szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Február óta a Facebook az Egyesült Államokban azzal kísérletezik, csökkenti a hírfolyamban megjelenített politikai tartalmak mennyiségét. Könnyen lehet, hogy a tesztelés – néhány azóta bevont ország után – Magyarországon is elkezdődött.

Az elmúlt néhány órában több ellenzéki politikus – köztük Karácsony Gergely főpolgármester és Fekete-Győr András Momentum-elnök is – arról írt a Facebookon, hogy a közösségi oldalra kitett bejegyzéseik a korábbinál jóval kevesebb emberhez érnek el. Rajtuk kívül hasonló észrevételről számolt be Dömötör Csaba államtitkár is, korábban pedig Varga Judit igazságügyi miniszter kiáltott cenzúrát a közösségi oldal kapcsán.

Hogy hivatalosan mi állhat a csökkenés hátterében, egyelőre nem tudni. Az viszont könnyen elképzelhető, hogy az elmúlt időszakban Magyarországot is elérte a Facebook már korábban bejelentett tesztje.

A közösségi oldal még februárban jelentette be, hogy igyekszik jobban megismerni, hogy a felhasználók mit szeretnének látni a hírfolyamukban, ezért kísérleti jelleggel elkezdi csökkenteni a politikai tartalmak megjelenítését. Első körben ez Kanadát, Brazíliát, Indonéziát és az Egyesült Államokat érintette, ám könnyen lehet, hogy a módszer tesztelése más országokra is kiterjed – így például Magyarországra.

Ha valóban erről van most szó, akkor érdemes tudni, hogy az elérés csökkentése az egészségügyi szervezeteket, valamint a kormányzati oldalakat nem fogja érinteni (kormányzati politikusok oldalait igen). Ennek magyarázata, hogy az állam közérdekű dolgokat is kommunikál, kommunikálhat a felhasználók felé, és elvileg nem pártpolitikai üzenetek közvetítésére használja fel a köztulajdonhoz sorolható csatornáit.

Fontos, hogy az ellenzéki politikusok által sugallt üzenettel ellentétben ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy "tiltja a Facebook a politikai tartalmakat" (Fekete-Győr András), és azt sem, hogy "nem látsz többé a Facebookon" (Karácsony Gergely).

Egyszerűen csak hangsúlyeltolódásról van szó, amelyre rendszeres időközönként van példa mindenféle tematikával. Az is megtörtént már, hogy a Facebook a sajtóhírek elérésének csökkentésével folytatott kísérleteket.

Az ügyben megkerestük a Facebookot. Amint válaszolnak, jelentkezünk a fejleményekkel.

Frissítés 00:15: A jelenséget technikai hiba okozta.

Mindehhez kapcsolódik, hogy a Facebook más szempontból is akcióba kezdett: január végén kiderült, nem ajánl többé politikai szervezeteket felhasználóinak a közösségi oldal. Néhány évvel ezelőtt pedig szintén tesztelt egyet a Facebook: akkor a híroldalak bejegyzéseinek elérését vette visszább az algoritmus.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!