A német belügyminiszter szerint nem lehet több joguk azoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen
Horst Seehofer úgy látja: az oltásnak önkéntesnek kell maradnia, az állam pedig nem gyámkodhat a polgárok felett.
Horst Seehofer úgy látja: az oltásnak önkéntesnek kell maradnia, az állam pedig nem gyámkodhat a polgárok felett.
MTI
MTI
hvg.hu
32 százalék a lehető leggyorsabban oltatna, 33 százalék pedig kicsit várna.
hvg.hu
Egy Nagy-Britanniából rokonlátogatásra érkező nő mintájából mutatták ki az új vírusmutációt.
MTI
Karácsony után kezdődik az országban az oltási kampány, az év végéig 1,3 millió vakcinához fognak hozzájutni.
MTI
Az erősebben fertőző vírusvariáns először a briteknél jelent meg.
MTI
MTI
hvg.hu
Németországban még hetekig tarthat a járvány második hullámának erősödése. Eközben Angliában rekordmennyiségű új fertőzöttet azonosítottak.
MTI
A legnagyobb német lap szerint hiába ítélte el a múlt héten az Európai Néppárt frakciója a Fidesz politikáját, a magyar miniszterelnök tovább provokál egy friss interjúban.
hvg360
Kevesebb mint egy év van hátra Angela Merkel bő másfél évtizedes kancellárságából, aminek egyik sajátossága, hogy az elődeitől eltérően ő saját maga szabta meg távozásának időpontját.
A német munkavállalók napi 5 eurót írhatnak le az adóalapból, ha otthonról látják el a feladataikat.
MTI
MTI
hvg.hu
Az RB Leipzig szakmai sikerei mellett arról ismert, hogy kulturális és szakmai okok miatt sokszor még a többi Bundesliga-csapat vezetése is nyíltan utálja. De miért lett a legtöbb magyart foglalkoztató külföldi klub közellenség Németországban?
Fekő Ádám
A zárlat előtt álló országban eddig több mint 22 ezren haltak meg a koronavírus-járványban.
hvg.hu
A német cégnek nem megy jól a szekér, Magyarországon is elhalasztott egy beruházást, de a berlini segítséggel nem járnának jól.
hvg.hu
Noha Orbán Viktor miniszterelnök győztesként állítja be magát az uniós csörte után, Hegedűs Dániel politológus, a berlini German Marshall Fund munkatársa szerint ez nincs így. A vétó lengetésével ugyanis Orbán és Morawiecki épp azt a klímát teremtette meg, amelyet el akart kerülni. Hegedűs beszélt arról is, a Fidesznek valójában érdeke volna a néppárti tagság, mindkét fél nyerne az Orbán által felvetett lazább szövetséggel. A döntés lényegében a németek kezében van. Interjú.
Windisch Judit
A korábbi korlátozások ellenére sem csitult a járvány, ezért tovább szigorítanak.
MTI
Rendkívül ritka a német cégeknél, hogy egy vezető beosztású férfi feláldozza a karrierjét a feleségéért. A Zalando egyik ügyvezetője azonban most meglépte.
hvg.hu
Nagyon furcsa az idei dekoráció.
hvg.hu
A kérdés a bajorországi templomok középkori faragványai miatt vetődött fel.
MTI
Nem csitul a járvány Németországban, pedig több mint egy hónapja már, hogy bevezették a részleges zárlatot. A német sajtó szerint a kancellár újabb intézkedéseket szeretne.
MTI
A teljes német ipar a várakozásokon felül teljesített októberben, Magyarország számára pedig kiemelkedően fontos ebből, hogy az autógyártásban majdnem 10 százalékos növekedést mértek szeptemberhez képest. A válság előtti szintre még nem sikerült visszatérni így sem.
MTI
MTI
hvg.hu