Harsányi Levente szerint női feneket nem mutogatunk, ezért le is fotózott egyet
Aztán még azt is jól megmondja, mi illik, és mi nem.
V.É.

Az iskolai napló nem hatalom, hanem ajándék
Nem gondolja, hogy a gyerekek ma leterheltebbek lennének, mint régebben voltak, nem hisz a differenciáltan tanításban, fontosnak tartja a mai magyar irodalom megismertetését – Kistelekiné Makay Ilona negyvenkét éve van a tanári pályán, értékteremtő oktató-nevelő munkájáért nemrég Bárczy István-díjjal jutalmazták. Kiforrott véleménye van a tanításról, a gyerekekről és a szülőkről is.
Czeglédi Fanni

Hihetetlen mennyiségű hamisított árut semmisítettek meg Thaiföldön – fotók
Ruhák, cipők és mobiltelefonok is kerültek az aprítóba.
hvg.hu/MTI

Óriási trópusi halat láttak Skócia partjainál
A holdhal a trópusi tengerek lakója, de az utóbbi években egyre gyakrabban látják északon is.
hvg.hu

„Az első lépés, hogy összeírjuk, mit szerettünk és utáltunk a gyerekkorunkban”
A boldog és kiegyensúlyozott gyerek nevelése a szülők otthonról hozott – jó és rossz – mintáinak a feltérképezésével kezdődik – hangsúlyozza Iben Dissing Sandahl dán pszichoterapeuta. A Gyereknevelés dán módra című kötet társszerzőjével közelgő szalonestje előtt beszélgettünk a skandináv módszer titkairól. 5 kérdés – 5 válasz.
HVG Extra Pszichológia

Végre vannak Felcsút-szurkolók - kartonból
Egész kis csoport buzdította kedvenc csapatát a Mezőkövesd ellen.
hvg.hu

Tombol a parlagfű az Alföldön
Szeptember végéig egyre rosszabb lesz a helyzet. Az érzékenyeknek asztmatikus tüneteik is lehetnek. Érdemes gyakrabban ágyneműt cserélni és hajat mosni.
hvg.hu/MTI

Szkanderező magyarokat néz ma Orbán Viktor Kirgizisztánban
A kormányfő a Nomád Világjátékokra utazik, és magyar szkanderezőket, szumó birkózót, sambo versenyzőt is megnéz diktátorok társaságában.
hvg.hu

Kálmán Olga: Szabadabban dolgoztam a Hír TV-ben, mint az ATV-ben
Olyan érzés volt júniusban és júliusban a Hír TV-ben dolgozni, mintha a Titanic fedélzetén zenéltünk volna - mondta Kálmán Olga.
hvg.hu

Ha a Duna Arénában úszna, jól ossza be az idejét
Naponta csak három órán át tart a lakossági úszás.
hvg.hu

Brüsszel is hadat üzent a műanyagnak
Szombattól nem használhatnak vékony műanyag zacskót a brüsszeli üzletek.
MTI

Zacher Gábor erős interjút adott, aztán töröltette
Már nem elérhető a beszélgetés, amelyben kiosztotta a magyar egészségügyet.
hvg.hu

Zacher Gábor: Az egyik leggázabb a magyar orvostársadalom, ami létezik
A Honvédkorház sürgősségi osztályának volt vezetője szerint csak akkor fog megjavulni a magyar egészségügy, ha bedől a rendszer, és ehhez most közel vagyunk.
hvg.hu

Majka és Curtis konfliktusa újabb hullámokat ver
Most épp Ganxsta Zolee koncertjét írta felül a két előadó szakítása.
hvg.hu

A nemek közötti egyenlőségre törekednek a jövőben a velencei filmfesztivál szervezői
A szervezők egy erről szóló kötelezettségvállalást is aláírtak.
hvg.hu/MTI

Száműzik a kávét a dél-koreai iskolákból
Már a tanárok sem juthatnak kávéhoz az intézményekben, de ezzel is csak a diákoknak akarnak jót.
hvg.hu/MTI
