Hiába nyújtott be óvást Simion, a román alkotmánybíróság szerint Dan az új elnök
A testület egyhangú döntést hozott.
Választási veresége után Lengyelországba utazott a román választásokon elhasaló szélsőjobboldali politikus, hogy az ottani jobboldal jelöltje mellett kampányoljon.
„Ha ti nem győztök, akkor Magyarország lesz a következő, és Orbán Viktor is elveszíti a hatalmát. És egész kontinensünk, az egész Európai Unió diktatúrává válik” – jelentette ki az amerikai ultrakonzervatív CPAC első lengyelországi eseményén George Simion, a magyarellenes, szélsőjobboldali AUR elnökjelöltje, aki végül alulmaradt a román választásokon.
A testület egyhangú döntést hozott.
A beszédet Panyi Szabolcs, oknyomozó újságíró szúrta ki. A rendezvényen Simion elsősorban a vasárnapi lengyel elnökválasztás második fordulójának tétjéről beszélt. A román politikus már az első fordulóban is Lengyelországba utazott, hogy a populista-jobboldali Jog és Igazságosság jelöltje, Karol Nawrocki mellett kampányoljon, és most ismét ezt tette. Lengyel szövetségeseit többek közt azzal riogatta, hogy ha a jobboldali párt elveszíti a választást, akkor Magyarország és Orbán Viktor lesz a következő.
A lengyel választás első fordulóját május 18-án tartották, ami ilyen eredménnyel zárult:
Köztük dől majd el a verseny a második fordulóban.
Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás első fordulóját. Ha továbbra is olyan államfő lesz, aki szemben áll az alkotmányos kormánnyal és megbénítja a törvényhozást, az akár Donald Tusk miniszterelnök bukásához vezethet.
A nyitókép forrása: Yumiko Kurashige / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.