„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nem szándékosság okozta, hogy az elmúlt napokban visszaesett több magyar politikus facebookos oldalának elérése – közölte a közösségi oldal péntek éjjel.
Rövid vizsgálódás után kiderült, hogy egyszerű technikai hiba miatt tapasztalhatta több hazai politikus, hogy bejegyzései kevesebb emberhez érnek el. A Facebook szóvivője péntek éjjel kérdésünkre úgy válaszolt, a hiba több országban is okozott hasonló jelenséget. De már elhárították.
Pénteken napközben Donáth Anna, Dömötör Csaba, Fekete-Győr András, Hollik István és Karácsony Gergely is hangot adott facebookos panaszának. A felsorolásból jól látszik, a gond egyaránt érintette a kormánypárti és az ellenzéki politikusok oldalait.
Mindezzel együtt érdemes tudni róla, hogy a Facebook több országban is azzal kísérletezik, hogy visszafogja a hírfolyamban megjelenő politikai tartalmakat, hogy más témáknak adjon nagyobb hangsúlyt. Egy ilyen változtatás, ha esetleg valóban bevezetik a közeljövőben világszerte, különösen érzékeny lesz Magyarországon a 2022-es országgyűlési választások előtt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.