Érzelmi, reklám- és mozgalmi megközelítés, önkényes kijelentések (nem derül ki a válaszcikkből, hogy mi lett volna valótlanság az állításaim közül) és nagy nevek pufogtatása helyett javaslom, hogy szakmai szempontok mentén elemezzük a boldogságot, és ennek fényében a boldogságórákat.

A gyerekek boldogok, amennyiben hagyják őket boldognak lenni. Ha a körülmények engedik, mindannyian tudunk boldogok lenni, de van egy igen erős egyéni, személyes faktora a boldogságnak, amely kisgyerekkorban formálódik, és amely által a boldogság megélése inkább a belső, mint a külső tényezőktől függ. A különbség a boldog és boldogtalan felnőtt között, hogy az utóbbiaktól már gyerekkorukban elvette a környezet a pozitív érzelmeket megfélemlítéssel, elhanyagolással, büntetéssel, túlzott elvárásokkal, elfogadás hiányával és még sokféle, gyakran a neveléshez sorolt eszközzel. Ha elvész a gyerekből az önbizalom, az önmagába vetett hit, akkor nehezen fog magának reális, de magas célokat kitűzni, ami pedig a boldogság legfőbb biztosítéka.

A boldogsághoz vezető út nem egyértelműen leírható, mert a boldogság élmény, és egyénenként jellemző mintázata, valamint tartalma van. A boldogságról gondolkodók Szókratész és Arisztotelész óta megkülönböztetik a hedonikus, vagyis az érzéki és testi jóléten alapuló boldogságot, valamint az eudaimonikus, az egyéni életút beteljesítésének boldogságát, ami afféle szellemi boldogság.

Hedónia: öröm, élvezet és elégedettség, valamint a szorongás hiánya. Az önellátás és öngondoskodás érzése, az egyén saját szükségleteinek és vágyainak kielégítése, a személyes szabadság és a harmónia elérése.

Eudaimónia: identitás és hitelesség érzése, személyes fejlődés, önmegvalósítás, kognitív értékek és eszmék követése, a személyes célok elérése, szellemi növekedés, kihívások keresése. A közösség és társadalom érdekében való kiválóság, gondoskodás, kapcsolatok ápolása és törekvés a magasabb színvonalra viselkedésben, teljesítményben, erkölcsben.

A hedónia dimenziójában létezve a boldogság az öröm meglétén vagy hiányán alapul. Az örömforrások megszerzésével elérhető az édes élet. Ezek hiányában sokkal keserűbb a világ. Sőt, ha nincsen más, ami a boldogság felé vezethetne, akkor kifejezetten üressé válik a lélek és így maga az élet is.

Az eudaimónia magába foglalja a távoli célokat, és az azok eléréséhez vezető utakat. Ezeken az utakon önként választott társ lehet a szenvedés, lemondás, küzdelem. Sokszor ez a magasabb rendű boldogság ára. Ahogy a flow, az áramlat létrejöttéhez is a magas szintre emelt képességekre van szükség, és ezek elérése kemény munka eredménye. Vagyis a boldogság eudaimonikus útja nem csupa vidámság-kacagás és pozitív érzelem.

A szellemi szinteket elérő boldogság összetettebb élmény, mint az öröm érzése. A magasabb cél elérését azonban nem zárja ki, sőt segíti, ha legalább átlagos szintű jóléten alapulhat, ugyanakkor a testi-fizikai jólét nélkül is létrejöhet az eudaimónia. Az aszketikus boldogság, a lemondás gyakorlása azonban a teljes életet élő boldogságtól jelentősen eltérő műfaj.

