Az első spanyol villanyautó: itt a Cupra El-Born
A Volkswagen zwickaui gyárában készülő modell 500 kilométeres hatótávval kecsegtet.
A Volkswagen zwickaui gyárában készülő modell 500 kilométeres hatótávval kecsegtet.
Azt ígérik, hogy az újdonsággal 450-500 kilométert lehet megtenni egy feltöltéssel.
A már Magyarországon is rendelhető új prémium szabadidő-autó akkumulátora mostantól gyorsabban tölthető.
Az új kompakt szabadidő-autó megmutatja, milyen designt kapnak a közeljövőben érkező Opelek.
A német gyártó több mint 750 lóerős villanyautója az Autobahnon villantotta meg a végsebességét.
Az amerikai gyártó kompakt villanyautóját hamarosan még ritkábban kell majd töltőre dugni.
Az újdonság benzines, dízel és lokálisan zéró károsanyag-kibocsátású változatban készül.
Teljesen lenullázódott a rendelkezésre álló keret. 2033 jármű vásárlására nyújtottak be 1719 kérelmet.
Magánszemélyek, cégek igényelhetnek maximálisan 2,5 millió forintot. A taxisok esetében az új autó árának akár a felét is állja az állam.
Az amerikai gyártó nagyobb méretű elektromos szedánjával mostantól minden korábbinál nagy távolság tehető meg egy feltöltéssel.
A bajor gyártó vegyes hajtásláncú újdonságát az ígéretek szerint minden korábbinál ritkábban kell majd töltőre dugni.
Miközben a legtöbb kompakt szabadidő-autó láttán leginkább csak ásítani van kedvünk, addig a franciák készítettek egy olyan crossovert, mely így, vagy úgy, de minden négyzetcentiméterén izgalmas. Túl szép, hogy igaz legyen?
Immár 20 ezer ilyen kocsi közlekedik a magyar utakon.
A gyár által nyilvánosságra hozott képeken az új típus gyártása vehető szemügyre.
Két és fél év alatt több mint négyszeresére nőtt a számuk.
Az európaiak leginkább VW Golfból ülnek át a jelentősen drágább Tesla Model 3-ba.
Az olasz gyártó környezettudatos haszonjárművét elsősorban városi használatra szánják.
A kétajtós újdonság hivatalos leleplezésére várhatóan a jövő év elején kerül majd sor.
Ez az új kínai villanyautó mind design, mind méret tekintetében komoly hasonlóságot mutat a Nissan Leaffel.
Több modellel bővült azon autók listája, amelyekre érvényesíthető a 2,5 milliós támogatás.