I. Helyzetelemzés

a) Fogalmi meghatározások

I. Biztonságpolitika
II. Gazdaság
III. Politika

b) Történeti háttér

I. 1945 előtt
II. 1945-1989
III. 1989 után

c) Az EU szomszédságpolitikája és a magyar szomszédságpolitika viszonya

d) Akciótervek

II. Lehetséges forgatókönyvek

a) Keleti dimenzió

b) Dél-Mediterrán

c) Nyugat-Balkán

III. A magyar külpolitika által követendő elvek és értékek

IV. A magyar külpolitika mozgásterének meghatározása

V. Elvi és gyakorlati ajánlások

a) Keleti dimenzió

- Ukrajna
- Belorusszia
- Moldova

b) Dél-Mediterrán

c) Nyugat-Balkán

- Szerbia
- Vajdaság

Az elemzés egyik célja Magyarország mozgásterének, érdekeinek és lehetőségeinek számbavétele a bilaterális, a regionális, valamint a multilaterális szinteken, valamint a nagyhatalmi erőtérben az Európai Unió szomszédságpolitikájában, különös tekintettel annak keleti dimenziójára. Az elemzés másik célja az EU szomszédságpolitika és a magyar szomszédságpolitika érintkezési pontjainak feltárása és a lehetséges magyar külpolitikai stratégia felvázolása ebben a viszonyrendszerben.

a) Fogalmi meghatározások.

Az Európai Unió biztonságpolitikai, gazdasági és politikai portfoliója nem korlátozódik az EU tagállamainak területére. Politikai szempontból az EU-országok közvetlen vagy közvetett szomszédságában lévő államokat két csoportra lehet osztani: 1) potenciális tagjelöltek (így a tagságról tárgyalásokat folytató Törökország és Horvátország, illetve a tárgyalásokat még nem folytató Macedónia); és 2) a szervezetben közép-, de még hosszú távon sem helyet kapó országok. Földrajzilag Belorussziáról, Moldováról, a Fekete-tengert körülvevő, valamint a déli és keleti mediterrán régióról van szó. Szigorú értelemben véve az EU szomszédságpolitikája nem vonatkozik a potenciális tagjelöltekre, így például a Nyugat-Balkán említett államaira.

Az EU szomszédságpolitikájának alapdokumentuma az „Európai szomszédságpolitika” (ENP, European Neighbourhood Policy, ESZP), amely az Európai Bizottság 2003. márciusi „Tágabb Európa - Szomszédság” (Wider Europe - Neighbourhood) című koncepciója alapján készült.

A szomszédságpolitika keleti dimenziója Ukrajnát, Belorussziát és Moldovát, valamint három dél-kaukázusi országot (Azerbajdzsánt, Grúziát és Örményországot) foglalja magába. A déli dimenzió a Barcelonai Folyamat nem EU-tag országait jelenti, Törökország kivételével. Az EU-Oroszország stratégiai partnerség pedig egy másik keretben, az ún. négy közös térségről szóló akciótervben valósul meg. Továbbá, 2006. májusban az EU és Oroszország aláírt egy vízum könnyítési és visszafogadási megállapodást.

1. Biztonságpolitika. A European Security Strategy (ESS, 2003. december) három stratégiai célja közül az egyik a ’biztonság építése a szomszédságunkban’, amelyet, többek közt, ’jól kormányzott országok gyűrűjeként’ képzel el. A dokumentum elfogadása óta újabb, fontos elem került előtérbe: az energiabiztonság. Mivel az EU-tagállamai, különösen a közép- és kelet-európai térségben, így hazánk is, jelentős mértékben támaszkodik a poszt-szovjet térségből származó energiaellátásra, így a szervezet egyik tagállama sem maradhat közömbös a folyamatos és stabil energiaellátást befolyásoló tényezők iránt. Magyarország ebből a szempontból különösen sérülékeny helyzetben van a rendkívül magas keleti energiaimport miatt. Továbbá, a poszt-szovjet térségben jelentkező olyan biztonsági veszélyek, mint például a környezetszennyezés vagy tömeges migráció is nagyobb mértékben fenyegetheti Magyarországot, mint a régi tagállamokat, a földrajzi közelség miatt. Ez utóbbi szempontból Magyarország üdvözli az EU törekvését, hogy ún. visszafogadási megállapodásokat (readmission agreements) kössön a partnerországokkal, azaz, azok visszafogadjanak olyan, harmadik országból származó és az EU egyik tagállamából kiutasított személyeket, akik az illető szomszédos országból léptek az EU területére. (Ilyen megállapodásra eddig, például, Ukrajnával, Moldovával, Marokkóval és Tunéziával került sor, noha a két kelet-európai állammal megkötött megállapodások még nem léptek életbe.)
   
2. Gazdaság. Az ENP preferenciális kereskedelmi kapcsolatokat, technikai és pénzügyi támogatást nyújt a partnerországoknak. Az EU és a szomszédságpolitikában részvevő államok kölcsönösen arra törekszenek, hogy megnyissák a piacaikat egymás előtt; a mediterrán térségben található partnerországokkal megkezdődött egy szabadpiaci övezet kialakítása. A keleti dimenzió országai esetében az EU a meglévő együttműködési keretek kitöltésére törekszik, valamint hosszabb távon ezeknek az államoknak a Kereskedelmi Világszervezetbeli (WTO) tagságát támogatja. A gazdasági együttműködés kereteit az egyes partnerországokkal a cselekvési/akció tervek foglalják magukba. Ezek a cselekvési tervek a Magyarország számára a keleti dimenzióban kiemelt jelentőségű határmenti együttműködések támogatását külön kezelik. Ebből a szempontból külön figyelmet érdemel az Európai Szomszédsági Eszköz (ENPI), amely a 2007-2013 közötti pénzügyi ciklusban áll először a partnerországok rendelkezésére 14,93 milliárd euró összegben, s amelynek egyik fő célkitűzése a közös határ mindkét oldalán elterülő régiók fenntartható fejlődésének támogatása. Ezen a fő célon kívül a finanszírozás átláthatósága, a korábban eltérő finanszírozási rendszerek megszűntetése, valamint a korrupció csökkentése kap hangsúlyt az ENPI-ben.
   
3. Politika. Az ESS komplex biztonságpolitikai felfogásában is helyet kap a politikai dimenzió, azaz a parlamentáris demokrácia, az emberi és polgári jogok betartása, a működő piacgazdaság és a jogállamiság elve. A megfelelő politikai rendszer garancia lehet a béke és stabilitás kiterjesztésére, ami az EU egyik fő stratégiai célja. Megjegyzendő, hogy az EU Szerződés 49. cikke nyújtotta lehetőség (amely csatlakozást ajánl fel azoknak az európai országoknak, amelyekben a fenti feltételek teljesülnek) nem érvényes a szomszédságpolitikában részt vevő partnerországokra. Az Alkotmányos Szerződés I-57-es cikkelye olyan ’speciális kapcsolat’ kialakítását tartja kívánatosnak a szomszédos országokkal, amely a ’prosperitásra és jó szomszédságra’ épül, továbbá a szomszédságot az EU külpolitikai tevékenységének egy különleges és különálló területeként jelöli meg. Az EU összes szomszédja tagja az Európa Tanácsnak (Council of Europe), elfogadta annak konvencióit és az Emberi Jogi Bíróság (Court of Human Rights) joghatóságát.

b) Történeti háttér

I. 1945 előtt.

Magyarország szomszédságpolitikáját alapvető mértékben az a paradoxon határozza meg, hogy hazánk az egyetlen olyan ország, amely ’saját magával szomszédos’. A trianoni békeszerződés stratégiai, politikai, gazdasági, kulturális és lélektani következményei még napjainkban is befolyásolják Magyarország közvetlen földrajzi szomszédjainak döntő többségével kialakított viszonyunkat (Ausztria, Szlovénia és talán Horvátország jelenti a kivételt). 1945-ig a hivatalos magyar külpolitika prioritása a békeszerződés revíziója volt, s az ennek a célnak alárendelt külpolitika tragikus következményekkel járó szövetségbe sodorta Magyarországot. A külpolitika és a belpolitika organikus és egymást kölcsönösen befolyásoló természetéből adódóan az egyoldalú külpolitikai orientáció olyan belpolitikai fejleményeket vont maga után, amelyek elvezettek a magyar történelem egyik legsötétebb korához, a nemzetiszocializmus uralmához. A Magyarország köré szervezett Kisantantot mindössze a II. világháború előestéjén sikerült megbontani, jórészt német és olasz diplomáciai támogatással. A két világháború közötti időszak egyik legfőbb hozadéka ebben az összefüggésben az volt, hogy a korábbi, részben valóban jogos szlovák, román és szerb sérelmek mellé immár ugyancsak jogos magyar sérelmek sorakoztak fel: a kisebbségi kérdés továbbra is a térség regionális politikai szempontból egyik meghatározó instabilitási tényezőjét jelentette.

II. 1945-1989.

A II. világháborút közvetlen követő évek tovább mélyítették a magyarság, valamint egyes szomszédnépek közötti ellentéteket. Jugoszláviában az 1941-es újvidéki atrocitások megtorlásául a kommunista hatóságok, modern terminológiával élve, olyan etnikai tisztogatást hajtottak végre, amelynek több tízezer magyar ember esett áldozatul. Csehszlovákiában az ún. Beneš-dekrétumok a ’kollektív bűnösség’ elvén alapulva ugyancsak etnikai tisztogatást (etnocídiumot) hajtottak végre elsősorban a német, másodsorban a magyar lakosság ellen. (A dekrétumok jogilag máig lezáratlan kérdést jelentenek.) A csehszlovákiai magyarokkal ellen alkalmazott diszkriminációs politikát nagyhatalmi, mindenekelőtt amerikai nyomásra az ún. lakosságcsere váltotta fel, amelynek során aszimmetrikusan több magyart kényszerítettek (cseh)szlovákiai lakóhelyük elhagyására, mint szlovákot Magyarországról. Romániában a hatóságok túlkapásait egyes esetekben a megszálló szovjeteknek kellett leállítani.