A hedónia egyszerű boldogság, lényegében az alapérzelemként leírt örömmel azonos, amely az agyi működéseket befolyásoló idegi átvivő anyagokhoz, agyi hormonokhoz, elsősorban a dopaminhoz köthető érzelem. A lét- és fajfenntartást szolgáló evés, ivás, szex és biztonság közvetlenül vezet a dopaminszint emelkedéséhez, ami az örömérzést kiváltja. Van azonban a dopaminnak egy intellektuális-társas megküzdést jutalmazó oldala is, vagyis a magasabb rendű túlélést támogató helyzetek esetén is megjelenik. Így dopamin termelődik újdonság, érdekesség, izgalom, játék, aktivitás, siker, társas megerősítés megélésekor. A jóléthez, az „édes élethez” kötődik az érdekes, izgalmas élmények megélése és a társas kapcsolatok is. A haverok-élmények-bulik könnyű boldogsága nem megy túl a hedónián, bár a testi létfenntartáshoz szükségesnél magasabb rendű jutalmakat is kínál.

Az eudaimóniáért meg kell küzdeni, de óriási a jutalma. A mások felé irányuló nyitottság, kedvesség, jóság, segítőkészség növeli az egyén boldogságát. Ráadásul ez akkor is így van, ha ezeket maga körül tapasztalja. Az a kisgyerek boldog, aki látja, hogy a felnőttek egymással elfogadók, kedvesek, nyitottak, segítik a bajbajutottakat, másokért tesznek. Boldog, mert az ilyen környezet biztonságot nyújt. Ezzel szemben az elutasító, elnyomó viselkedés, a másokat veszélyesnek, üldözendőnek tituláló közösség félelmet kelt.

Nagy ára van a gyűlöletnek. A kirekesztő, degradáló megjegyzések, a zaklatás, az erőszak átmegy a gyerekek mindennapjaiba. A felnőttek attitűdjei egy életre beépülnek a gyerekekbe, és miután a gyerekek követik a viselkedési mintákat, a lelkükbe félelmeket és gyűlöletet ültetve jó eséllyel boldogtalanok lesznek. (A téma alaposabb kifejtése hamarosan megjelenik az Osztályfőnökök Egyesületének weboldalán.) A gyerekek boldogságfejlődése nem független a mindennapjaikban tapasztalt környezettől.

Mindezek után az egyszerűség kedvéért a pro & con módszert választva nézzük meg, mi a jó és mi a rossz a boldogságórákban:

Előnyök:

• Legalább a boldogságórákon jól érzik magukat a gyerekek, és ezért talán a pedagógusok is.
• A gyerekek ismereteket és élményeket szereznek a boldogságról.
• A pedagógusok tudást szereznek a boldogság témájában.
• Rendelkezésre áll egy módszertani alap a boldogabb tanításhoz, amit adaptálni lehetne más órákba.

Hátrányok:

• A boldogságot tananyaggá teszik, miközben éppen a tananyag-központúságból kellene kitörni.
• Megterhelik a pedagógusokat, akiknek egy újabb területre kell felkészülniük.
• A gyerekektől újabb órát vesznek el, miközben éppen az óraszámok drasztikus csökkentésére lenne szükség.
• Hamis illúziót keltenek azzal az üzenettel, hogy a boldogság megtanulható tanórán.
• Felmentik az oktatást a valódi változtatás felelőssége alól.
• A boldogság felelősségét a gyerekekre és a pedagógusra teszik. (Miért nem boldog az a gyerek? Hiszen meg kellett tanulnia, hogyan kell boldognak lenni.)
• A gyerekek az általuk tapasztalthoz nem illő információkat tanulnak be. Ezeket majd fel is tudják mondani, akár egy boldogságfelmérésen is. Mégsem lesznek boldogok. A félmegoldások és látszatmegoldások nagyon ártalmasak, mert akadályozzák a valódi problémamegoldást.

Konklúzióm: A boldogságórák sok lehetőséget mutatnak meg, de hamis világot építenek. Boldogságórák helyett a tanítás (és ha lehetne az országunk) minden terébe a boldogsághoz szükséges szemléletet és gyakorlatot kell bevezetni.

A továbbiakban az érdekeltek részvételével szervezett fórumokon szakmai viták keretében kívánom folytatni a téma elemzését.