Így ünnepelték XIV. Leó pápa megválasztását a Szent Péter téren – képek
Válogatás az AFP Vatikánban dolgozó fotóriportereinek képeiből.
Válogatás az AFP Vatikánban dolgozó fotóriportereinek képeiből.
Lakos Gábor
A drónalakulat vezetője Ukrajna Hőse kitüntetést kapott Zelenszkijtől.
HVG
Amíg a bíróság dönt az AfD panaszáról, addig a német alkotmányvédelmi hivatal nem extremista szervezetként tartja nyilván a pártot.
HVG
Megérte jó kapcsolatot ápolni az amerikai konzervatív agytrösztökkel: a Trump-adminisztráció készülő népesedési programjában a hazai családtámogatási rendszerből is ismert elemek bukkannak fel. Legalább ezzel igazolhatja a magyar modell sikerét az Orbán-kormány, ha már a romló születésszámok súlyos kudarcról árulkodnak.
Alapítványának 25. évfordulóján jelentette be a milliárdos, hogy nem fog gazdagon meghalni.
hvg.hu
Légicsapásokról és lelőtt drónokról számolt be India és Pakisztán is. A halálos áldozatok száma mindkét oldalon nőtt.
HVG
29 külföldi állam vezetője vesz részt a május 9-ei győzelem napi moszkvai katonai díszszemlén, ami a hivatalos orosz magyarázat szerint azt mutatja, hogy egyre nő az ország nemzetközi tekintélye. A vendégek közül csak hárman jönnek Nyugatról, a Moszkvába zarándokolók nagy része a volt szovjet tagköztársaságokból érkezik. A közös jellemző az lehet, hogy valamennyi külföldi politikusnak egyéni elképzelése van a demokráciáról, Moszkvában akár meg is alakíthatnák az „illiberális internacionálét”.
A sofőr többeket elütött, az egyik sérült állapota válságos.
hvg.hu
A török hatóságok kérvényezték az X-től a korlátozást.
hvg.hu
A csütörtöki harmadik szavazás sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett az új pápa XIV. Leó néven. Róma új püspöke Ágoston-rendi szerzetes és többször is bírálta a Trump-kormány bevándorlás-politikáját.
Trump azt akarja, hogy a két egymásnak feszülő ország „leálljon”.
MTI
Vlagyimir Putyin meghívására érkezett az orosz fővárosba, a világháború befejezésének 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre.
hvg.hu
Az ideiglenes kormányzat vezetőjét Washington nevezné ki, és a közigazgatásba bevonnák a nem radikális helyieket is. Volt már ilyesmi a történelemben, van is, de jól sehol nem működik.
HVG
Az amerikai alelnök arról is beszélt, hogy szeretné, ha az oroszok és az ukránok közvetlenül tárgyalnának.
hvg.hu
Keith Kellogg szerint a 30 napos tűzszünet könnyen fordulhat békébe, amit csak Donald Trump képes elhozni, és jelenleg ennek Putyin a legnagyobb akadálya.
HVG
Nem engedték tovább Aleksandar Vucsicsot, miután a moszkvai reptereket az ukrán dróntámadások miatt lezárták.
HVG
Ahmed al-Saraa az Aszad-rezsim bukása óta vezeti Szíriát, hivatalosan az átmeneti időszakra nevezték ki.
hvg.hu
Elfogadhatatlannak tartják, hogy az egyház vezetői eddig nem foglalkoztak a problémával, Erdő Pétert és Ferenc pápát is kritizálták.
hvg.hu
Moszkva felszólalt a kirobbanófélben lévő indiai-pakisztáni konfliktus ellen, és az ellentétek békés megoldásának fontosságát hangsúlyozta.
HVG