Az 1945-1955 közötti időszakot a két világrendszer éles szembenállása jellemezte. A határon túli magyarok döntő többsége az ún. frontállamokban élt, s a hidegháborús állapotokból következően az anyaországi magyarokkal való kapcsolatok szinte teljesen megszűntek. Ugyanakkor a belső stabilitás érdekében a csehszlovák, román és jugoszláv hatóságok több engedményt is adtak a magyar kisebbségeknek, így, többek közt, 1952-ben létrejöhetett a székelyföldi Magyar Autonóm Tartomány. Az 1956-os magyar forradalom egyik tanulsága a szomszédságpolitikában az volt, hogy a szomszédos államokban élő magyar kisebbségek közvetítő közegként szolgáltak, a másik pedig az, hogy a hagyományos nemzettudat még a kommunista elit tagjait is potenciálisan szembefordíthatja a Szovjetunió geopolitikai érdekeivel. A szomszédos kommunista államok az átmeneti liberálisabb időszak vívmányainak jelentős részét az 1956-os magyar forradalmat követően fokozatosan felszámolták, így a székelyföldi magyar autonómiát és a kolozsvári Bolyai Egyetemet. Időközben a magyar politikai vezetés egy 1957-es PB-határozat értelmében a ’proletár internacionalizmust’ és a ’szocialista hazafiságot’ helyezte előtérbe, ami gyakorlatilag a határon túli magyarok magukra hagyását jelentette. Hivatalos magyar szomszédságpolitika, mint olyan, nem létezett a kommunista rendszerben: teljesen feloldódott az internacionalizmusban. Az 1960-as évek végétől bizonyos informális csatornák nyíltak az anyaországi és a határon túli magyarok között, de ezek mindössze egy szűk, elsősorban városi értelmiségi réteget érintettek. Mihail Gorbacsov hatalomra kerülését követően az 1980-as évek második felében Magyarországon megszülettek az első nemzetpolitikai intézmények: a Magyarságkutató Intézet és a Határon Túli Magyarok Államtitkársága, de a minőségi fordulatot ezen a téren a szocializmus bukása jelentette.

III. 1989 után.

Magyarország helyzetéből következően 1989 után egyfajta „duális” külpolitikáról beszélhetünk, amennyiben a mindenkori kormányzat nem csupán az államhatárokon belül, hanem azon kívül élő magyarok iránt is felelősséggel tartozik. A nemzetpolitika egyidejűleg három dimenziót foglal magába: az Európai Uniót, a szomszédságpolitikát és a belpolitikát. Az 1990-es évek konszenzussal kialakított külpolitikai ’prioritásai’ az euroatlanti csatlakozás mellett a szomszédokkal kialakított jó kapcsolatokat és a szomszédos államokban kisebbségi sorban élő magyarok védelmét jelentették.

A demokratikus átmenetet kísérő optimizmus a szomszédokkal fenntartott kapcsolatokban azonban sok szempontból megalapozatlannak bizonyult 1989 után. A legnagyobb magyar kisebbséggel rendelkező Romániában az 1989. decemberi eufóriának már 1990. márciusban a marosvásárhelyi etnikai összeütközések véget vetettek. Az alapvető ellentét a román és a többségi magyar álláspont között az autonómia kérdésében máig nem oldódott meg. A romániai magyarok bekapcsolása a magyar nemzetpolitikába Románia EU-csatlakozásával könnyebbé vált, de önbecsapás lenne azt hinni, hogy a román-magyar viszony mentes a felszín alatt lappangó feszültségektől. A várakozásokkal ellentétben Szlovákiában sem valósult meg a többségi szlovák és a kisebbségi magyar lakosság súrlódásmentes együttélése: több szlovák politikai erő a magyar ’kártyát’ is kihasználja céljai eléréséhez. Szerbiában az 1990-es háborúinak egyik következményeként bekövetkezett belső migráció tovább növelte, gazdasági okokból, az alacsony születésszámból, a helyi és az anyaországi magyar pártok közötti éles ellentétekből adódóan a korábban is egyre nehezebb helyzetbe került magyar kisebbséget, s növelte a szerb-magyar ellentéteket a Vajdaságban. Várhatóan a magyar kisebbségekkel kapcsolatos vitákkal az Európai Unió döntéshozatali szintjein nem kívánnak foglalkozni: a nyilvánvaló román ellenállás mellett számolni kell azzal, hogy egyetlen európai nagyhatalom sem érdekelt a magyar kisebbség autonómia törekvéseinek támogatásában. A nem EU-tag Szerbiában a magyar kisebbség helyzetére valószínűleg hatással lesz Koszovó státuszának rendezése. A fentiekből adódóan a hagyományosnak mondható ’háromszögben’: az anyaország, a kisebbségek és a nacionalizáló nemzetek kapcsolatrendszerében kell megkísérelni a nemzetpolitikai stratégiai cél, a magyar emberek határokon átnyúló egyesítésének megvalósítását. Ezt az elvi meggondolást azonban nehezíti az, hogy Magyarországon belül nincs egyetértés a meghatározó politikai erők között a nemzetpolitikai célok tekintetében; továbbá, az egyes magyar kisebbségek, elsősorban Romániában, Szerbiában és Ukrajnában is jelentős mértékben megosztottak, ami csökkenti érdekérvényesítő képességüket és növeli az adott államok hatóságainak a lehetőségét arra, hogy a saját érdekeiknek megfelelően játsszák ki az egyes magyar szervezeteket egymás ellen.

Magyarország az 1990-es években ismételt kísérleteket tett egy aktív régiópolitika, azaz, egy tágabb (közvetlen és közvetett földrajzi, illetve funkcionális) értelemben vett szomszédságpolitika megvalósítására. (Az ez irányú külpolitika aktívabb és passzívabb szakaszait az egymást váltó jobbközép és balközép kormányokkal lehet azonosítani.) A különböző tájékozódási irányokat, többek közt, a Visegrádi Együttműködés, a Pentagonálé, a Hexagonálé, valamint a CEFTA jelezte. Közülük a Visegrádi Együttműködéshez fűzték a részvevők talán a legnagyobb reményt, de jelenleg a V4-ek együttműködését hátráltatják az európai integráció fő kérdéseiben elfoglalt eltérő álláspontok (így, például, miközben Magyarország az elsők között ratifikálta az Alkotmányos Szerződést, a cseh és lengyel politikai vezetés lényegében ellenzi a dokumentumot a jelenlegi formájában). A jelek szerint Magyarország a leginkább érdekelt az integráció továbbvitelében. Mindez nem jelenti azt, hogy különböző részterületeken ne lehetne továbbra is hasznos együttműködést folytatni ebben a keretben; így az EU külső határát jelentő kérdésekben elsősorban Szlovákiával és Lengyelországgal.

c) Az EU szomszédságpolitikája és a magyar szomszédságpolitika viszonya

Magyarország 2004. május 1-én az EU egyik tagállamává vált. Mind a földrajzi, mind a funkcionális szomszédságpolitika szempontjából jelentős változást hozott a tagság. Magyarország, a tagságból adódóan, közvetett ’szomszédja’ lett az EU földrajzi szomszédjainak, Moldovától kezdve a Dél-Mediterrán térségig. Igaz, elsősorban az utóbbi régió esetében magyar érdekekről csak áttételes értelemben beszélhetünk. Így az ebben a térségben folytatott politikánkat az határozza meg, hogy a térségben elsődlegesen érdekelt államok (így Franciaország, Olaszország és Spanyolország) támogatását adott esetben miként tudjuk más, minket közvetlenebbül érintő ügyekben ’cserében’ megszerezni. Számolni kell azzal, hogy az EU szomszédságpolitikáját az éppen elnökséget betöltő országok aránylag jelentős mértékben befolyásolhatják, ha az egyik vagy másik térségben inkább érdekelt európai nagyhatalomról van szó.

Az integrált EU szomszédságpolitika és a történelmileg determinált magyar szomszédságpolitika összehangolása a prominens magyar érdekek miatt a közvetlen földrajzi és funkcionális szomszédságunkban okozhat nehézségeket. Az EU szomszédságpolitikája és a magyar szomszédságpolitika alapvető magyar stratégiai kérdéseket érint. Így kiemelt figyelmet érdemel a határon túli magyarság érdekeit leginkább szolgáló közös európai alapértékek (köztük a kisebbségek jogainak) képviselete. Meg kell azonban jegyezni, hogy a jelek szerint az EU meghatározó államai nem kívánják magukat exponálni a magyar kisebbségpolitika mellett. Ugyanakkor az EU szomszédságpolitikájának alapvető stratégiai célja, a tagok és a nem tagok közötti politikai, gazdasági és társadalmi különbségek csökkentése a tagsági perspektíva megadása nélkül, vitális magyar érdek is. A legáltalánosabban úgy lehet megfogalmazni a magyar érdekeket, hogy az európai perspektíva és az Európai Szomszédságpolitika közötti választóvonal ne maradjon meg. Ennek érdekében Magyarország esetleg támogatni tudna egy olyan köztes megoldást, amely a jelenlegi szomszédságpolitikánál szorosabb, de a tagsági dimenziónál kevesebbet ajánlana az érintett országoknak.

Ugyancsak létfontosságú magyar érdek az EU szomszédságpolitikájában az ország lehetőségeihez és erőforrásaihoz képest a lehető legaktívabb közreműködés. Magyarország az utóbbi években számos tényező miatt marginalizálódott Európában.

- Az 1990-es években a balkáni válság alatt az egyetlen olyan PfP, illetve NATO-tag volt, amely közvetlenül határos volt a válságövezettel. Ma már Románia stratégiailag fontosabb ebben a relációban.

