13 tipp, amivel a gyerek biztonságát védjük a neten
Az „elég jó” szülő tudatosan viselkedik ebben is.
Az „elég jó” szülő tudatosan viselkedik ebben is.
Pulzus
Az EU a piaci túlsúly és az adatokkal való visszaélés miatt bünteti, Franciaország megadóztatná az amerikai techcégeket, amelyek a tengerentúlon hatósági vizsgálatokkal néznek szembe.
Nagy Gábor
A bizalom fontosabb, mint a biztonság – úgy tűnik, az internet még mindig így működik. Ebben egyelőre néhány feltűnő adatszivárgási ügy ellenére sem várható nagy változás.
Még csak kísérleteznek a dolgozók újfajta megfigyelésén, de már kezdhetünk aggódni.
HVG
Ha ország lenne, ott lenne a "legjobb" ötven között a tankolási világranglistán.
HVG
Repülne egyedül a hangsebességnél gyorsabban? Nem reménytelen, a prototípus már elkészült hozzá.
HVG
Ha nincs levegő a gumiban, el sem szökhet belőle, ez pedig számos előnnyel jár. Ennek ellenére mind a mai napig nem terjedtek el az utakon a másfél évszázada már kipróbált levegőmentes abroncsok.
Az állam is beszállhat az ötödik generációs mobilhálózati infrastruktúra kialakításába, de a távközlési iparágban a felcsúti dollármilliárdos, Mészáros Lőrinc neve is rendre előkerül. Az 5G bekapcsolásával egy átlagos felhasználó havonta 100-200 gigabyte internetforgalmat fog lebonyolítani.
Bodacz Péter
5 emlékezetes munkáján keresztül mutatjuk meg az Apple legendás formatervezőjének szakmai életútját.
hvg360
Az új technológiák fejlesztőinek felelőssége nem ér véget, amikor piacra kerül a termék – véli Jony Ive, az Apple ikonikus formatervezője, aki közel három évtizedes közös munka után hagyja ott a vállalatot.
Rendkívül népszerű lett Japánban egy különleges rendőrségi nővédő app.
HVG
A nukleáris hulladék ártalmatlanítását szeretnék gépekkel végeztetni, de ezek fejlesztése még a napjainkban is sok nehézséggel jár. Csernobilban totális kudarcot vallottak a robotok, és az angoloknak is fel van adva a lecke, hogy elbánjanak rengeteg atomhulladékukkal.
HVG
Minden ötödik uniós lakos – zömmel vidéken élők – másodrendű polgárrá vált amiatt, hogy jelentősen elmarad a tervektől a széles sávú internet kiépítése. A magyarországi helyzet nem rossz, de azért hagy kívánnivalót maga után.
Sok gyártó próbál azzal pénzt keresni, hogy miután kifizetteti a készüléket a vásárlóval, még reklámokat is mutogat neki.
Ha egy vállalat sokat szeretne keresni a gépi játékok piacán, ne új gépen, hanem új programokon és szolgáltatásokon törje a fejét – sugallják amerikai piaci adatok.
A gyors növekedés előtt álló európai tech cégek harmadának az Egyesült Királyságban van a székhelye.
hvg.hu
A Facebook párizsi részlege egy olyan mesterséges intelligenciát fejlesztett ki, ami egészen meglepő "meséket" képes írni. A fő feladata viszont nem ez lesz.
hvg.hu
Míg egyesek a gépek lázadásától féltik az embert, a katolikus egyház szerint az emberi tevékenység vezethet katasztrófához. Azt mondják, a racionális tudomány mellől nem szabadna hiányoznia a léleknek.
Papp Petra Anna
A gyorsan forgó fogyasztási cikkek piacán a készlethiány jelenti a legnagyobb veszteséget az üzletek, a forgalmazók és a gyártók számára napjainkban, és a vásárlók sem örülnek neki. Erre a problémára nyújt egy érdekes megoldást a magyar tulajdonú MOHAnet Mobilsystems big data alapú, távfelügyelhető áruadagoló rendszere. A vállalat szerint használatával a modern és tradicionális kereskedelemi egységek, az üdítő- és italforgalmazók, sőt akár a dohányboltok és a gyógyszertárak is 20-25 százalékkal növelhetik forgalmukat.
hvg.hu
Azok a felhasználók használhatják az új szivárványjelet, akik lájkolják az LGBTQ-közösséget.
hvg.hu