Egy hely, ahol megtanulhatjuk az élvezetet

A csokoládéhoz rengeteg érzésünk, gondolatunk és fantáziánk kötődik. A latin nevén Theobroma cacaonak hívott növény nem véletlenül a világ egyik legnépszerűbbje, és nem véletlenül ölnek bele annyi időt, energiát és pénzt abba, hogy a messzi tájakon – főleg az Egyenlítő környékén – termő kakaóbabból elővarázsolják, majd a maximális élvezet érdekében évszázadokon át fejlesztett módszerekkel feldolgozzák a kakaószemeket. És nyilván nem kell sokat győzködnünk magunkat arról sem, hogy a csokoládé gyógyszer. A kakaóban lévő flavonoidok például segítenek megőrizni az erek rugalmasságát, a fenoltartalma csökkenti a kolesztereinszintet. Erősíti az immunrendszert és véd egyes kardiovaszkuláris betegségekkel szemben. És akkor még nem szóltunk arról, hogy van benne egy csomó, a szervezet számára hasznos dolog, mint a magnézium, a kálium, a vas vagy a cink.

Azon túl viszont, hogy már gyerekkorunk óta tudjuk, mennyire kellemes érzést vált ki a nyelvünkön, és szinte reflexszerűen utána nyúlunk, ha nem csak örömre, hanem egy kis energiára is szükségünk van, nem sokat tudunk a csokoládéról. A nagy múltú Szamos családi manufaktúra minden szakmai tudását és lelkesedését bevetette, hogy ez megváltozzon, így született meg a Szamos Csokoládé Múzeum.

Szamos

A múzeum fogalmát talán a mindent a szemnek, semmit a kéznek szigorával kötjük össze, a Szamos múzeumának a megálmodói viszont tudják, hogy a csoki lényegét más érzékszervvel kell megérteni. A nézelődés és elmélyülés mellett ezért itt kóstolásra is lehetőség van, ráadásul a csokoládét több megnyilvánulási formájában is magunkhoz vehetjük. A legizgalmasabb talán a pörkölt kakaóbab érzése a szánkban: ismerős, ott van benne a csoki ismert ízének az ígérete, mégis egészen más, elementárisabb élményt ad. Kicsit visszarepülhetünk a 16. századba, Cortesék idejébe, akik Mexikóban némi gondolkodás után összekötötték a szálakat, és rájöttek, hogy a kellemes érzéseik, a jó erőnlétük és a kirobbanó energiájuk összefüggésben van azzal, hogy kakaószemeket rágcsáltak. Innentől predesztinálva volt a kakaó diadalútja.

A tábláktól roskadozó bolti polcokat látva nehéz elképzelni, hogy a csokoládé luxustermék, bár ha nem a nagyipari termelésben előállított darabok árára és minőségére vetünk egy pillantást, ez rögtön egyértelműbb lesz. Nem véletlen, hogy a csokoládé először a királyi udvarokban jelent meg – egyszerűen olyan költségei voltak, amelyek radikálisan leszűkítették a fogysztók körét –, majd csak ez után harapott bele az arisztokrácia. De még a legúribb szalonokban is csak apró darabokban adagolták. Ennek megfelelően a körítés is a luxust idézi, és a múzeumban ebből nagyon látványos ízelítőt kaphatunk: a porcelánmanufaktúrák kitettek magukért, hogy méltó csészéket, kannákat készítsenek a forrócsokoládénak, hiszen szó sem lehetett arról, hogy teáscsészéből igyák – külön csészéket terveztek például a hintóban történő forrócsoki fogyasztáshoz, nehogy kilöttyenjen az ital –, de a csokisdobozt művészi kontextusba helyező mesterek is emlékezetes alkotásokat hoztak létre.

A múzeumban 4500 csokoládéhoz kötődő tárgyat gyűjtöttek össze, a kollekcióban mintegy negyven év gyűjtőmunkája és szenvedélye van – mondja Szamos Gabriella. Vannak olyan dobozok, amelyek pincékből, padlásokról kerültek elő, de olyan kisebb vagyon érő csésze is, amelyért Párizsig vagy Londonig kellett menni. És persze ott van a múzeum egyik leglátványosabb és valljuk be, legfurább kiállítása tárgya – hiszen kinek jutna eszébe tortadísznél nagyobb marcipánszobrot készíteni?: A szép csokoládéslány című szobor, amely 78 kg (!) marcipánból készült, egészen új szintre emelve a cukrászművészetet. A múzeumban természetesen a marcipánt is felszolgálják az ízlelőbimbóknak: az egyik teremben a kiállított tárgyakat csodálva kóstolhatjuk meg, hogy milyen jó barátja a forró csokinak.

Nehéz elhinni, de ez a szobor marcipánból van

Szamos

Igazán nagy utat viszont a kakaóbab tesz meg, amíg szépen becsomagolva a kezeink közé kerül valamilyen édesség formájában, és a múzeum ebbe a lenyűgöző háttérvilágba is bepillantást enged. Hogy már a kezdeteknél mennyire kell ügyelni a részletekre: a kakaófa virágainak a beporzását sokszor kézzel végzik a munkások, mert erre csak a kinyílást követő néhány órában van lehetőség. A fák rendkívül érzékenyek a vízhiányra, párás, meleg levegőre és árnyékra van szükségük. A terméseket kézzel takarítják be, majd a lehető legrövidebb idő alatt kifejtik belőlük a kakaóbabot. Ezt aztán pálmalevelek alatt fermentálják, szárítják, majd jutazsákokban elszállítják például Európába, ahol már a pörkölés és a feldolgozás fázisait végzik.

És ha már a feldolgozásnál tartunk: a múzeum működő műhelyében lehetőség van saját csokoládé elkészítésére is: értő kezek öntik formába a 70 százalékos belga csokit, hogy aztán a saját kísérletező kezeinkkel feldíszítsük és karaktert adjunk neki. A tervek között szerepel egy másik kézűves kihívásnak – a marcinpánrózsa készítésének – a beiktatása is a múzeumi programba, ami egyfajta tisztelgés is lenne a Szamos marcipános hagyományai előtt. A cukrászat alapítója, Szamos Mátyás éjszakákon át gyakorolta annak idején, hogy miként lehet a marcipánból virágokat formálni, vagyis abban, hogy a marcipán a Szamos védjegye lett, rengeteg munka és szenvedély van. Nem véletlenül ez az a fogás, amelyet a Szamos család minden tagjának kötelezően tudnia kell. A marcipánrózsákból  és az 5-10 főt foglalkoztató családi vállalkozásból ma már egy több mint 500 fős cég lett a Szamos Marcipán 25 üzlettel Magyarországon, és már Bécsben sem maradnak Szamos termékek nélkül a cukrászdába járók.

Szamos Mátyás szenvedélye, és persze a receptek is generációról generációra öröklődnek a családban. A Szamos ma már Magyarország egyik legismertebb családi vállalkozása – és a családi jelzőt itt tényleg a szó szoros értelmében kell érteni: a céggel kapcsolatos döntések Szamos Gabriella szerint még ma is a konyhaasztalnál dőlnek el.