szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy texasi férfi elment a helyi oktatási bizottság ülésére és elmondta, hogyan bántották diáktársai annak idején. Köztük az a férfi, aki a bizottság ülését vezette.

A neve miatt folyamatosan megalázták diákkorában, ezért csaknem öngyilkos lett az a férfi, aki hétfőn jelent meg a texasi Katy körzeti oktatási bizottság ülésén, hogy elmondja történetét, majd monológja végén szembesítse a helyi tanfelügyelőt azzal, hogy ő is a szemétkedő diákok egyike volt. A sztoriról több más mellett a Washington Post is beszámolt.

A ma már anyja vezetéknevét viselő Greg Barrett neve eredetileg Greg Gay volt, és a férfi elmondása szerint ezért pokollá tették az életét a diáktársai, sőt még tanárai, edzői is megalázták, így senkihez nem tudott segítségért fordulni. Egy nap az iskolatársai a mosdóban támadtak rá, és fejét belenyomták a piszoárba – mesélte Barrett, aki emlékszik rá, ahogyan magzati pózban, felrepedt ajkakkal, vizelettel borítva fekszik a mosdó padlóján, a többiek pedig rugdossák. Aznap otthon majdnem főbe lőtte magát, mert nem volt olyan ember az oktatási rendszerben, akihez fordulhatott volna – mondta, majd feltette a kérdést: vajon így lesz ezentúl is?

Aztán a bizottsági tanfelügyelőhöz fordulva azt mondta:

"Lance, emlékszel erre? Mert te voltál az egyik, aki a vécébe nyomtad a fejem" –

mondta végül Garrett, majd távozott.

Lance Hindt, a tanfelügyelő a videó szerint csak mosolygott, majd később közleményt adott ki, amelyben tagadta a vádakat, és azt írta, felső tagozatban valóban együtt járt Garrettel, de középiskolában már nem. Egyébként pedig – tette hozzá – tanfelügyelőként mindig olyan környezetet igyekezett teremteni, ahol minden diák fizikailag és érzelmileg is biztonságban érezheti magát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!