Ráhangolódás, megérkezés
December negyedik vasárnapján meggyújtjuk az utolsó gyertyát, melynek fellobbanó lángja jelzi, vége a várakozásnak, érkezik az ünnep. Az Advent szó latin eredetű, és eredeti jelentése pontosan: megérkezés, az Úr érkezése. A karácsonyra való előkészület a "szent várakozás" időszaka: várjuk a Messiást, a fény születését, mert tudjuk, hogy "eljő és nem késik". Az idő múlását az ádventi koszorú gyertyáinak meggyújtásával, az adventi naptár ablakainak kinyitásával mérjük. A koszorún a gyertyákkal az advent angyalait hívjuk, akik megjövendölték Jézus születését. A naptár a készülődés, várakozás idején minden napra apró ajándékot, meglepetést tartogat. December 24-én nyitjuk ki az utolsó kis ablakot.
A karácsony a katolikus egyház második legnagyobb ünnepe, de számos néphagyomány is kapcsolódik hozzá. A ferences mozgalomnak köszönhetjük a kettő összekapcsolódásából született gazdag, színes ünnepkört: Szent Ferenchez köthető a liturgikus kötöttségek oldása az érzelmek, a családi összetartozás megélése felé. Ő honosította meg a betlehem állítást, de nevéhez fűződik a születéstörténet élő szereplőkkel való eljátszatása is - így tette még szemléletesebbé az eseményt, mellyel érzelmileg is azonosulni tudtak az emberek.
Az ajándékozás szokása is innen ered. Sokáig jelképes, inkább rituális gesztus volt. A természet kincseiből, bogyókból, gyümölcsökből, természetes anyagokból, házilag készültek az apró tárgyak: „az ajándékban a megajándékozott a mennyország egy darabkáját kapja”.
A karácsony jelképe lett a karácsonyfa, amely Isten ajándékozó szeretetének szimbóluma. A fenyő örökzöldje az örökkévalóságra, háromszög formája a szentháromságra, ágai pedig a keresztre emlékeztetnek.
A karácsonyfa
AFP / Roland Weihrauch
A karácsonyfáról szóló legkorábbi, a 15. század végén Strabourgban keltezett, feljegyzést Sebastian Brant német író jegyzi. Akkor még csak almával, ostyával díszítették a – feltehetőleg templomban felállított - fát. A gyertyák az 1660-as években kerültek rá. A karácsonyfa állítás szokása azonban csak a 19. század elejére terjedt el. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben. Magyarországon kezdetben főleg a német ajkú városi lakosság körében vált szokássá. Az első magyarországi karácsonyfát Brunszvik Teréz állította 1824-ben Aszódon. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa említése Jókai Mór 1854-es, A koldusgyermek című, karácsonyi tárgyú elbeszélésében lelhető fel először.
Terítéken
Bár a karácsonyi ünnepkör világszerte a keresztény hagyományokra épül, az „áldozati ételek” alapanyagai fellelhetők más vallások, pl. a zsidóság rituális ételeiben, figyelmeztetve bennünket arra, hogy az élet ünneplése és szeretete vallásokon átívelő motívum, és szükségszerűség.
Minden asztalra kerülő ételnek van rituális jelentősége. Például a bab, a borsó, a lencse, a mák a bőséget biztosítja, a fokhagyma az egészséget, a dió elhárítja a rontást, a méz megédesíti az életet.
Magyarország egyes vidékein karácsonykor a kútba dobtak egy almát, melyet Vízkeresztkor húztak ki, és annyi gerezdre vágtak, ahányan ültek az asztalnál – közösen fogyasztották el, hogy biztosítsák az egészségüket és megerősítsék a család egységét.
A magyar karácsonyi menü a régi paraszti hagyományokra épül, a polgárosodás során kifinomultak ugyan a fogások, de az alapanyagokban, a készítési módban fellelhető az eredetük: a csavart mákos rétest például felváltotta az osztrák eredetű bejgli. A borleves egyértelműen a nagypolgári étkezési kultúra része, a mákosguba viszont a paraszti hagyományból ered. Régen erre az alkalomra időzítették a disznóvágást, így a töltött káposzta, hurka, kolbász is elmaradhatatlan fogása lett az ünnepeknek. Krisztusra és az apostolokra emlékezve fogyasztották a halat, amelynek a pikkelyei viszont a bőséget szimbolizálták. A gesztenyével töltött pulyka már inkább a polgári asztal dísze lett, és az angolszász kultúrából érkezett – de a pogány hagyományokban a szárnyas elkaparja a rontást. Újévkor már a bőségrituáléké volt a főszerep: a malac, a lencse, a kocsonya a következő év bőségét hívatottak előre vetíteni.
A falusi ház központi bútordarabja az asztal volt, melyet csak az ünnepek alkalmával terítettek meg, és egyfajta áldozati oltárként szolgált. Az abroszt csak ezen a napon tették fel, és mágikus erőt tulajdonítottak neki: a következő évben ezt használták a gabona vetésénél, de ezzel takarták le a betegeket is.