- Lengyelország aktív Kelet-Európa politikát folytat (lásd, például, Ukrajnát). Magyarország meglehetősen passzívan szemlélte az ukrajnai változásokat.

- Románia az EU és a NATO biztonságpolitikájában felértékelődött, részben Magyarország rovására. Ennek egyrészt ’objektív’ geopolitikai okai vannak (a Fekete-tengeri térség stratégiai fontossága; a Románia által nyújtani képes előnyök, így kikötők), másrészt Magyarország egyre inkább ’potyautassá’ válik a NATO-ban a vállaláshoz képest közel felére csökkentett GDP-arányos védelmi kiadása miatt, noha a Szövetséghez való hozzájárulásnak nem ez az egyetlen mutatója. A mindenkori magyar kormánynak egyfelől komolyan kellene venni a vállalásait és minden körülmények között megbízható, szavatartó partnerré kellene válni a Szövetségen belül, amivel a mennyiségi hátrányokat bizonyos fokig csökkenteni lehetne.

- Magyarország Horvátország esetében elszalasztotta a lehetőséget, hogy délnyugati szomszédunk EU-tagságának fő támogatója legyen; ezt a szerepet Ausztria játszotta el.

- A Szegedi és a Nyíregyházi Folyamat gyakorlatilag hibernálódott.

- Magyarország gyenge gazdasági teljesítményt nyújt az utóbbi években és hátrébb csúszott a régiós rangsorban is.

- Az éles belpolitikai megosztottság fékezőleg hat a külpolitikai aktivitásra. Magyarország mind politikailag, mind gazdaságilag egyre kedvezőtlenebb megítélés alá esik. A pártokról, illetve kormányokról kialakult külső kép elválaszthatatlan az országnak, mint egésznek a külső megítélésétől.

- Az esetenként nem kellően előkészített regionális, illetve nemzetpolitikai törekvések miatt Magyarország bizonyos mértékben kompromittálódott a vezető nyugati hatalmak megítélésében.

d) Akciótervek

A szomszédságpolitika célkitűzései a partnerekkel közösen kialakított, elfogadott és végrehajtott akcióterveken keresztül valósulnak meg. A Bizottság 2003. decemberében azon hét ország vonatkozásában kezdte meg az akciótervek kidolgozását, amelyek már működő Partnerségi és Együttműködési Megállapodással (keleti szomszédok – Ukrajna, Moldova) vagy Társulási Megállapodással (déli szomszédok – Marokkó, Tunézia, Jordánia, Izrael, Palesztin Hatóság) rendelkeztek, majd 2004 nyarán három kaukázusi állam, Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán csatlakozott a cselekvési programhoz.

Az akciótervek elsősorban arra a törekvésre épülnek, hogy a célországokat az Unió rábírja a konkrét reformintézkedések és adaptációs lépések megtételére. Az akciótervek, gyakorlati meggondolásból, rövidebb távú célokat igyekeznek megfogalmazni, pontosan meghatározva a teljesítendő feladatokat, amelyekhez közösségi támogatást helyeznek kilátásba, a végrehajtást folyamatosan ellenőrzik, s az eredményeket visszaigazolják. Így, a Magyarország szempontjából kiemelt jelentőségű keleti dimenzióban az EU arra szólította fel Ukrajnát és Moldovát, hogy működjenek együtt a Dnyeszteren túli területtel (Transznyisztria) kapcsolatos EBESZ-en belül folyó tárgyalásoknál. Ukrajna Moldovával sikeresen együttműködik a transznyisztiai határon át folyó csempészés visszaszorításában. Továbbá, Kijev jelentősebb segélycsomaghoz jutott az ENP keretében az ún. narancsos forradalom után.

Az akciótervek az együttműködés következő kulcsterületeit tartalmazzák:

- politikai párbeszéd és reform;

- gazdasági és társadalmi reform és fejlődés;

- kereskedelem és piac;

- bel- és igazságügyi együttműködés;

- energia, közlekedés, információs társadalom és környezetvédelem;

- interperszonális kapcsolatok (tudomány, kultúra, oktatás);

- regionális együttműködés.

A partnerországok számára kiemelt jelentőséggel bír, hogy a szomszédságpolitika a már létező, működő keretekhez képest egyértelmű többletet kínáljon. Az EU – kisebb eltérésekkel – az alábbi lépéseket ajánlja az akciótervekben:

- az együttműködéstől a jelentős fokú integrálódás felé való elmozdulás perspektívája, beleértve az egységes piachoz való hozzáférést és fokozatos bekapcsolódást az EU politikáiba és programjaiba; jogharmonizáció, a Vívmányok (Acquis) fokozatos átvétele;

- a politikai együttműködés kiszélesítése és erősítése a közös biztonsági kockázatok kezelésében (pl. szervezett bűnözés, terrorizmus, adó- és vámbűntett, nukleáris és környezeti katasztrófaveszély, járványügy, embercsempészet stb.);

- a gazdasági szabályozás közelítése, a gazdaságok kölcsönös megnyitása, a kereskedelmi akadályok fokozatos felszámolása, preferenciális kereskedelem;

- szabályozott migráció (kishatárforgalom, vízumrendszerek, jogszerű letelepedés, tartózkodás, integrálódás);

- növekvő pénzügyi támogatás (az ún. Európai Szomszédsági Eszközök [ENPI] 2007-től állnak rendelkezésre); továbbá, létezik egy befektetési alap (700 millió euró, amelyet a tagállamok ugyanekkorra összeggel egészítenek ki), amely az ENPI-n felüli gazdasági programokat finanszírozza;

- egyes közösségi programok fokozatos megnyitása a kulturális, oktatási, környezetvédelmi, technikai és tudományos kapcsolatok előmozdítása érdekében;

- az EU normák teljesítésének támogatása, benne technikai segítségnyújtás és „ikerprogramok” (twinning), azaz, EU országok tisztviselői tapasztalatátadása a szomszédsági programban részvevő államokban (ennek során az EU kiemelten számít a 10 új tagállam közreműködésére);

- újabb szerződéses kapcsolatok (pl. Szomszédsági Megállapodás) lehetősége.

Az EU az előző költségvetési ciklushoz képest növelte ugyan a szomszédsági politikára fordítandó összegeket, de azok még mindig elégtelennek tűnnek a célokhoz viszonyítva. Ugyanakkor a célországok is elégedetlenek, elsősorban a tagállami perspektíva hiánya miatt.A szomszédságpolitika távlati célja, hogy különböző ütemben, de minél több szomszédos ország minél nagyobb mértékben illessze be saját jogrendjébe az EU Vívmányait (Acquis), társadalmi, politikai és gazdasági rendszere minél jobban illeszkedjék az Unióhoz.

Az európai szomszédságpolitika legnehezebb feladata az európai befolyás megerősítése és a kapcsolatok szorosabbra fűzése a térség államaival tagsági perspektíva felkínálása nélkül. A tagsági perspektíva hiánya azonban lassíthatja a partnerországokban végbemenő politikai, gazdasági és társadalmi változásokat, illetve egyes államok alternatív megoldásokat részesíthetnek előnybe. Magyarország szempontjából elsősorban az EU keleti szomszédságpolitikájában érintett államok helyzete bír különös jelentőséggel; az ukrán, a fehérorosz és a moldáviai demokratikus erők gyengülhetnek és a helyi politikai elitek Moszkva felé fordulhatnak. Ezért, több államhoz hasonlóan, Magyarország érdeke az, hogy az EU ne egységesen kezelje a két dimenziót; még pontosabban, nyújtson közép vagy akár hosszú távon tagsági perspektívát a három kelet-európai államnak. Ez nem kizárólag Magyarország érdeke az EU-n belül, ezért a keleti bővítésben érdekelt többi tagállammal együtt kellene fellépni a jelzett cél megvalósítása érdekében. (Miután az EU-ban nagyhatalmi támogatás nélkül nehezen lehet bármilyen elképzelést valóra váltani, célszerű a potenciális támogató(ka)t, vagy legalábbis az adott kérdésben semleges nagyhatalma(ka)t azonosítani; ebben az esetben az Egyesült Királyság lehet a lehetséges nagyhatalmi támogató.) Ugyanakkor tény, hogy miközben a Dél-Mediterrán térségben az EU együtt tud működni az Egyesült Államokkal és nem kell számolnia erős nagyhatalmi ellensúllyal, addig a keleti dimenzióban számolni kell a sok tekintetben ellenérdekelt Oroszországgal. Továbbá, míg Afrikában nem létezik rivális hatalmi centrum, ami alternatívát jelenthetne a térség szomszédsági politikában részvevő államainak, addig Kelet-Európában és a Kaukázus térségében Moszkva ellenpólus lehet. Sok függ az orosz politikai elitnek a nemzetközi kapcsolatokról kialakított álláspontjától. Ha a hagyományos geopolitikai versengést részesíti előnyben az együttműködésen alapuló nemzetközi renddel szemben, akkor az EU keleti szomszédságpolitikája komoly nehézségekbe fog ütközni. Az EU további bővítését jelentősen lassíthatja az a francia törvényi kötelezettség, amely Macedónia esetleges felvételét követően minden újabb jelölt esetén népszavazást ír elő Franciaországban.

a) Keleti dimenzió

Oroszország különálló, az EU-val rivális integrációs központot alkothat, s egyre erősebben törekszik az orosz külpolitika egy ilyen regionális szerep eljátszására. Oroszország biztonságpolitikai és külpolitikai doktrínájában kiemelt helyen kezeli a FÁK országait, folyamatosan erősíteni kívánja befolyását. Moszkva érdekeinek megfelelt az Alkotmányos Szerződést elutasító francia és holland népszavazás eredménye, mely egyúttal a távolabbi jövőbe tolta ki Ukrajna és Moldova lehetséges csatlakozását az EU-hoz. A tágabb geopolitikai érdekellentéteken kívül (Moszkva egy lazább atlanti együttműködésben és lazább európai integrációban érdekelt) Oroszország és az EU között ellentétek léteznek olyan alapvető kérdésekben, mint például a térség stabilitása. Ennek megfelelően, például, Moldova és Ukrajna stabilitása mást jelent a két félnek. Valószínűsíthető, hogy Moszkva megpróbálja kihasználni az európai energiaellátás területén tapasztalható nyomasztó túlsúlyát arra, hogy más területeken jelentkező érdekeinek érvényesítésével kapcsolja össze a kérdést. (Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a más földrajzi irányokba történő szállításban fennálló korlátok miatt Oroszország kölcsönös függőségét sem lehet figyelmen kívül hagyni ezen a téren.) Miután az EU hosszú távú stratégiai céljai alapvetően egybeesnek az Egyesült Államokéival, az energiaellátás biztosításában talán az eddigieknél is szorosabb együttműködés válik szükségessé a két fél között.

