Hét óránál is többet tévéztek a karantén alatt naponta a hatvan év felettiek
Minden korosztály több időt töltött a képernyők előtt, mint a járványt megelőzően.
Minden korosztály több időt töltött a képernyők előtt, mint a járványt megelőzően.
Egyszerre két olyan dolgot is bevezet a YouTube, ami miatt az eddiginél jóval több hirdetést láthatnak majd a felhasználók.
Az NMHH megint megvizsgálta a Bayer show egyik adását is.
A PlayStation a tervek szerint július végéig nem hirdet sem a Facebookon, sem az Instagramon, és bejegyzéseket sem fognak közzétenni.
Mostanáig közel két tucat nagyvállalat jelentette ki, hogy meghatározatlan ideig nem ad fel hirdetést a Facebookon. A legnagyobb nevek között ott az Unilever, a Mozilla, a Honda és a Starbucks is.
A miniszter közösségi oldalon megosztott fotója reklámnak tűnik.
A meztelen "színészek" egyszer csak megjelennek egy családi ház ajtajában.
A YouTube marketingesei sok mindent bevetnek, hogy előfizetőket toborozzanak a videómegosztó fizetős szolgáltatásához. Úgy tűnik, még egy pszichológiai trükköt is, amelyre valószínűleg csak kevesen figyeltek fel eddig.
A jármű egy másik világból érkezik a jelek szerint.
Mintha egy széttörni készülő hatalmas akvárium lenne, olyan reklámfal került Szöul egyik felkapott utcájába. A szerkezetben persze egy cseppnyi víz nincs.
Újabb információk szerint nem arról van szó, hogy a Facebook letett volna hirdetések WhatsApp alkalmazásba költöztetéséről, egyszerűen csak a megvalósítás hosszabb időt vesz igénybe, mint azt korábban gondolták.
A pénzügyi elemzők szerint a turizmus és a vendéglátóipar bezuhanása miatt nagyjából 2 milliárd dollárnyi hirdetési bevételtől eshet el a Google a következő negyedévben, de a Tokiói Olimpia elhalasztása is fájdalmas következményekkel járhat.
Az Ékszer TV általában karkötőket és nyakláncokat mutogat, most kézfertőtlenítőt tettek megvásárolhatóvá.
A Samsung egyik új klímájához készített reklámvideót, amelyben egy eddig nem látott telefon is felbukkant. Ha ez egy jövendőbeli új mobil, akkor azért érdekes, ha nem az, akkor pedig azért.
Néhány hét múlva már hirdetések is megjelenthetnek az Apple mobilos rendszerén küldött értesítésekben. Az újítást mindenkinél aktiválja az Apple, de kézzel szerencsére kikapcsolható lesz.
Határozatlan ideig nem jelenhetnek meg reklámok azoknál a YouTube-videóknál, amelyekben szó esik a koronavírusról. A videósok szerint a szabály túlságosan szigorú, és kettős mércét emlegetnek.
Ami skandináv, az szent.
Mi a helyzet a GDPR szempontjából az e-mailen vagy telefonon érkező reklámozással, vagy azzal, ha egy cég a meglévő ügyfeleit szeretné elérni? Ezt mutatta be az Adózóna.
Pedig az anyaság valóságát próbálta bemutatni.
Tilos közvetlenül kiskorúaknak hirdetni a gumivitamint.