A vacsora közben keletkezett morzsákat is megőrizték; mágikus, gyógyító erőt tulajdonítottak neki. Orvosságként, szerelem felkeltésére, vagy rontás elleni szerként alkalmazták.
Hagyomány másként - receptek
Harcsakrémleves
Hozzávalók (6 adag):
300 g magyar tenyésztésű afrikai törpeharcsa filé
1 póréhagyma fehér része felkarikázva
1 sárgarépa
1 paszternák
3 szál zeller
1 gerezd fokhagyma
1 deci száraz fehér bor
200 g tejszín vagy sűrű kókusztej
1 kávéskanál só
½ kávéskanál fehér bors
1 liter zöldség alaplé
1 kisebb babérlevél vagy 1 kaffer lime levél (az előbbit a tejszínes, az utóbbit a kókusztejes változathoz ajánlom)
20 g vaj
A pácolt citromhoz:
bio (kezeletlen héjú) zöld citrom
1 deci extra szűz olíva olaj
só, fehér bors, egy kaffer lime levél
friss kakukkfű
Elkészítése:
- A vajat egy lábosban megolvasztjuk.
- Hozzáadjuk a karikára vágott póréhagymát, és kevergetve addig pirítjuk, míg a tömött hagymakarikák fellazulnak.
- Rádobjuk az apróra vágott fokhagymát, és fél percig együtt pirítjuk.
- Beletesszük a kockára vágott harcsafilét, átkeverjük, és hagyjuk, míg a halhús átfehéredik.
- Felöntjük a borral, alaposan átkeverjük, és 2-3 percig együtt forraljuk, míg a bor alkoholtartalma elpárolog.
- Beletesszük a faldarabolt zöldségeket (a zellerszárat, a sárgarépát és a paszternákot – ezt helyettesíthetjük petrezselyemgyökérrel is), megsózzuk, borsozzuk, beletesszük a babér- vagy lime levelet, és alaposan összekeverjük, majd 5 percig lefedve pároljuk.
- Felöntjük az alaplével, és teljesen puhára főzzük benne a halhúst és a zöldségeket.
- Simára turmixoljuk, és belekeverjük a tejszínt vagy a kókusztejet.
- A pácolt citromot egy nappal előtte kell elkészíteni: egy üvegtálba teszünk másfél, 1 mm-es vékony karikára vágott bio zöldcitromot. Rétegenként enyhén sózzuk, borsozzuk. Felöntjük az olívaolajjal és a maradék fél citrom levével. Beleteszünk egy kaffer lime levelet és egy friss kakukkfű ágat. Légmentesen lezárjuk, és a hűtőbe tesszük. Tálaláskor, szeletenként a tányérokra tesszük, a páclével meglocsolhatjuk a levest. Salátákhoz is felhasználható.
Habos mákos guba
3 db 25 cm-es gubakifli (készen kapható a pékségekben, élelmiszerláncok sütődéiben)
1 evőkanál sárgabarackdzsem
25 g kandírozott narancshéj
3 cl barackpálinka
250 g darált mák
1 evőkanál vaj a tepsi vagy sütőtál kivajazásához
Forrázat:
500 ml tej
1 evőkanál méz
1 citrom reszelt héja
1 narancs reszelt héja
1 teáskanál vanília eszencia, por vagy vaníliarúd
Krém:
5 db tojássárgája
50 g kristálycukor
Hab:
50 g kristálycukor
5 db tojásfehérje
1 evőkanál baracklekvár
Elkészítés:
- A kifliket kb. 1 cm-es karikákra vágjuk, és egy sütőlapon enyhén megpirítjuk. Ezután a kivajazott sütőtálba rendezzük.
- A tejet a citrom és a narancs héjával együtt felforraljuk, a végén beletesszük a mézet és a vaníliát (ha vanília rudat használunk, felvágjuk és kikaparjuk a belsejét), majd lefedve 10 percre félretesszük.
- Kicsit várunk, hogy a kifli beszívja a tejet, megszórjuk a porcukorral összekevert mákkal majd 15 percre 180 fokos sütőbe dugjuk.
- A baracklekvárt egy evőkanál vízzel felhígítva, benne a kandírozott narancshéjjal felforraljuk, a végén hozzáadva a barackpálinkát a megsütött mákos gubára kenjük.
- A tojásfehérjéket a cukorral és egy fél csipet sóval kemény habbá verjük. A kész habhoz hozzákeverünk egy evőkanál baracklekvárt úgy, hogy csíkos maradjon a hab.
- Ez alatt kikeverjük a tojássárgáját a cukorral, majd elegyítjük a forralt tejjel, és az előkészített kiflikarikákra öntjük.
- A habot eloszlatjuk a mákos guba tetején és 160 C-on, kb. 10 perc alatt készre sütjük.
(Receptek: http://ketcicakonyhaja.blog.hu, a teljes cikk a HVG Gasztro&Utazás külön kiadványában)