Ukrán vezető politikusok ismételten kifejtették, hogy az EU szomszédságpolitikája számukra csak úgy elfogadható, ha az nem jelenti a tagság alternatíváját. Reálisan szemlélve a dolgokat azonban le kell szögezni, hogy Ukrajna jelenlegi viszonyaiból ítélve a csatlakozás nem fog megtörténni rövid-, de még középtávon sem, amennyiben a jelenlegi nemzetközi helyzetben valamilyen drasztikus változás nem következik be. Az ukrán EU-tagságot hátráltathatja a ’bővítési fáradtság’ (enlargement fatigue): Románia és Bulgária csatlakozásával a jelek szerint évekre le fog állni a további bővítés. Továbbá, Ukrajna esetleges csatlakozását befolyásolhatja Törökország potenciális EU-tagsága is: az utóbbi felvételével nehezen lehetne indokolni, hogy Ukrajna miért marad ki a bővítésből. Általánosságban azonban le kell szögezni, hogy Kijevnek – a saját érdekében – a reformokat még az EU-tagsági perspektíva nélkül is végre kellene hajtania.

A térség országainak politikai berendezkedését illetően ugyancsak ellentétek tapasztalhatók az EU és Oroszország között, mivel – logikusan – mindkét fél a maga politikai modelljét szeretné uralomra juttatni ezekben az államokban. Részben az orosz befolyás hatására több helyen (Ukrajna, Moldova) lelassult a demokratikus átmenet folyamata, máshol pedig (Belorusszia) el sem indult. Ez a jelenség azzal a következménnyel járhat, hogy gyengül, vagy esetleg meg sem teremtődik a legitim hatalom. Másrészt egyértelmű biztonsági kockázatot jelent az EU államainak. Ezért az EU megfontolhatná, hogy adott esetben orosz gazdasági nyomás ellensúlyozására az ENP keretein belül valamilyen kompenzációs segélyt biztosít az érintett partnerországoknak. Harmadrészt, Magyarország szempontjából, a határok kevésbé lehetnének átjárhatók, s ez megnehezítené a magyar nemzetpolitika megvalósítását az Ukrajnában élő magyar kisebbség tekintetében. Ugyanakkor az EU-országok számára pozitív fejleménynek tudható be az ún. 3+3 Kezdeményezés, amelynek során a három balti állam a három kaukázusi partnerországgal szorosabb együttműködésre törekszik bizonyos területeken (pl., Grúzia rendőri együttműködési egyezményt kötött Észtországgal, konfliktuskezelő és megelőző megállapodást Lettországgal, és az átmeneti stratégiában szerzett tapasztalatok kicserélésére vonatkozó megállapodást Litvániával).

b) Dél-Mediterrán

A térség államainak többsége gazdaságilag, politikailag és társadalmilag törékeny állapotban van, noha Izrael esetében nem a demokratikus intézmények hiányából, hanem elsősorban a demográfiai kihívásból (sokkal gyorsabban gyarapodó arab lakosság) adódó közép és hosszú távú problémákról van szó. A politikai viszonyokat még mindig nagyrészt családi vagy klán alapon szerveződő paternalista monarchizmus, illetve paternalista köztársaság jellemzi. Szinte mindegyik arab államban a mérsékelt és radikális politikai és vallási erők küzdenek a hatalomért. Az előbbieket támogatja az EU és az Egyesült Államok is, ám azok többnyire képtelenek a feszítő társadalmi és gazdasági kérdésekre tartós megoldást találni. A militáns radikális vallási és politikai erők részben ideológiai indíttatásúak, részben a Nyugat elleni fellépést civilizációs harcként fogják fel. A mérsékelt politikai erők hatalomban tartásához mindenképpen szükséges külső segítség, s ebben az EU kulcsszerepet játszik, különösen azután, hogy az Egyesült Államok térségbeli politikája nagy részben diszkreditálódott az utóbbi években. Mindennek ellenére az EU Dél-Mediterránt érintő szomszédságpolitikájában az európai és amerikai stratégiai érdekek alapvető egybeesése a két fél jövőbeli együttműködését erősíti.

A térség megoldatlan kérdései közül is kiemelkedik az izraeli-arab konfliktus. Izrael egyedüli parlamenti demokráciájával, piacgazdaságával és kulturális gyökereivel a Nyugat előretolt posztjának, vagy inkább az arab világba beékelődött idegen testnek számít az arabok többsége szemében. Ilyen módon az izraeli-palesztin konfliktus tágabb, civilizációs dimenziót kapott. A térség radikális arab erői ennek megfelelően nem kívánnak tárgyalásos megoldást az izraeli-palesztin konfliktusra; számukra Izrael legyőzése a cél. A mérsékelt arab erők az önálló palesztin állam megteremtését fogadják el célként. A megoldást az ún. Útiterv (Road Map) megvalósítása jelenthetné, ami lehetővé tenné az önálló és önmagát fenntartani képes palesztin állam létrejöttét, s egyidejűleg megfelelő biztonsági garanciákat nyújtana Izraelnek. Az ’Útiterv’ felújításához szükséges az, hogy az Egyesült Államok a Kvartett kulcsfontosságú tagjaként olyan átfogó politikai megoldásra törekedjen a Közel-Keleten, ami elfogadható a mérsékelt arab államok számára is. Az EU ugyancsak jelentős szerepet játszhat egyrészt békefenntartók küldésével (Libanon), másrészt gazdasági segélyekkel (Palesztin Hatóság), harmadrészt megfelelő diplomáciai háttérmunkával. Magyarország közvetlen érdekekkel nem rendelkezik a térségben; hazánk térségbeli érdekeltsége közvetetten, mint az EU egyik tagállama jelentkezik.

A (tágabb) közel-keleti térség másik meghatározó problémája a nemzetközi terrorizmus. Továbbá, az Európai Unióra leselkedő és a dél-mediterrán térségből származó egyéb biztonsági veszélyek, így a migrációs hullám, politikai és gazdasági instabilitás, helyi (fegyveres) konfliktusok hatása, szervezett bűnözés, stb. Magyarország biztonságát is érintik, elsősorban közvetetten a Balkánon keresztül. A szakértők döntő többségének véleménye szerint a terrorizmust nem lehet kizárólag katonai eszközökkel kezelni: ezek ugyanis csak a tüneteket enyhíthetik adott esetben. Az igazi probléma abban rejlik, hogy nincs megegyezés az okokat illetően. Szerepet játszik a radikális iszlamizmus, a nyugati kultúra számos megjelenési formájával szembeni ellenérzések, a gyarmati múltból örökölt gazdasági, politikai, társadalmi és lélektani tényezők, a megkésett modernizáció, a premodern és posztmodern társadalmi formációk között feszülő ellentétek, a megoldatlan palesztin helyzet, beleértve a menekültek kérdését, valamint a muzulmánok egy részének beilleszkedési nehézségeit a nyugati társadalmakba. Ennek megfelelően a nemzetközi terrorista fenyegetés enyhítését (teljesen megszűntetni azt irreális cél lenne) csak olyan rendkívül átgondolt stratégiával és széles körű nemzetközi összefogással lehetne elérni, amilyen jelenleg nem létezik. Az utóbbinak egyik legfontosabb előfeltétele a jelenleg egymástól sok szempontból élesen eltérő amerikai és az európai felfogás összeegyeztetése lenne.

A biztonsági kérdések egyik legaktuálisabb kérdése a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása. Az amerikai és az európai érdekek ezen a téren egyértelműen egybeesnek, amit az Egyesült Államok és az EU-3 (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország) szoros együttműködése jelez Irán nukleáris programjával kapcsolatban. Magyarország elvi és gyakorlati okokból is támogatja az iráni nukleáris fegyver előállítását megakadályozni kívánó törekvéseket. Amennyiben az erre irányuló erőfeszítések kudarcot vallanának, a tágabb Közel-Kelet, elképzelhetően, az eddiginél is instabilabb régióvá válna. Így, többek közt, az a valós veszély fenyegetne, hogy fegyverkezési verseny alakulna ki a térségben (hat szunnita arab ország már jelezte, hogy adott esetben ők is elindítanák a saját nukleáris programjukat), s egy ilyen versenynek a biztonsági következményei súlyos következményekkel járhatnak. (Meg kell említeni azonban, hogy biztonságpolitikusok egy csoportja a nukleáris fegyvereknek éppen ellenkezőleg, stabilizáló szerepet tulajdonít). Iránon kívül tömegpusztító – vegyi – fegyverprogrammal rendelkezik a térségből Szíria és Egyiptom, Izrael pedig immár bevallottan is nukleáris hatalom. A tömegpusztító fegyverek elterjedésének további kockázatát jelenti, hogy ezek az eszközök, illetve az előállításukat lehetővé tévő technológiák értelemszerűen könnyebben kerülhetnek nem állami szereplők kezébe.

