Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Európai Unió több bankot és olajipari vállalatot is levett a szankciós listájáról.
Az Európai Unió Tanácsa feloldotta a Szíriával szemben bevezetett valamennyi uniós gazdasági szankciót, kivéve a biztonsági okokból hozott korlátozó intézkedéseket – közölte az uniós tanács szerdán.
Az intézkedés részeként az EU 24 szervezetet törölt a pénzkészletek és gazdasági erőforrások befagyasztásának hatálya alá tartozó szervezeteket soroló uniós jegyzékből. Ezek közül több bank, illetve a szíriai gazdaság fellendülése szempontjából kulcsfontosságú ágazatokban – köztük például az olajtermelésben és -finomításban és a távközlésben működő vállalatok –, míg mások a médiaszektorban tevékenykednek.
Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta: a szankciók feloldása az egyetlen helyes döntés a jelenlegi történelmi helyzetben. Célja a helyreállítás és a politikai átmenet támogatása Szíriában. Az EU az elmúlt 14 évben a szíriai nép mellett állt, és a jövőben is ezt fogja tenni.
Emellett az EU azt is közölte, hogy az elszámoltathatóság és a békés átmenet támogatása érdekben az uniós tanács 2026. június 1-jéig meghosszabbította a Bassár el-Aszad elnök vezette, azóta leváltott kormánnyal kapcsolatban álló emberekre és szervezetekre vonatkozó szankciós jegyzék hatályát.
Emellett a Szíria part menti régiójában 2025 márciusában indult erőszakhullámmal kapcsolatban az EU globális emberi jogi szankciórendszere keretében a tanács új korlátozó intézkedéseket vezetett be “súlyos emberi jogi visszaélések miatt” két személlyel és három szervezettel szemben.
A Szíria elleni gazdasági szankciókat az EU 2011-ben vezette be, “válaszul a polgári lakosság erőszakos elnyomására a Bassár el-Aszad elnök vezette kormányzat által”.
A szankciók között olajembargó szerepelt, valamint bizonyos befektetésekre vonatkozó korlátozások, a Szíriai Központi Bank vagyoni eszközeinek uniós befagyasztása, exportkorlátozás azon berendezések és technológiák esetében, amelyek belső elnyomás céljára is használhatók, illetve amelyek az interneten vagy a telefonhálózaton keresztüli kommunikáció nyomon követésére, illetve lehallgatására is szolgálhattak.
A szankciók nem érintették a humanitárius segítségnyújtást, az élelmiszerek, gyógyszerek és orvosi felszerelések szállítását.
Az USA két hete jelentette be, hogy visszavonják a Szíriát sújtó szankciókat:
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.
Témák és vélemények a világlapokból.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Azok törnek előre, akik segítettek összetenni Mészáros Lőrinc bankját.