sokan rajongtak régen a Nokiáért, annyira nagy csalódást okoztak később a trónon elalvó, minden innovációról lemaradó finnek. A márka tavalyi feltámasztása – valódi csúcstelefon hiányában – nem sikerült túl átütőre, de a 2018-as Nokia 7 Plus révén most felcsillant a fény az alagút végén. Még úgy is, hogy a telefon csak középkategóriás.

Balogh Csaba Tech

Samsung Galaxy S9-teszt: az est fénypontja

Egy merész húzással szinte semmin nem változtatott tavaly csúcstelefonján a Samsung: az S8 külsőre alig változott, és a belső újítások közül is csak egy tekinthető igazán előrelépésnek. Mire elég manapság az okostelefonos piacon az, ha valaki nem változtat az egy évvel korábbi, bevált recepten? Kipróbáltuk a Samsung Galaxy S9-et.

1 2 3 4 5 6
Fél év után távozik is a hirado.hu Indextől igazolt főszerkesztője

Fél év után távozik is a hirado.hu Indextől igazolt főszerkesztője

Vízen keresztül is működik az újfajta vezeték nélküli töltés

Vízen keresztül is működik az újfajta vezeték nélküli töltés

Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

Marabu Féknyúz: Luxizás

Marabu Féknyúz: Luxizás

Megölték a Hamász vezetőjét

Megölték a Hamász vezetőjét

Videón az izraeli szuperlézer, repülés közben szedi le az ellenséges drónt

Videón az izraeli szuperlézer, repülés közben szedi le az ellenséges drónt

Ukrajna bojkottálja a budapesti cselgáncs-világbajnokságot a fehéroroszok miatt

Ukrajna bojkottálja a budapesti cselgáncs-világbajnokságot a fehéroroszok miatt

Várkonyi Andrea is kapott csaló SMS-t, Mészáros Lőrinc kiakadt

Várkonyi Andrea is kapott csaló SMS-t, Mészáros Lőrinc kiakadt

Ez a 30 legveszélyesebb baleseti gócpont Magyarországon

Ez a 30 legveszélyesebb baleseti gócpont Magyarországon

A címlapról ajánljuk