A biztonsági kockázatok közül meg kell még említeni a migráció kérdését. Jelenleg ezen a téren a legsúlyosabb problémát a szubszaharai kivándorlás jelenti, amelynek fő iránya Európa. A dilemma abban rejlik, hogy ha az európai országok hatékony lépéseket tesznek a nagyarányú bevándorlás megállítására, akkor a partnerországok közül több (Egyiptom, Marokkó, Líbia) kerülhet olyan mértékű migrációs nyomás alá, ami veszélyeztetheti az említett országok belső stabilitását. Továbbá, egy ilyen politika csak erősíti az arab és észak-afrikai lakosság nagy részében élő kirekesztettség és Európa-ellenes hangulatot.

Végül, meg kell említeni az energiabiztonságot. Az európai államok többsége, Magyarországgal együtt érdekelt az energiaforrások és útvonalak diverzifikációjában. Ezen a téren az észak-afrikai országok (Líbia, Algéria) a jövőben komoly szerepet játszhatnak.

c) Nyugat-Balkán

Jóllehet a Nyugat-Balkán nem tárgya az EU szomszédságpolitikájának, a térséggel kapcsolatos különleges magyar érdekek miatt szükséges ezt a dimenziót is áttekinteni.

A thesszaloniki EU-csúcstalálkozón 2003-ban megállapodás született, hogy a nyugat-balkáni országok helye az EU-ban van, de ennek ellenére a térség államainak legfeljebb középtávon vannak csatlakozási esélyei. A rövid távon bekövetkező csatlakozás ellen ható tényezők között lehet megemlíteni a ’bővítési fáradtságot’, az EU intézményes válságát, valamint az Alkotmányos Szerződés ratifikálásának elhúzódását, illetve lehetséges kudarcát. Magyarország alapvető érdeke, hogy a nyugat-balkáni országok a lehető leghamarabb csatlakozzanak az EU-hoz, illetve a NATO-hoz, mivel – többek közt – a térségben az integráció körüli bizonytalanságban tovább él az instabilitás két legfőbb forrása, a politikai radikalizmus és a kirekesztő nacionalizmus, ami etnikai feszültségekhez vezethet. Általános jellemzője a térségnek, hogy a jogállamiság kiépülése, a demokratikus folyamatok, a gazdasági konszolidáció igen lassan haladnak előre. A gazdasági stagnálás és a társadalmi feszültségek fennmaradása jelenti az egyes országok instabilitásának legfőbb forrásait.

A térség kulcsállamának, Szerbiának szembe kell nézni azzal, hogy Koszovó függetlenségét nem tudja megakadályozni, s a nemzetközi közösségnek Belgráddal együtt meg kell találnia Koszovó új nemzetközi státuszát olyan módon, hogy a térség stabilitása és biztonsága ne sérüljön. Szerbiának létérdeke, hogy növekvő együttműködési készséget tanúsítson az EU-val.

Bosznia és Hercegovina potenciális instabilitásának legfőbb oka a Boszniai Szerb Köztársaság státuszának rendezetlensége, s az ország működőképességének fenntartása; az ország várhatóan középtávon is életképtelen országnak bizonyul. Jobb kilátásokkal rendelkezik Macedónia, Montenegró és Albánia. A három állam integrációs törekvéseiben Magyarország aktív szerepet vállalhat részben azért is, mert a kétoldalú kapcsolatokat nem terhelik történelmi és egyéb sérelmek. Magyarország alapvető célja az EU szomszédságpolitikájában az uniós értékek, azaz, az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadságjogok érvényesülése, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok megvalósításának elősegítése. Ezeken az általános, uniós értékeken túlmenően az európai szomszédságpolitika Magyarország számára elsősorban biztonságpolitikai, másodsorban gazdasági vetületei, harmadsorban Kárpátalja miatt érdemel figyelmet. A tagállamok közül a skandináv országok, a balti államok és visegrádi országok biztonsági és gazdasági szempontból érdekeltek az európai szomszédságpolitika megvalósításában, míg Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Olaszország és Szlovénia elsősorban a gazdasági kapcsolatok fejlesztése szempontjából tartja fontosnak az európai szomszédságpolitikát. London a maga részéről a szomszédságpolitikát ahhoz a stratégiai céljához igazítja, amely az EU bővülését az európai együttműködés elmélyítésének lassítására próbálja használni.

A kormányprogram rövid, közép és hosszú távú stratégiát határoz meg Magyarország régiópolitikáján belül. A rövid távú stratégiát a különböző ún. súlypontok megvalósítása jelenti: a térség gazdasági-pénzügyi, biztonsági és nemzetpolitikai fejlesztése, a társadalmi kapcsolatok erősítése, egy demokratikus és versenyképes régió kialakításának elősegítése, valamint hagyományos infrastrukturális fejlesztés. A közép távú stratégia egyik célja elérni azt, hogy a ’Tágabb Európa’ című dokumentumban egy kalap alá vett Kelet-Európa és Dél-Mediterrán szétválasztása, ami nem kizárólag magyar érdek. A hosszú távú stratégia a térség országai európai integrációjának elősegítése, illetve megvalósítása.

A magyar szomszédságpolitikában kiemelt figyelmet érdemel a Nyugat-Balkán országainak egy európai perspektíva nyújtása. Közülük is elsősorban Horvátország európai uniós tagsága magyar érdek. Ebben az összefüggésben Magyarország érdeke, hogy Románia és Bulgária csatlakozása minél sikeresebben történjen meg, mert ilyen esetben elméletileg hamarabb kerülhet sor a Nyugat-Balkán államainak európai integrációjára. Hosszú távon a térség stabilitása és biztonsága kizárólag az EU keretein belül képzelhető el. A nyugat-balkáni biztonság egyrészt hozzájárul a transzatlanti biztonság oszthatatlanságához, másrészt csökkenti a déli és délkeleti irányból Európát fenyegető biztonsági kockázatokat (drogkereskedelem, nemzetközi terrorizmus, tömeges migráció).

Magyarország esetében a szomszédságpolitika és a kisebbségpolitika egymástól el nem választható kérdések. Ezek összehangolásának kerete az anyaország, az érintett kisebbség, illetve a ’befogadó’ állam. A mindenkori magyar kormánynak alkotmányos kötelessége a határon túli magyarok jogaiért való kiállás. A határon túl élő magyarok állampolgári jogait az egyes szomszédos államok alkotmányai maradéktalanul biztosítják. A szomszédságpolitika és a kisebbségpolitika között a lehetséges ellentétek akkor merülnek fel, amikor egy állam nemzetállami alapon vagy kísérletet tesz a kisebbségi közösségek visszaszorítására, illetve jogaik és jogosítványaik csorbítására, vagy az adott kisebbségnek nem hajlandó olyan európai normákkal (például, finnországi svédek vagy dél-tiroli osztrákok) megegyező státuszt biztosítani, amelyet az adott közösség többsége szükségesnek tart az etnikai identitás megőrzéséhez. A magyar külpolitikának ebben az esetben a megfelelő nemzetközi környezet, valamint az anyaország teherbíró és érdekérvényesítő képességeinek függvényében támogatni kell, a reálpolitikai meggondolásokon túlmutató történelmi és erkölcsi okokból is, az adott magyar kisebbség (kulturális és/vagy területi autonómia megvalósítására irányuló) törekvéseit politikai, diplomáciai és gazdasági téren is.

A tartós politikai, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok kialakításának legfontosabb eszköze az EU és Ukrajna között az 1994. június 14-én aláírt, s 1998. március 1-én életbe lépett Partnerségi és Együttműködési Megállapodás (PEM). A PEM árúkra, szolgáltatásokra, munkaerőre és tőkemozgásra vonatkozó rendelkezései jogilag kötelező követelményeket tartalmaznak, amelyek komoly hatással bírnak a felek belső jogrendjére is, másrészt pedig elősegítik Ukrajna alkalmazkodását az egységes európai piac és a GATT/WTO rendszer jogi keretéhez.

A kapcsolatok másik alapvető dokumentuma az 1999 decemberében a helsinki Európai Tanács által elfogadott Közös Stratégia, amelynek célja a stratégiai partnerség megteremtése. Három alapvető célt határoz meg: az ukrán demokratikus és gazdaság átmeneti folyamatának támogatását, az európai kihívásokra adandó (biztonság, környezetvédelem, energia és nukleáris biztonság, stb.) közös válaszok megtalálását, valamint az Unió bővítésének kontextusában erősíteni az EU és Ukrajna közötti együttműködést.

A választásokat követően az ország politikai megítélése alapvetően pozitív, de azok az országok, melyek a politikai változásokat szorgalmazták lényegesen és ténylegesen nem növelték az ország gazdasági fejlődéséhez nélkülözhetetlen befektetéseket ill. pénzügyi támogatásokat s erre a jövőben sem lehet számítani. Ennek következtében a demokratikus politikai működés rövid időn belül szembesülni fog az ismételten és folyamatosan jelentkező gazdasági nehézségekkel és az ebből fakadó lakossági elégedetlenséggel. Mivel Ukrajna középtávon sem számolhat EU csatlakozással, a nem kellően stabil gazdasági helyzet ill. az Oroszország és az EU közötti geopolitikai helyzet miatt „billegése” várható, s ez a billegés minden bizonnyal kihat a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatai intenzitására is. Rövid távon arra lehet számítani, hogy a jelenlegi vezetés a partner. Az ország geopolitikai problémái közé tartozik, hogy szomszédjai egy részével korábbi időkre visszanyúló, nem túl nagy volumenű, de megoldatlan problémái vannak (Magyarország: magyar kisebbség; Románia: román kisebbség, Kígyó-sziget rendezetlen státusza, a Duna-delta; Oroszország: nagy számú orosz ajkú lakosság, mely külön népcsoportnak tekinthető, a Krím-félsziget, stb.)

