szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Innentől öt pont helyett már csak egy tételben kell javaslatot tenni a hatékonyság javítására és a pazarlás csökkentésére. Természetesen bárminemű érzékeny adat említése nélkül.

Az amerikai védelmi minisztérium többé nem követeli meg civil munkavállalóitól, hogy öt pontban jelentsék az Elon Musk által létrehozott és vezetett kormányzati hatékonysági minisztériuma (DOGE) számára, hogy mit értek el a héten – közölte a védelmi minisztérium egyik vezető tisztviselője az alkalmazottakkal, amiről az Air & Space Forces Forces Magazine írt.

A Pentagon március óta kötelezi arra a nem egyenruhás embereit, hogy heti rendszerességgel adjanak számot arról, hogy mit csináltak, mit értek el – természetesen a minősített adatok belefoglalása nélkül. Az „öt dolog” nevű irányelv nem teljesítése egyenértékű a felmondással – mondta Musk.

Rideg technokrata hadsereget vezényelt Washingtonba Elon Musk, hogy végrehajtsa minden idők leépítését

Minden adathoz hozzá akar férni, minden hivatalba saját embert követel: Elon Musk szabad kezet kapott Donald Trumptól a szövetségi államapparátus karcsúsítására, és ezt mérnöki feladatnak fogja fel. Saját cégeitől valóságos ármádiát irányított át a feladatra, amelynek tagjai hajlandók heti 60-80 órát is dolgozni a nagy célért.

A védelmi minisztérium kezdetben ellenezte az új módszert, sőt tiltotta alkalmazottainak, hogy kommunikáljanak a DOGE embereivel, majd Pete Hegseth végül csak a civileket kötelezte beszámolóírásra.

„A beadványoknak ki kell zárniuk a titkos vagy érzékeny információkat, és a felettesek beépítik azokat a heti helyzetjelentésekbe” – írta akkor Hegseth egy memóban. „A meg nem felelés további felülvizsgálathoz vezethet”.

A Pentagon utolsóként szabadul meg a több szövetségi szervre és ügynökségre is kiterjesztett gyakorlattól, amint Elon Musk visszavonul a gyakorlati politikától, miután meggyengült a pozíciója az adminisztrációban és az üzleteinek sem tett jót a szerepvállalása.

A hivatkozott lap forrásai szerint a Pentagonban ma kellett utoljára beadniuk az öt pontot. Innentől egy ötletet kell benyújtani a védelmi minisztérium hatékonyságának javítására vagy a pazarlás csökkentésére – anélkül, hogy javaslataikban érzékeny vagy minősített információkat írnának.

Ideiglenesen kitiltották Elon Musk embereit a Pénzügyminisztérium kifizetési rendszeréből

Egy szövetségi bíró szerint valóban túl nagy kockázatot jelentenek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!