Az európai szomszédságpolitika kapcsán Magyarországnak elsősorban a keleti dimenzióra indokolt figyelmet fordítania. Ezen a reláción belül is kiemelt jelentőségű Ukrajna, míg a képzeletbeli rangsorban Belorusszia és Moldova követi fontossági sorrendben.

Ukrajna helyzete a) biztonsági, b) politikai, c) gazdasági és d) nemzetpolitikai téren egyaránt alapvető magyar külpolitikai értékeket és érdekeket érint.

a) Biztonság. Ukrajna önállósága, szuverenitása és euroatlanti orientációja egyik biztosíték lehet Magyarország számára a Közép-Európa felé esetleg feléledő orosz expanziós politikával szemben. (Számos orosz stratéga és geopolitikai gondolkodó nyíltan beszél Oroszország geopolitikai érdekeiről Közép- és Kelet-Európában, s bár a jelenlegi nemzetközi erőviszonyok és Oroszország belső helyzete nem teszi lehetővé egy ilyen politikának a megvalósítását, nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy egy adott pillanatban Moszkva megpróbálja realizálni ezeket az elképzeléseket.) Továbbá, a biztonság ’puhább’ elemeinél (környezetvédelem, migráció, szervezett bűnözés, stb.) az EU-ukrán, illetve a magyar-ukrán együttműködés elengedhetetlenül szükséges.

b) Politika. Egy demokratikus, képviseleti demokrácián és szabad piacgazdaságon alapuló Ukrajna biztosíthatja azt a szükséges politikai stabilitást az országon belül, ami szükséges az ország modernizációs folyamatának megvalósításához és az ehhez szükséges belső reformok keresztülviteléhez.

c) Gazdaság. Ukrajna a legfontosabb tranzitország az EU és – fokozottabb mértékben – Magyarország energiaellátásban: az Oroszországból importált gáz 80 százaléka ukrajnai közvetítéssel érkezik hazánkba (a maradék 20 százalék Belorusszián, Lengyelországon és Szlovákián keresztül). Magyarország külpolitikai mozgásterét alapvetően a – funkcionális és földrajzi értelemben vett -- szomszédos államok politikája, a regionális szerveződések (például, a Visegrádi Együttműködés); azok a nemzetközi szervezetek, amelyeknek Magyarország a tagja, valamint a térségben érdekelt nagyhatalmak határozzák meg. Egyrészt elemezni kell ezeknek a szereplőknek egymáshoz fűződő viszonyát, hiszen semmilyen politika sem légüres térben keletkezik; kizárólag különböző erők eredőjeként írható le. Erre a bonyolult rendszerre kell rávetíteni a magyar értékeket és érdekeket. Továbbá, ezekhez az értékekhez és érdekekhez megfelelő eszközöket kell hozzárendelni; a magyar külpolitikának ilyen értelemben kell pragmatikusnak lenni.

A mozgástér azonosításához fel kell mérni, hogy a magyar külpolitika milyen célokkal és lehetőségekkel rendelkezik a külpolitika megvalósítási szintjein: a kétoldalú kapcsolatokban, a regionális együttműködésben és a multilaterális intézményekben. Sőt, a hagyományos külpolitikai érintkezési formák mellett egyre nagyobb szerepet játszanak a gazdasági szereplők, a nem állami szervezetek és egyéb, a kormányzati szervek által nem ellenőrzött tényezők.

Budapest szomszédságpolitikáját több olyan elem bonyolítja, melyek más államok esetében nem jelentkeznek, legalábbis nem egyszerre. Így, először is, a közvetlen, földrajzi szomszédok esetében figyelembe kell venni az ottani magyarság érdekeit is. A kisebbségek helyzetét, elsősorban, az adott kisebbség, az ’anyaország’ és a jelenlegi állampolgárságuknak megfelelő állam viszonya határozza meg. Magyarország esetében már ebben a kérdésben jelentkezik az a második, a magyar szomszédságpolitikát döntően meghatározó kérdés, hogy a magyar kisebbséggel rendelkező szomszédos államokat több kategóriába lehet sorolni. Így léteznek a NATO-hoz és EU-hoz egyaránt tartozó szomszédos államok (Szlovénia, Szlovákia és Románia); csak az EU-hoz tartozó állam (Ausztria); a NATO-hoz és az EU-hoz középtávon feltehetően csatlakozó állam (Horvátország); a két integrációs szervezethez hosszabb távon csatlakozható ország (Szerbia); s legalábbis EU-tagságban még hosszabb távon sem reménykedhető ország (Ukrajna). Azon felül, hogy a hét államban a magyarság helyzete mindenhol más és más a lélekszámtól, történelmi hagyományoktól, stb. függően, a fenti helyzet azt eredményezi, hogy kevesebb lehetősége van a mindenkori magyar kormányzatnak azoknak a magyaroknak az érdekvédelmét ellátni, akik olyan államokban élnek, amelyek csak közép vagy hosszú távon, vagy még akkor sem reménykedhetnek az euroatlanti integrációs szervezetekhez való csatlakozásban.

Magyarország régiós mozgásterét tágítaná a többirányú orientáció; azaz, a visegrádi együttműködés mellett kívánatosnak tűnik a délnyugati (magyar-horvát-szlovén-olasz) és a nyugati (magyar-osztrák-bajor-baden-württembergi) együttműködés mélyítése, ha nem is szükségszerűen intézményi keretben, jóllehet egy ilyen megoldást sem szabad kizárni.

Ugyancsak evidencia, hogy Közép-Európa nagyhatalmi érdekek ütközőpontjában fekszik – többek közt azért is érdeke Magyarországnak a NATO és az EU további keleti bővítése, hogy hazánk elkerüljön ebből a biztonsági kockázatot jelentő helyzetből és az eddigieknél is jobban, földrajzilag ’beágyazódjon’ Európába megszűntetve ezáltal a földrajzi peremhelyzetet, mely a történelmi tapasztalatok alapján számos kockázatot és hátrányt rejt magában. Miután Magyarország az euroatlanti értékeket vallja magáénak, elemi érdeke az, hogy ezek az értékek érvényesüljenek déli és keleti szomszédságunkban is. Ennek a tézisnek logikus konklúziója az, hogy az euroatlanti együttműködésnek Magyarország számára nincs alternatívája. Ennek a stratégiai célnak kell alárendelni a regionális politikát, amelyben az euroatlanti együttműködés erőit kell támogatni az ezt gyengíteni kívánó törekvésekkel szemben.

A tágabb, euroatlanti érték- és érdekközösségen belül egy szűkebb rádiusszal megvonható kört jelent az EU, amelynek szomszédságpolitikája (ENP) meghatározó, bár nem kényszerzubbonyként működik. A realitásokat figyelembe véve az EU politikájában egyes államok nagyobb súllyal rendelkeznek, mint mások. Az európai nagyhatalmak közül a Dél-Mediterrán politikát, logikusan, mindenek fölött a régióban található országok határozzák meg (Franciaország, Olaszország, Spanyolország és a történelmi tapasztalatokra, valamint a nemzetközösségi kapcsokra tekintettel, kisebb mértékben, az Egyesült Királyság). A Magyarországot a fenti térségnél sokkal jobban érdeklő kelet-európai és kaukázusi régió esetében Németország a leginkább érdekelt nagyhatalom az EU-n belül (őt követi, érdekeltségi sorrendben, az Egyesült Királyság és Franciaország). Mindez azt jelenti, hogy legalábbis Németország ellenében Magyarország nem folytathat különutas politikát. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy bizonyos területeken a német-orosz egyetértés és együttműködés nem szükségszerű, hogy közöttük található a közép-európai államok mindegyikének az érdekeit szolgálja. Egy ilyen eshetőségre is tekintettel kellene lenni a brit-magyar és a francia-magyar (illetve, brit-közép-európai és francia-közép-európai) viszony alakításában.

Egy állam kül- és belpolitikáját nem lehet elválasztani egymástól. Ebből következően minden ország csak akkor képes aktív és hatékony, az adottságainak megfelelő külpolitikát folytatni, ha ehhez a megfelelő belpolitikai feltételek adottak.

- Politikai téren egy stabil demokratikus belső renden felül szükséges egy olyan nemzeti minimumban való egyetértés, amelyet egyetlen számottevő politikai erő sem kérdőjelez meg. Ennek a ’nemzeti minimumnak’ pontjai lehetnének: az írott és íratlan demokratikus játékszabályok betartása; a mindkét oldali szélsőségesség elleni fellépés; az ún. jó kormányzás etikai alapjainak a betartása; a korrupció elleni közös fellépés, stb.

- Gazdasági téren Magyarországnak olyan fenntartható fejlődési pályára kell állnia, ami biztosítja az ország versenyképességét, komparatív előnyöket kínál a nagy nemzetközi befektetőknek, de ugyanakkor kedvező helyzetbe hozza a magyar kis- és középvállalkozásokat is, amelyeknek a megerősödése nélkül a magyar gazdaság sérülékeny lesz (jelenleg a GDP közel kétharmadát nemzetközi nagyvállalatok adják), valamint törekedni kell arra, hogy hazánk minél előbb csatlakozzon az euró zónához.

- Társadalmi téren tartózkodni kellene egyes társadalmi csoportok egymás ellen hangolásától, és a konszolidált hangú társadalmi vitákat kellene elősegíteni az elsősorban az érzelmekre ható ’végtelenített’ politikai kampány helyett.

Végül, a mozgástér meghatározásához mindenképpen szükséges ismerni azokat az eszközöket, amelyek a mindenkori magyar kormány rendelkezésére állnak a külpolitikai stratégiában megfogalmazott célok megvalósításához. Restriktív költségvetés mellett lehetetlen aktív és hatékony külpolitikát folytatni. A tapasztalat azt mutatja, hogy a külpolitika rendelkezésére álló modern eszközök (e-diplomácia, ’laptop-diplomácia’, stb.) a személyes jelenlétet nem pótolják, bár kétségkívül hatékonyan kiegészíthetik azt. Továbbá, mivel magától értetődő módon a magyar gazdasági, politikai és stratégiai érdekek jelentős része a kelet- és közép-európai térségbe koncentrálódik, a magyar külpolitika személyi-anyagi feltételeinek tükrözni kell ezt a helyzetet. A hatékony érdekérvényesítéshez, a szomszédságpolitikában is összkormányzati politika, azaz, a Miniszterelnöki Hivatal és a szakminisztériumok (KÜM, GKM, OKM, HM, stb.) stratégiájának és munkájának összehangolása szükséges. Továbbá, működő együttműködést kellene a kormányzati szerveknek kialakítani a gazdasági élet megfelelő szereplőivel, valamint a releváns nem kormányzati szervekkel (NGO-k).

Az európai szomszédságpolitika keretében nagy hangsúlyt kell fektetnünk az emberi jogok érvényesítésére, és ezen belül kiemelten kell kezelni a nemzeti kisebbségek helyzetét. Annak figyelembevételével, hogy a kárpátaljai magyarság problémái elsősorban nem jogi jellegűek, a jogfejlesztés terén az aktív magyar fellépés felhasználhatja a kettős mérce eszközét, amely olyan követelmények támasztása az Unióhoz csatlakozni kívánó, vagy a kapcsolatokat szorosabbra fűzni kívánó országokkal szemben, amelyeket az Unió saját magára nézve nem tekint kötelezőnek. Az első ilyen a koppenhágai kritériumok megfogalmazásakor jelent meg 1993-ban, amelyben a kisebbségek védelmét a csatlakozás feltételéül szabták. Ezt azóta sem követeli meg az Unió saját tagállamaitól. Az elmúlt évek során a kettős mérce megszüntetésére hivatkozva kérte Magyarország a kisebbségi jogok megjelenítését az EU joganyagában.

A kettős mérce a jövőben is komoly lehetőségeket rejt magában. Egyre több olyan ország fűzi szorosabbra kapcsolatait az Unióval, amelyek nemzeti kisebbségi közösségekkel rendelkeznek, s amelyeknek nem rendezett a helyzetük (Szerbia, Törökország, Ukrajna). Magyarországnak fel kell lépnie a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és védelme mellett ezekben az országokban, és el kell fogadtatni a tagállamokkal, hogy az Unióhoz való közeledésük feltétele legyen az autonómia különböző formáinak biztosítása (ebből a szempontból is különös figyelmet érdemel a koszovói rendezés). Majd később a kettős mérce felszámolásának szándékával kezdeményezni kell, hogy az Unió tagállamaiban is biztosítsák az autonómiát a kisebbségi közösségeknek, arra hivatkozva, hogy ha feltételül szabjuk az EU-n kívüli országoknak az autonómia biztosítását (azaz többet követelünk tőlük, mint saját magunktól, miközben ők még nem is tagjai az Uniónak), akkor nem tehetjük meg, hogy a tagállamokon belül kevesebb jogot adjunk a nemzeti kisebbségeknek.

a) Keleti dimenzió

Ukrajna

Ajánlások

a) Ukrajna egyedül a méretei miatt, Magyarország legnagyobb területű és lélekszámú szomszédja, kiemelt jelentőséggel bír hazánk nemzetközi kapcsolataiban.

b) Az EU-ban jelenleg Ukrajna vonatkozásában Lengyelország, valamint másodsorban Litvánia pozícionálta magát az ország „felelőseként”. Érdekünk, hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mellett próbáljunk a lengyel és a litván féllel közösen partnerként bekapcsolódni az EU Ukrajnával kapcsolatos politikájának meghatározásába.

c) Az EU szomszédság-politikában felhasználható forrásait törekednünk kell a határ- régióban az EU számára is elfogadható projektek finanszírozására fordítani. Itt elsősorban a határőrizet megerősítése (drogcsempészet, emberkereskedelem, illegális bevándorlás) ill. környezetvédelmi projektek (erdőtelepítés, folyószabályozás, vízgazdálkodás) jöhet szóba. A határrégiók megerősítése természetesen szlovák, lengyel és román érdek is, ez szélesebb körben is felfogható. Törekednünk kell ugyanakkor a határ átjárhatóságának biztosítására, a kölcsönösen előnyös vízumpolitika fenntartására azt követően is, hogy Magyarország belép a schengeni-övezetbe.

d) Közvetlen célunk a kárpátaljai régióban élő magyar lakosság helyzetének stabilizálása, az asszimiláció és az áttelepülés lassítása, megállítása. Célszerű a térségben magyar közép- és kisvállalkozók befektetéseinek támogatásával megjelenni. Az M3-as autópálya megépítésével lehetőségünk nyílik egy olyan opció felkínálására mely a határtól autópályán közvetlenül az Unió fejlettebb országaiba való eljutást teszi lehetővé az ukrán gazdaság szereplői számára, növelve ezzel Magyarország mint tranzitút jelentőségét Ukrajna számára.

e) Az EU-ból való kimaradás miatt az ott élő magyarság számára kiemelkedő jelentősége van a kettős állampolgárságnak ill. az ehhez köthető rugalmas munkavállalási és utazási feltételek megteremtésének. A helyben adható oktatási és nevelési támogatás növelésével, a felsőfokú oktatás támogatásával azonban el kell érni, hogy a lakosság szülőföldjén tanuljon s a nyitottabb lehetőségek ne az áttelepülést és az elvándorlást ösztönözzék. Törekedni kell a térség számunkra megmaradt központjának, Beregszász magyar jellegének megőrzésére.

f) Törekedni kell arra, hogy az európai szomszédságpolitika akcióterveiben minél több konkrét együttműködés induljon be és azokhoz a szükséges forrásokat biztosítsa az EU. Elsősorban a határmenti együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználására kell törekednünk, különösen a Vajdaság, Kárpátalja és a Nyugat-Ukrajna fejlesztése tekintetében. Ennek érdekében törekedni kell a külföldi (nemcsak magyar) tőkebefektetések elősegítésére. Elő kell segíteni, hogy a fő vasúti vonalakon keskeny nyomtávú vonatokkal is lehessen közlekedni, pl. Budapest-Lviv között.

g) Magyar szempontból az együttműködés az európai szomszédságpolitika keretében akkor válik eredményessé, ha az ukrán akcióterv programjai közé sikerül olyan projekteket is elhelyezni, melyek célzottan a kárpátaljai régiónak szólnak. Ennek érdekében a kárpátaljai magyarság politikai és szakmai képviselőivel egyeztetett, konkrét javaslatokat, projektterveket kell készíteni, melyek már nem bilaterális ukrán-magyar alapon, hanem az EU-ukrán akcióterv keretében kerülhetnek megvalósításra. A projektek kidolgozásában jó alapot nyújthatnak a Nyíregyházi Folyamat tevékenysége során felgyűlt tapasztalatok és ötletek. Magyarországnak, annak érdekében, hogy hatékonyan tudjon élni az európai szomszédságpolitika nyújtotta lehetőségekkel, saját kétoldalú kezdeményezésekkel is elő kell állnia. Ezért indokolt mélyítenie a magyar-ukrán kapcsolatokat is.

Ebben az összefüggésben ki kell térni a határon túli magyar lakossággal kapcsolatos politika alapelvére. Az őket érintő anyaországi stratégiát mind politikai, mind erkölcsi alapon kizárólag az érintettekkel egyeztetve lehet megfogalmazni. Ebből a meggondolásból kiindulva a jelen tanulmány kizárólag az Európai Unió szomszédságpolitikájának a határon túli magyarokat érintő aspektusait érinti. [Ezt a témát mindössze egy másik munkacsoport által készített nemzetpolitikai stratégia ismeretében lehet kidolgozni.]

Az ukrán akcióterv magyar szempontból kiemelt jelentőségű kérdései

a) Az EU-Ukrán akcióterv kiemelten kezeli a demokrácia és jogállamiság kereteinek megerősítését. Ennek megfelelően támogatja a törvénykezési reform nemzetközi normáknak megfelelő végrehajtását.

b) Az akcióterv nagy hangsúlyt helyez a biztonságpolitikai együttműködésre is, elsősorban a regionális biztonságra összpontosítva (Transznyisztria).

c) Az akcióterv ösztönzi az ukrán kormányt arra, hogy európai normákon nyugvó hatékony kisebbségvédelmi törvénykezést folytasson, és erősítse az együttműködést a nemzeti kisebbségek képviselőivel.

d) Az akcióterv regionális fejlesztési stratégia kidolgozását kívánja meg az ukrán kormánytól 2015-ig.

e) Az akcióterv a környezetvédelmi részben a szomszédos államokkal történő regionális környezetvédelmi együttműködés területeinek kijelölését, valamint a határokon átnyúló regionális szintű kapcsolattartást szorgalmazza.

Belorusszia

Bár 1995-ben Belorussziával is megtörtént a PEM aláírása, de a Belorussziában kialakult antidemokratikus fejlemények miatt a PEM nem került ratifikálásra. Közös stratégia kidolgozására nem került sor.

Belorusszia vonatkozásában az EU és a nemzetközi szervezetek (pl. az EBESZ) többször kudarcot vallottak, Lukasenko elnök együttműködési készségének hiányában.

Lengyelország és Litvánia – szomszédos államokként – szoros kapcsolatokat ápolnak a belorusz társadalom jeles képviselőivel, támogatják demokratizálódásra irányuló törekvéseiket. Magyarország a lengyel törekvések mentén tudja elősegíteni az ország demokratikus átalakulását.

Ajánlások

Célul kell kitűznünk Belorusszia fokozatos közelítését az EU térségéhez, még akkor is, ha ez Lukasenko jelenlegi, diktatórikus rendszere miatt nem ígérkezik könnyű feladatnak. Fokoznunk kell a civil társadalom erősítését, a demokratikus ellenzék támogatása új formáinak kidolgozását, a független média megerősítését.

Moldova

AZ EU és Moldova közötti kapcsolatok jogi alapjait az 1994 decemberében aláírt és 1999 júliusában hatályba lépett kétoldalú Partnerségi és Együttműködési Megállapodás jelenti. Közös stratégia kidolgozására nem került sor.

Ajánlások

a) Moldovának – mint Európa legszegényebb országának – elsősorban gazdasági jogrendjét kell átalakítania, hogy fogadóképes legyen európai beruházások esetében.

b) Magyarország a rendszerváltás tapasztalatainak átadásával, kisebb mértékben gazdasági kapcsolatok bővítésével segítheti Moldovát.

c) A transznyisztriai kérdés megoldása Magyarország érdekében is áll.

b) Dél-Mediterrán

Magyarország korlátozott közvetlen politikai és gazdasági érdekekkel rendelkezik a Dél-Mediterrán térségben. Ennek ellenére Magyarország, felelős EU-tagállamként, aktív szerepet vállalhatna a szomszédságpolitika olyan területein, ahol nincs közvetlen érdeke. Egy ilyen szerepvállalás erősíti hazánk hitelességét, s adott esetben Budapest viszonzást várhat el olyan államoktól (pl. Franciaország), amelyeknek közvetlen érdekei fűződnek a Dél-Mediterránhoz. Az EU-tagsággal együtt megnőtt Magyarország mozgástere a térségben, amennyiben az EU intézményein keresztül multilaterális kapcsolatba kerülhet a térség államaival, s esetenként a kölcsönös előnyök alapján kétoldalú kapcsolatok is kialakulhatnak. Ugyanakkor igaz az is, hogy a rendszerváltozást követően a kétoldalú kapcsolatok általánosságban gyengültek a dél-mediterrán térség államaival. A magyar politikai képviseletek száma az EU-hoz való csatlakozás után nem csökkent, éppen ellenkezőleg, nőtt: új missziók nyíltak a Palesztin Területeken (Ramallahban) és Jordániában (Ammanban). Ilyen módon Magyarország diplomáciai képviselettel rendelkezik minden egyes dél-mediterrán országban.

Ajánlások

a) A szélsőséges politikai erők elleni fellépés és a terrorizmus visszaszorítása . Magyarországnak lehetőségei szerint részt kell vállalnia a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben (titkosszolgálat, logisztika, szakértők).

b) Izraeli -palesztin konfliktus. Magyarországnak támogatni kell a Kvartett erőfeszítéseit a kérdés békés és mindkét felet kielégítő megoldására a multilaterális fórumokon és keretekben. Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, Magyarországot történelmi okok miatt szorosabb kapcsolat fűzi Izraelhez, mint a többi partnerállamhoz. Ez a kétoldalú kapcsolat magyar szempontból elsősorban gazdasági téren lehet előnyös fejlett izraeli technológia átvételével, illetve a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésével.

c) Energiabiztonság . Magyarországnak az EU-n belül támogatnia kell az európai energiaellátás diverzifikálására irányuló erőfeszítéseket, amelynek egyik eleme – az alternatív energiaforrások fokozott mértékű fejlesztése, illetve kihasználása mellett – a közel-keleti, illetve észak-afrikai szénhidrogén források nagyobb mértékű bekapcsolása az európai energiahálózatba. Az energiabiztonság egyik előfeltétele a térség államainak stabilitása; ennek megfelelően Magyarország lehetőségeinek arányában az erre irányuló erőfeszítéseket is támogatni kell.

d) Bevándorlás . Magyarország vonzereje a schengeni rendszerhez való csatlakozással megnőhet az elsősorban Nyugat-Európába irányuló illegális bevándorlás szempontjából, s a magyar határőrizeti, illetve rendvédelmi szervezeteknek fel kell készülniük egy fokozottabb illegális migráció okozta nehézségekre.

e) Tömegpusztító fegyverek . Magyarországnak elemi biztonsági érdeke a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása, illetve a már meglévő készletek csökkentése vagy akár megsemmisítése. Az ország adottságaiból következően Magyarország elsősorban csak támogatni tudja az ezekre a célokra irányuló nemzetközi (nagyhatalmi) erőfeszítéseket, amelyeknek egyik legfontosabb feltétele az szoros atlanti együttműködés. Az atlanti közösség megosztására irányuló törekvéseket ilyen szempontból is el kell utasítanunk.

f) Kereskedelmi kapcsolatok . Lehetőleg kormányzati szinten is támogatni kellene magyar vállalatok exportlehetőségeit a térség országaiban, amelyek többsége a ‘petrodollárok’ miatt komoly piacokat jelenthet megfelelő árúkínálat esetén.

c) Nyugat-Balkán

Szerbia

Szerbia jelenlegi történelmének pszichológiai szempontból legfontosabb momentuma a szerb Trianon, melynek feldolgozásához és kezeléséhez a szerb politikai elitnek és a lakosságnak hosszú időre lesz szüksége. Az EU legfrissebb döntései arra engednek következtetni, hogy középtávú EU tagsága nem kizárt lehetőség. Feltételezhető, hogy a frissen taggá váló Románia is balkáni tapasztatait kívánja előtérbe helyezni az EU-ban, ezért vele mint partnerrel és riválissal egyaránt számolni kell ugyanúgy, mint Szlovéniával és Horvátországgal, mely utóbbiak történelmi és nyelvi okok miatt előnyösebb helyzetben vannak. Az elmúlt évek magyar-balkán politikájára leginkább az EU részéről megnyilvánuló és a valóságban be nem teljesített elvárások ill. a magyar részről hol több, hol kevesebb intenzitással hangoztatott készség, de valójában koncepció és eszközhiány volt jellemző. Ez a csak felszólalásokban létező politikai koncepció tarthatatlanná válik ezért a kiüresedő szegedi folyamat mellett más elképzelésekkel is jelentkeznünk kell. Az ország széteséséből fakadóan ugyanakkor Szerbia középtávon Magyarország egyik legfontosabb kisebbségpolitikai partnerévé válhat, amennyiben a szerb politika sikeresen megszabadul szélsőségesen nacionalista és kizárólagos nemzetállami törekvéseitől. A titói hagyományokra kisebbségpolitikai téren változatlanul építeni lehet, ugyanakkor hosszú távú problémaként jelentkezik a Vajdaságba menekültként és betelepítettként érkezett a vajdasági multi-etnikus hagyományokról semmilyen ismerettel nem bíró elkeseredett és felheccelt szerb lakosság.

Ajánlások

a) Célszerű olyan programot indítani és erre Európai Uniós támogatást szerezni, ami ezt a helyzetet próbálja meg valamilyen módon kezelni.

b) Szerbia irányába aktív, kezdeményező kétoldalú kapcsolatépítésre van szükség, ami nem nélkülözheti a személyes kapcsolati elemeket.

c) Érdemes lenne megvizsgálni, hogy van-e lehetőség olyan privatizációs együttműködésre, melyet Szlovákiával sikerült kialakítani, ahol – többek közt a kedvező befektetési és adózási környezetnek köszönhetően – aránylag nagyszámú magyar vállalat van jelen. Lehetőség szerint támogatni kell a közép- és kisvállalatok megjelenését a szerbiai privatizációban.

d) Törekednünk kell arra, hogy a Vajdaságban román-szerb-magyar együttműködéssel euró-régiós program induljon ill. a meglévő keretben megpróbáljunk uniós pénzt szerezni.

e) Magyarország uniós keretben és az európai együttműködés fórumain (ET, EBESZ) ill. meghatározó kétoldalú partnereiken keresztül támogassa Koszovó státuszának rendezését.

Vajdaság

Közvetlenül a vajdasági magyarságot érinti, de közvetett hatása lehet a többi magyar közösség sorsának alakulására is az a következetes magyar külpolitika, melyet a Nyugat-Balkán stabilizálása érdekében szándékozunk folytatni, az alábbi megfontolásokra támaszkodva: a Nyugat-Balkán stabilizálásának kulcsa a nemzeti kisebbségi közösségek helyzetének rendezése a kérdés nyugat-európai, minden érintett felet kielégítő rendezésének mintájára.

Ajánlások

a) Kiemelt fontosságú magyar érdek, hogy az EU-val, melyre végső soron e térség stabilizálásának feladata hárul, elfogadtassuk azt a körülményt, hogy e térség stabilizálása terén nem képzelhető el előrelépés a nemzeti kisebbségi közösségek (szerbek, albánok, magyarok) sorsának rendezése nélkül. kulturális és/vagy területi autonómiáinak létrehozása nélkül. Ennek az elképzelésnek a jegyében Magyarországnak aktív politikát kell folytatnia mind az EU-ban, mind a nyugat-balkáni térségben.

b) A magyar-magyar kapcsolattartás tekintetében Magyarország csatlakozása a schengeni térséghez alapvető változásokat eredményez a jelenlegi helyzethez képest. A fő problémát az jelenti, hogy míg a vízumpolitika tekintetében az EU-csatlakozással csak a közös vízumlistát kellett átvennünk (ezért vezette be Magyarország a vízumkényszert Szerbia és Montenegró, valamint Ukrajna viszonylatában) és a közös vízumformátumot alkalmazni, schengeni csatlakozásunk időpontjától kezdve már a közös vízumdíjakat is át kell venni, ami jelenleg átlagosan 35 euró. Meg kell jegyezni, hogy a vízumkérdés nem kizárólag pénzügyi, hanem biztonsági és nemzetpolitikai kérdéseket is felvet.